Teamisu – houjicha teával, és fűszeres meggylekvárral

Ez egy nagyon szép, és nagyon izgalmas desszert. Persze az ízeken kívül az is izgalmas, hogy hogyan jutunk hozzá az érdekességét adó alapanyaghoz, a Houjicha teához. Hisz a desszert egyediségét ez a tea adja, melyet most, hasonlóan a macha-hoz porrá zúztak.

teamisu

De mégis, hogy jut eszembe ilyesmi? Fontos megbeszélnivaló akadt, mikor már indultam volna haza a munkahelyemről. Az idő kellemes volt, így a helyett, hogy a légkondiban, a mellett az íróasztal mellett beszéltük volna meg a fontos dolgokat ahol aznap kb. 9 órát töltöttem, inkább nyakunkba vettük a várost és sétálni mentünk. Leültünk, megálltunk, és a végén elbúcsúztunk a belváros egy olyan pontján, ami karnyújtásnyira volt a Marumototól. Ilyenkor nincs mese, oda be kell menni, legalább csak nézelődni, és nem feltétlen hazahozni egy újabb nyuszis furoshiki-t, vagy egy kis japán porcelánt. A Marumoto egy nagyon szép teaház, ahol nem ízesített, hanem egyenesen Japánból érkezett teafüvek adnak ízelítőt a japán teázási kultúrából. Nem csak helyben teázni, hanem haza is lehet vinni a füvekből. Porrá őrölt machaból például mindig, és többféle van. Ugyan nekem nincs otthon és régóta vennék is, sőt most is ezzel szemeztem, de az újdonság hatalmába kerített, elvakított és helyette megvettem a Houjichát.

teamisu

Az üzletben megbeszéltük, hogy sütit ebben a pillanatban még nem csinálnék, de valami mascarponés krémdesszertet tejcsokival és meggyel igen. A meggybe beletrafáltam, abban ők is megerősítettek, hogy a kettő együtt működik. Gyanítom, hogy meggylekvár helyett szilvalekvárral is kiváló. Tejcsokit pedig azért választottam, mert elsőre azt gondoltam, hogy az étcsoki már nagyon elnyomja a tea ízét és nem fog érvényesülni. Ők pedig azért voltak a tejcsoki mellett, mert a feketecsoki és ez a tea együtt már túl kesernyés ízvilágot ad. Sőt akkor tudtam meg, hogy fehércsokival se nagyon működik. És mást is megtudtam. Ha már egyszer megvettem a teafüvet, meg kellett kóstolni az abból készült fagyit is. Én ugyan egy gombócot kértem a Houjichaból, de fel lett hívva a figyelmem, hogy este 6-7 után ne egyek három gombócnál többet, mert akkor egy jó ideig esélytelen az alvás. Erre az infóra pár nappal, kedves barátnőm beül a teázóba, eszik egy kis teával készült fagyikát, egy kis szintén teát tartalmazó sütikét, és természetesen mindehhez rendel egy teát, és csodák csodája, arról számol be, hogy az éjszaka úgy érezte magát, mint akinek kifeszítették a szemét, és fél háromig ezerrel kattogott az agya.

teamisu

Ezek után úgy éreztem praktikus lenne minden reggelemet ott kezdeni, hisz ha tényleg ilyen hatása van ennek, akkor nem hiába híznék a sütiktől és a fagyiktól, szóval hatékony lenne egy hasonló tartalmú napindítóval a hátam mögött megérkezni a munkahelyre vagy később újabb kilométereket (és kalóriákat) lefutni. Ez a desszert azért ennyire (sajnos) nem turbózza fel az embert, de van hatása. Bár a mellett vagyok, hogy aki teheti, próbálja ki houjichából, mert finom, érdekes, és nem mindennapi, de mivel nem triviális a beszerzése, lenn a megjegyzéseknél próbálok némi kibúvót adni.

teamisu

Nehézségi fok: egyszerű
Elkészítési idő: kb. 1 óra
Mennyiség: 4 pohár

Hozzávalók:

