Fűszeres, magvas soda bread – Utazás a sajt körül 2. rész

Folytatva az utazást a sajt körül, a második recept, amire a sajt és az almazselé kerülhet, a soda bread. Más műfaj, mint a kelt tésztás kenyér, de ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Sőt kiváló bemelegítés az otthoni kenyérsütésre.

Magvas kenyér

A barátnőm a minap azt mondta, miután közölte, hogy az egyik legegyszerűbb recept tetszett neki a blogon, hogy olyan ételek is jöhetnének, melyek gyorsan elkészíthetőek, mert mostanában munka és kisgyerek mellett alig jut idő a konyhára. És persze jó, ha nincs tele extrém hozzávalókkal. Én meg ilyenkor hüledezem, hogy de hát mi a baj az extrém hozzávalókkal? Azok érdekesek, finomak, és izgalmasak! Most ennek a két ismérvnek a keveréke jön. Sok a hozzávaló, de ne ijedjünk meg, gyakorlatilag, szinte mindent meg lehet kapni a piacon, az üzletben, ha esetleg épp nincs otthon. Gyorsan összekeverjük a hozzávalókat, az extrém hozzávalóval, vagy nélküle, és már mehet is a sütőbe a kenyérke. Vagy reggel keverünk-kavarunk, betesszük a formába, azt a hűtőbe, és munka után már csak annyi dolgunk van, hogy megsüssük. Harminc-negyven perc, amíg sül azt pont annyi idő míg átöltözünk otthoni ruhába, átöltöztetjük a lurkót, megterítünk, elrendezünk otthon pár apróságot, és már lehet is tálalni a finom, meleg kenyeret. Ennél már tényleg csak az az egyszerűbb, ha bemegyünk a pékségbe. De még ez sem biztos. A munkahelyem közelében nyílt egy, talán egy éve. Sokan odavoltak érte, pedig esküszöm semmit nem tudtam onnan beszerezni, ami igazán finom lett volna. Ott is croissantnak hívták azt, aminek olyan a formája mint a croissantnak csak jóval nagyobb volt, és nem látott vajat a megközelítőleg sem leveles tésztája. Munka után kikértem két zsömlét, ami bevallásuk szerint reggel készült, de ha valaki fejbe dobott volna vele, meghalok.  Csak úgy lett normális vacsora aznap, hogy meleg szendvicset csináltunk.

Mindenesetre attól, hogy nincsenek extrém hozzávalók ebben a kenyérben, azért még messze nem mondhatni üresnek. A sajthoz nagyon jól passzol a dió, és az egyéb olajos magvak. Enyhe édességet ad hozzá az aszalt szilva, amitől tényleg olyan lesz a kenyér mintha közvetlen a sajt alá találták volna ki. De finom vajjal, valamilyen házi kencével, szinte bármivel. Érdemes kipróbálni, és esetleg az ízesítéssel kísérletezni. Én is ezt tettem, így most három változatban írom le.

magvas kenyér

Ez a kenyér egyébként nagyon hálás dolog. Elég sokat csináltam, mondván a lisztnek fogynia kell (még mindig van). Így néha előfordult, hogy megszaladt a mézbor, vagy nem volt annyi joghurt itthon, vagy volt, és úgy döntöttem ez a kicsi még nyugodtan mehet bele. Volt, hogy túl nedves lett a tészta, aztán túl száraz lett az előzőhöz képest, de miután bármelyik verzió kikerült a sütőből valahogy sose volt semmi baja. Kombinálni pedig bárhogyan lehet a hozzávalókat, magokat, müzlit, fűszereket és aszalt gyümölcsöket. Pl. ha lett volna a háztartásomban tökmag, olyan verzió is született volna. Ebből az következik, hogy bármit el is lehet hagyni, vagy lehet csökkenteni, de azért javaslom, hogy ne butítsuk le az alapverzióra, hisz pont ezek az addicionális hozzávalók teszik izgalmassá, különlegessé a receptet.

Elkészítési idő: Kb. 10 perc összeállítás és kb. 40 perc sütés
Nehézségi fok: egyszerű
Mennyiség: kb. 24×10 centis kenyér, 6-8 személyre.

