Epres, egres, mascarponés pohárkrém, egres lekvár

Mikor az epres bodzatorta utolsó szeletét ettük, akkor az volt a konklúzió, hogy idén még kell ilyet csinálni. Vagy valami hasonlót. Például egy tiramisu jellegű süteményt, amiből a végén trifle lett. Ismét nem vettem babapiskótát, hanem egy egyszerű házi piskótát használtam. Most az epret egy kicsit megfőztem, ez volt az egyik réteg gyümölcs, a másik pedig az egres. Epres egres trifleKiskoromban egres sokszor volt otthon, de valójában nem nagyon tudtam mit kezdeni vele, megettem egy-két bogyót, megjegyeztem, hogy savanyú és ennyiben maradtunk. Mostanában viszont régebbi angol magazinokban pedig sorra botlottam olyan receptekbe melyek bőven kombinálják az egrest süteményekbe. Most, hogy a piacon megjelent, eszembe jutott és gondoltam kipróbálom, hasonlóan enyhén lekvárosra főzve mint az epret, max. ha nem jön be, kihagyom buliból. Meglepett az eredmény. Az egres mártás egyszerre volt édes és savanykás, egy különleges mellékízzel amit a bodza adott hozzá. Eszméletlen finom lett. így egy részét megettük magában, a többi pedig ment a süteménybe. A desszert kalóriaszámlálásnál persze hizlaló kategóriába esik, még akkor is, ha az ember egy salátavacsi után eszi. De mégis egy könnyed, friss, nyári hangulata van, és elég nehéz abbahagyni.

Epres egres trifle

Epres egres trifle

Elkészítés: Piskótával együtt kb. egy óra
Nehézségi fok: Egyszerű
Mennyiség: Egy kb. 20-23cm átmérőjű, kb. 5-7cm magas tálra elég.

Hozzávalók a piskótához:

  • 3 tojás
  • 220g cukor
  • 50g olvasztott vaj
  • 100ml tej
  • 225g liszt (akár többször) átszitálva
  • 2 teáskanál sütőpor
  • Egy csipet só
  • 1 teáskanál vanília aroma (elhagyható)

Hozzávalók az egreshez:

  • 300g egres
  • Kb. 30-40g cukor, ízlés szerint
  • Kb. 1 dl bodzaszörp (házi, vagy bolti)

Hozzávalók az eperhez:

  • Kb. 350-400g eper
  • 2 csapott evőkanál gyömbér lekvár (elhagyható)
  • Kb. 1 dl bodzaszörp (elhagyhaó)
  • Kb. 50g cukor, ízlés szerint

 Hozzávalók a krémhez:

  • 500g mascarpone
  • 250ml tejszín
  • Kb. 75ml bodzaszörp
  • 1teáskanál vanília kivonat
  • Ízlés szerint kb. 10-15g cukor (elhagyható)

 

Elkészítés:

1. lépés
A piskótához itt nem kell elválasztani a tojások fehérjét a sárgájától. Elektromos habverővel addig verjük a tojásokat cukorral, míg meg nem háromszorozódik a térfogata és halványsárga nem lesz. Ez kb. 6-8 perc.

2. lépés
A cukros tojáshoz adjuk a vaníliát ha használunk, az olvasztott vajat, tejet,  és tovább keverjük. Mikor homogén állaga lett, akkor hozzászitáljuk a lisztet és a sütőport, majd egy spatulával összeforgatjuk.

3. lépés
Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük (én kb. 23×30 centiset használtam, de egy csatos tortaforma is jó), majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 percig süssük, attól függően, hogy milyen vastag a tészta. Tűpróbával ellenőrizzük.

4. lépés
Közben megcsináljuk a gyümölcsöket. Összekeverjük a félbevágott epret a cukrot, a lekvárt ha használunk, és a szörpöt. Egy másik edényben pedig ugyanezt tesszük az egressel és a hozzávalóival. Kb. 10 percig főzzük mindkét gyümölcsöt, vagy addig míg megpuhulnak, de még megtartják a formáikat. Ha megvan félretesszük egy kicsit kihűlni.

5. lépés
Elektromos habverővel kikeverjük a krém hozzávalóit.

6. lépés
Az összeállításnál a piskótát pár centis darabokra várjuk és az alsó rétegként megágyazunk vele. Ezen elosszuk pl. az egrest, úgy, hogy a kifőtt levével először a piskótát megöntözzük. Majd jön egy réteg krém. Ezt követően még egy sor piskóta, megöntözve az eper levével, majd eper és újabb adag krém.

Ha nem sürgős a fogyasztása, akkor tegyük hűtőbe egy rövid időre.

Epres egres trifle

Megjegyzések:

  • Ha haladósabbra akarjuk venni, akkor házi piskóta helyett használjunk babapiskótát, kb. egy csomag kell bele. Ezt áztathatjuk pl. bodzaszörpös lébe, vagy rumos esetleg vaníliás tejbe.
  • A gyümölcsöket bárhogy variálhatjuk, vagy pl. az epret nem feltétlen kell megfőzni, nyersen is illik a süteménybe.
  • Megpróbálhatjuk úgy is, hogy az epret és az egrest egy tálba főzzük. Bevallom, ezt nem próbáltam, de szerintem így is finom.
  • Tálalhatjuk egyben, ahogy a képen szerepel, de poharakba is eloszthatjuk.
  • Ebből a mennyiségű piskótából esélyesen maradni fog. Ne tömjük túl a poharakat vagy a tálat, inkább együk meg teához, kávéhoz vagy a maradék gyümölcslekvárt mártogassuk ki vele.

Epres egres trifle

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s