Karácsonyi csokis keksz

Bár a bejegyzést egyértelműen karácsonyinak szánom, de tény, így le kell írnom, hogy ez egy orvosság. Elsősorban kóros csokoládé hiányra javallott, de tesztek bizonyítják, ha a patikában kapható gyógyszereknek nem elég hatékonyak ahhoz, hogy teljesen elmulasszák a fejfájást, ez mint kiegészítő kezelés a fájdalmak utolsó 10%-t is meglepően rövid időn belül, maradéktalanul felemészti. Kit érdekel ez a kis kalória ha egyszer az ember végre jól érezheti magát!!!????

Karácsonyi csokis keksz

Ez a keksz sajnos nem az én fejemből pattant ki, nem én kísérleteztem ki az alapreceptet, nem az én hátam mögött áll a sok „elrontott” sütike. Akár könyvekben, akár neten rengeteg ilyen és hasonló receptet találunk. Ugyan első körben Nigella útmutatásaiból indultam ki, de ahhoz megfizethetetlen mennyiségű csoki majd, fitnessbérlet kell, így még nézelődtem, variáltam és ennél kötöttem ki. Annyival tettem egy kicsit egyedivé, hogy karácsonyi ruhába öltöztettem, gondolok itt arra, hogy karácsonyi hangulatban fűszereztem. Persze a csoki magában is finom, de most a fahéj és szegfűszeg adott egy kellemes kis pikantériát. Szerintünk igen finom lett.  A tészta nem is keksz, szinte puding állagú ami olvad szánkban, csak a dió ad némi ropogósságot.

Ui.: Megfázásra sajnos nem jó. De…. lehet közben enni.

Nehézségi fok: egyszerű
Elkészítési idő: kb. 25 perc + 8-12 perc sütés
Mennyiség: kb. 24 darab

Hozzávalók:

 Az alaptészta:

  • 2 tojás
  • 100g barnacukor (melaszos ha van)
  • 35-40g fehér cukor
  • 200 keserű csoki olvasztva
  • 60g keserű csoki feldarabolva
  • 80g tejcsoki feldarabolva
  • 50g vaj
  • 60g liszt
  • Egy csipet só
  • Késhegynyi sütőpor
  • 1tk vanília kivonat

 A karácsonyi kiegészítés:

  • 60g pirított dió*
  • 2 evőkanál reszelt narancshéj
  • 3tk fahéj
  • 2tk frissen őrölt szegfűszeg
  • 1tk gyömbérpor
  • Fél teáskanál szerecsendió
  • Egy- két evőkanál rum, vagy narancslikőr (elhagyható)

Díszítés:

  • 1 csomag M&M cukorka, a karácsonyi verzióhoz csak a pirosak és zöldek

karácsonyi csokis keksz

  1. Daraboljunk fel 200g feketecsokit és vízgőz fölött lassú tűzön melegítsük össze a vajjal. Ha használunk, a legvégén keverjük hozzá az alkoholt.* Nagyjából hűtsük ki, Közben vágjuk fel kisebb darabokra a többi csokit és tegyük félre.
  2. Száraz serpenyőben bő 5 perc alatt pirítsuk meg a negyedekre vágott diót.
  3. A tojásokat tegyük egy tálba a cukorral és verjük addig habverővel míg ki nem fehéredik (azaz a barna cukor miatt világosbarna nem lesz) és krémes enyhén habos állagot nem kap. Ez kb. 8 perc.
  4. Ha készen van, adjuk hozzá a karácsonyi fűszereket (kivéve a diót), szitáljuk hozzá a lisztet, sót, sütőport, keverjük el, majd a végén öntsük rá a csokit, és keverjük hozzá a diót és és a feldarabolt csokoládét.
  5. Tegyük hűtőbe 10 percre, majd helyezzük kekszformába vagy sütőpapirra pingponglabdányi falatokat és 170 fokon süssük 8-10 percig.

Megjegyzések:

  • A vízgőz feletti olvasztáshoz egy lábasba tegyünk egy kis vizet, és abba egy másik tálat úgy, hogy ne érjen a vízbe. Alacsony lángon olvasszuk a csokit a vajjal, és mielőtt teljegyen megolvadna, azaz már lágyulnak a csokidarabok vegyük le a gázról és keverjük el. Azaz vigyázzunk meg ne égjen a csoki.

karácsonyi csokis keksz2

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s