  • 400ml tejszín (500ml is jó, ld. megjegyzés*)
  • 50g fehér cukor***
  • 500g mascarpone
  • 2 teáskanál porrá zúzott houjicha tea**
  • 100g tejcsoki (lehet kicsit több is, akár 130g is)
  • 150-200ml meggylekvár*** (saját is jó, ld, megjegyzés)

Opcionális, de a desszertet lehet dúsítani egy kis piskótával is, ez esetben szükség van még:

  • 6-8db babapiskóta
  • 200ml tej vagy víz
  • 1 kiskanál tea

 Díszítésnek a desszert tetejére (vagy ennek az adagnak a fele):

  • 1 kiskanál fahéj
  • fél kiskanál porrá zúzott houjicha tea

Hozzávalók a meggylekvárhoz:

  • 500g meggy (magozott súly)
  • 1 rúd fahéj félbetörve és kb. negyed teáskanál őrölt fahéj
  • 80-100g cukor (ízlés és a meggy édességétől függően)
  • fél kiskanál jamaikai szegfűbors
  • negyed kiskanál reszelt szerecsendió
  • 1 rúd vanília vagy 1 kiskanál vanília aroma

  1. lépés (a lekvárhoz)***
A meggyet kimagozzuk, és egy lábosba tesszük a többi hozzávalóval, majd negyed óra alatt összefőzzük. Így nem lesz igazi lekvár, de még érezhető lesz benne a gyümölcs íze, és enyhén az állaga. Lehűtjük a lekvárt szobahőmérsékletűre. Ezt előző nap is megcsinálhatjuk.

 2. lépés (a krém)
A csokoládét vízfürdő felett felolvasszuk, és félretesszük hűlni. Ezt követően a tejszínt habbá verjük a cukorral**. A tejszínt és a mascarponét homogénre keverjük, majd elfelezzük a krémet. Az egyik feléhez keverjük az olvasztott csokit, a másik feléhez a teaport. Hűtőbe tesszük egy kicsit dermedni. De ezt a lépést szintén megcsinálhatjuk előző nap. Ekkor a tálakat amiben a krémek vannak takarjuk el, hogy ne legyen „hűtő íze”.

3. lépés (egyebek)
Egy kis tálba összekeverjük az őrölt fahéjat, és a teaport. Félretesszük. Ha használunk babapiskótát, akkor beáztatjuk a teával ízesített tejbe, vagy csak a teába. Ha van otthon egyéb piskóta, vagy nem nagyon ízesített piskótaszerű tészta, abból is használhatunk a babapiskóta helyett.

 4. lépés (összeállítás)
Kis pohárkákban felváltva rétegezzük az alapanyagokat. Alulra a piskótát (ha használunk), majd az egyik krémet, esetleg ismét a piskótát, a meggy lekvárt, és a másik krémet. Egy kis teaszűrő vagy teatojás segítségével megszórjuk a desszert tetejét a fahéjas teás keverékkel.

teamisu

 Megjegyzések:

