Epres dinnye turmix vagy smoothie

Régen a dinnyeszezon augusztus elején kezdődött. Vagy legalábbis a mi családunkban addig kellett várni a „jó dinnyére”.  Aztán megjelentek korábban, és most még korábban. Így, hogy június első felében is nyomja már a piacok pultját kinyílt néhány új kapu. Persze, még mindig kérdés, hogy mennyire finom ilyenkor. A zöldséges azt mondta, hogy visszaadja a pénzt ha nem jó, ami lehet, hogy önmagában nem túl meggyőző, de tavaly nem csalódtam benne, mindig isteni dinnyét adott, szóval elvettem a legkisebbet. Ettem már édesebb dinnyét, ezt el kell ismerni, ugyanakkor tény, hogy valóban finom volt és arra amire kellett pláne tökéletes. Ez egy kiváló nyári frissítő, és elvileg nagyon egyszerű az elkészítése, de sajnos a magozással el lehet piszmogni egy darabig, majd ezt követően ha csak nem ipari turmixgépünk van szintén el lehet pancsolni egy darabig turmixolással. De megéri. Hihetetlen finom és egészséges nyári frissítő lesz belőle.

Epres dinnyelé

Mennyiség: Kb. bő 2 liter
Elkészítés: kb. 30-40 perc
Nehézségi fok: Nagyon egyszerű, de magozás egy kicsit macerás

Hozzávalók:

  • 1db kicsi dinnye (a teljes dinnye kb. 4,5kg volt, a hús amit beletettem némi csipegetés után kb. 2,3kg)
  • 350g eper
  • 45g világosbarna lágy nádcukor*
  • 45g fehér cukor*
  • Fél-1 lime leve és reszelt héja*
  • Ízlés szerint tálalhatjuk mentával vagy citromfűvel

Epres dinnyeturmix

  1.  A dinnyét kis darabokra vágjuk és közben kimagozzuk, majd az epret is megmossuk, kicsumázzuk.
  2. Ahogy a dinnye leve kifolyt a tálba, abból kb. fél decit használjuk fel arra, hogy a cukrokból enyhe szirupot főzünk*. Csak annyira, hogy a cukor egy kicsit felolvadjon.
  3. A lime héját a dinnyére reszeljük, és elkezdjük adagolni a gyümölcsöket a turmixgépbe. Hozzáadjuk a lime levét és a cukrot. Ez egy adagban nem fog menni, minimum két részletben kell turmixolni.
  4. A végén egy tálba összeöntjük a két adag levet és jól megkeverjük, hogy az ízek egyenletesen keveredjenek el, majd üveg vagy műanyag üvegekbe osszuk el, úgy, hogy az üvegeket ne öntsük tele, egy kicsit növekedni fog a lé.
  5. Egy északára vagy pár órára a hűtőbe tesszük fogyasztás előtt.

Megjegyzések:

  • Ha egy éjszakára a hűtőbe tesszük, akkor a következő nap meg kell inni. Sajnos csak kb. 2 napig tartható el.
  • A cukor mennyiségégét lehet csökkenteni, ha édesebb dinnyét kapunk. Nem szeretem ha valami nagyon édes vagy cukros, de szerintem ezzel a mennyiséggel pont kellemes és még természetes. Ha valaki nagyon édesszájú, egy kicsit még adhat hozzá.
  • Számomra a zöldcitrom elhagyható, úgy is csináltam és finom volt. De a lime ad egy kis frissítő utóízt, ami szerintem a nagy melegben jól jön. Így az enyhébb citromosság miatt nem citromot, hanem limeot használtam, és nem sokat. Viszont ha valaki kedveli akár több citrommal is próbálkozhat.
  • A cukrot olvasztás nélkül is be lehet tenni, a turmixba, de ez esetben jó ha egy órán belül többször megkeverjük, hogy felolvadjon, eloszoljon az üdítőben és ha átöntjük, ne ülepedjen le az üveg alján.
  • Ízlés szerint akár lehet citromkarikákat vágni az üdítőbe, mentát vagy citromfüvet tenni bele, egy kicsit átzúzva, hogy jobban kijöjjenek a fűszernövények ízei. De ezt fogyasztás előtt keverjük az italba.

Epres dinnyeturmix

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s