Hozzávalók 1. változathoz:

  • 125g fehérliszt
  • 125g teljes kiőrlésű liszt*
  • 1 teáskanál só és bors
  • negyed esetleg fél kiskanál szerecsendió (ízlés szerint)
  • másfél kiskanál szódabikarbóna
  • 90g aszalt szilva
  • 20g mazsola (aki nem kedveli elhagyható, vagy helyette használhatunk több aszalt szilvát, vagy aszalt áfonyát)
  • 60g mandula
  • 65g dió (de lehet csak dió vagy csak mandula)
  • 3 evőkanál (45g) méz
  • 185 ml joghurt
  • 60ml mézbor (elhagyható, vagy lehet tokaji bor)***

 Hozzávalók 2. változathoz:

  • 175g fehérliszt
  • 175g teljes kiőrlésű liszt*
  • 1 teáskanál só és bors
  • fél vagy egy kiskanál jamaikai szegfűbors (ízlés szerint)
  • negyed kiskanál szerecsendió
  • másfél kiskanál szódabikarbóna
  • 100g aszalt szilva
  • 20g mazsola (aki nem kedveli elhagyható, vagy helyette használhatunk több aszalt szilvát, vagy aszalt áfonyát)
  • 60g mandula
  • 65g dió (de lehet csak dió vagy csak mandula)
  • 40g müzli + 1 evőkanál
  • 2 evőkanál lenmag (lehetőség szerint az összetört változat)
  • 1 evőkanál szezámmag + egy kevés a tetejére
  • 2 evőkanál (30g) méz vagy golden sirup
  • 2 evőkanál (30g) datolya szirup (vagy helyette további 1 evőkanál méz)
  • 230g joghurt
  • 60ml mézbor (elhagyható, vagy lehet tokaji bor)***

Hozzávalók 3. változathoz:

  • 220g fehérliszt
  • 140g teljes kiőrlésű liszt*
  • 1 teáskanál só és bors
  • fél kiskanál római kömény (nem kömény vagy köménymag)
  • negyed kiskanál szerecsendió
  • másfél kiskanál szódabikarbóna
  • 40g aszalt szilva
  • 50g mazsola (itt is vonatkozik az, hogy aki nem kedveli elhagyható, vagy helyette használhatunk több aszalt szilvát, vagy aszalt sárgabarackot)
  • 60g napraforgómag
  • 30g dió
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 3 evőkanál (30g) méz vagy golden sirup
  • 230g joghurt
  • 60ml mézbor (elhagyható)***

1. lépés
A magokat keverjük össze, keverékből tegyünk félre szűk fél bögrényi mennyiséget, ez fog a kenyér tetejére kerülni. Ha van kedvünk a magokat száraz serpenyőben meg is piríthatjuk egy kicsit.

2. lépés
Összekeverjük a száraz hozzávalókat egy tálba, hozzáadjuk a magok nem félretett részét, és az aszalt gyümölcsöket, és összekeverjük. A tál közepébe egy mélyedést alakítunk, ott elkeverjük a nedves hozzávalókat, és az egészet egy homogén ragacsos tésztává gyúrjuk.

3. lépés
Másfél literes szögletes sütőformába** tesszük, megszórjuk a félretett magokkal, esetleg egy kis liszttel, és 200 celsius fokon kb. 40 percig sütjük. Mivel függ a formától és a sütőtől a sütési idő, 30 majd 35 percnél tegyünk tűpróbát.

Magvas kenyér

Megjegyzések:

  • *Ehhez a kenyérhez most a Lidl-ben kapható Rivercote rusztikus teljes kiőrlésű búza-rozs keveréket használtam. Ez jól működött, de ebben már eleve van kovász és kevés élesztő. Fontos, hogy felbontás után két hetünk van elfogyasztani. De a sima teljes kiőrlési liszttel is működik.
  • **A kenyeret egy átlagos kb. 23x10x6 centis, 1,5 liter űrtartalmú szögletes sütőformába tettem. Az első verziónál ahol 125-125g lisztet használtam, jó volt a mennyiség, de másodszorra egy kicsit magasabb kenyeret szerettem volna, így növeltem a mennyiséget, de mindkét változat működik ebben a formában. Ha 1 literes sütőformánk van, arra is kiváló ez a mennyiség.
  • *** mézbor helyett tejet is tehetünk a kenyérbe.

https://www.facebook.com/HomeBisztro

fűszeres kenyérke

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s