  • * Én 500ml tejszínnel csináltam, és nagyon finom lett, de viszonylag lágy lett a krém, így tovább hűtöttem, hogy megdermedjen.
  • ** Ha ezt a teát nem tudjuk beszerezni, akkor egy kicsit bajban vagyok. Az lenne az ötletem, hogy teafüvet, azaz szálas teát (kb. 2 evőkanállal) tegyünk egy kávédarálóba, és amennyire lehet, próbáljuk porrá zúzni. Pl. a cukorral, vagy annak egy részével, viszont akkor a tejszínt cukor nélkül vagy kevesebb cukorral verjük fel. Vagy ha olyan mozsarunk van, aminek a belső része nem homogén (pl. lávakő) akkor ott is megpróbálhatjuk porrá zúzni a teafüvet. Azt, hogy egy filtert vágjunk fel, és abból vegyük ki a tartalmát, arra nem esküdnék, és senkit se bíztatnék, azt gondolom az nem lesz finom.
  • 50g cukorral szerintem desszert ízű, azaz kellemesen édes lesz a teamisu, hisz azt is figyelembe kell venni, hogy a lekvár is édes. De kóstoljuk meg, (úgyse bírjuk ki, hogy ne kanalazzunk bele a krémbe) ha édesebben jobban ízlik, akkor még egy kevés cukrot adhatunk hozzá.
  • ***Ha van saját lekvárunk, akkor az is teljesen jó, csak mielőtt felhasználjuk, egy kis lábosban melegítsük fel, hogy lágy, folyósabb állaga legyen. Ha szükséges egy kevés vízzel hígíthatjuk.
  • Az általam leírt fűszeres lekvár több lesz, mint amit a recept kíván, de kb. egy hétig hűtőben eltarthatjuk, vagy dunsztolva még tovább. Ha nincsenek ilyen fűszerek itthon, és nem is szeretnénk beszerezni, akkor egy konzervatívabban fűszerezett, vagy simán meggy lekvárral is kiváló.
  • Mi fokozatosan adagoltuk a teaport a krémbe, először azt gondoltuk, 1 kiskanállal elég lesz. De fél óra múlva kivéve a hűtőből, semmit nem éreztünk belőle. A két kiskanál teapor már érződött, de nem erősen, hanem kellemesen. A csokis krémhez nem tettünk teát, pont azért, hogy csak kellemesen érződjön a desszertben, de ne erősen. Szerintem jó volt így, de a csokis krémben egy kicsivel azért be lehet próbálkozni.

 https://www.facebook.com/HomeBisztro teamisu

teamisu

Advertisements

9 thoughts on “Teamisu – houjicha teával, és fűszeres meggylekvárral

  1. Csodálatos, mekkora ötlet!!! Ezt ki kell próbálni. A tea mivel piritott zöld tea ha jól láttam, az lesz, amit a makrobiotika bancha teanak hív, ha jól gondolom. Nagyon finom, ráadásul semlegesíti is a test savasságát. Viszont nálam nem okoz ekkora izgalmat

    • Köszönöm szépen!!! :) Igen, ez az. Nem csak a makrobiotika hívja így, a bancha a sencha tea pirítva, ezt hívják még houjichának is. Párom szerint finom volt, a barátnőm szerint akivel csináltuk (azaz én csináltam, ő pedig a telefonjával folyamatosan fényképezett:) :) ) meg elképesztően fenomenálisan finom volt. Mi teljes lázban voltunk. De mi ha teáról van szó, azt hiszem másabbak vagy mint ami a megszokott…;)

      • Az a tea akkor nem kellene, hogy így felturbózza az embert, nem? Eleve zöld tea, tehát nem tartalmaz teint, ami olyan, mint a coffein, még akkor sem, ha pirított. Mindenesetre veszek most olyan teát, hétfőn megyek megint makrós étterembe, és veszek más dolgokat is, és megalkotlak. Nagyon kíváncsi vagyok. Csináltam fosókaszilva lekvárt, az lesz hozzá. Már nagyon kíváncsi vagyok. Legyen kedd, és készül a finomság. Sőt, tudod mit? Este a páromnak is viszek belőle és éjjel 10kor fogjuk elpusztítani. Meglátjuk, ránk milyen hatással lesz.

      • Én rezisztens vagyok mindenre ami egy normál embert felturbóz, pedig nagyon szeretném, hogy ez velem is megtörténjen. Mai álláspont szerint épp nem különböztetik meg a teint és a koffeint, ugyanaz a vegyület. De van a zöld teában is amit most iszom, és amitől két óra múlva simán fogok aludni. :) A makrobiotika ezért írja KV helyett a teát. Meg azért mert Japánban szerintem nem túl elterjedt a kávé.
        A fosókaszilva pép nálam elég savanykás volt. Félek, hogy nem lesz jó teához. Meggyből viszont nagyon édeset kaptam…

  2. Savanykás lekvár, édes mascapone és a tea azt mondod nem lesz jó? Hm, átgondolom! Köszi a tippet!

    • Egyébként ennek a teának az íze szerintem azért eltér a megszokott ízlésvilágtól. Nekünk nagyon bejött, de a fagyi kapcsán azért megbeszéltük, hogy ez az ízvilág jó ha 10 emberből kettőnek bejön….

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s