Narancsos bébispenót saláta

Hát ez lett. Ennyit bírtam mondani mikor készen lettem vele. Ugyan szerettem volna valamikor egy hasonló salátát készíteni, amit úgy képzeltem el, hogy a citrus szekcióban vegyesen használok narancsot, vérnarancsot, mandarint, zöldcitromot, és ha végre felismerjük, és nem kerüljük el egymást  a meyer citrommal, akkor azt is. Mondjuk ez kombináció sütiben is hasonlóan jól szerepelne. De most salátához, azon belül pedig céklás sütőtökös verzióhoz vásároltam be, ahhoz kezdtem hozzá, majd mikor a cékla már a sütőben volt, és kezdtem volna vágni a tököt, aminek elvileg kevesebb sütési idő kell, észlelem, hogy a növénydarab a fólia alatt puha.

naricéklasali

Túl puha. Megromlott. Aminek a fólia másik oldaláról nézve, semmi szabad szemmel látható jele nem volt. Szóval szomorkodás után a konyhában körülnéz, majd újratervez. Mivel szinte semmi szilárd halmazállapotú étel, vagy hozzávaló nem volt otthon nem nagyon volt lehetőségem túráztatni a fantáziámat, és semmi értelme nem volt felcsapni néhány szakácskönyvet, amiben tudom, hogy van hasonló recept egy kis különlegességgel megspékelve. Ottolenghi egy hasonló salátát például olívabogyóval kombinál, ami izgalmasan hangzik, de abban a pillanatban gyakorlatilag esélytelen volt. De mivel csak az éhség volt adott, többi hozzávaló nem, lett narancsos saláta. És ha már legalább ez elkészült, akkor kattintsunk el egy-egy fotót is, mert az apró kis kóstolásból kiderült, hogy elég finom lett ahhoz, hogy megérdemelje a blogosítást. Nagy műgonddal kitálaltam a szép, stílusban hozzá illő, és színben az évszakot idéző “szettinget”, majd rámtört, hogy valami hiányzik. Nézem a salátát, nézem a konyhapolcot, na igen, nyomjunk rá azt a szomorú gránátalmát, hisz gránátalmával minden jobb.  De nem ez hiányzott. Mindegy, haladjunk. Lefotóztam, kitálaltam, majd elkezdtük enni, mire ember rákérdez, hogy nem azt mondtad, hogy e miatt kell félre tenni a sajtot? De igen, azt mondtam. Kimentem a konyhába, és pótoltam a hiányosságot. Igen, ez hiányzott, nem a gránátalma. Szükség esetén a fehér sajtot képzeljük a fotóra. :)

naricéklasali

Hozzávalók a salátához:

  • kb. 450-500g cékla
  • 1 szűk evőkanálnyi nem extra szűz olívaolaj, vagy más olaj
  • 1 kiskanálnyi friss kakukkfű apróra vágva (elhagyható)
  • 100g bébispenót*
  • 1 közepes alma
  • 1 nagy narancs, vagy két kisebb
  • 100g fehér sajt** vagy kecskesajt
  • 1 gránátalma (elhagyható)

 Hozzávalók az öntethez:

  • 60ml olívaolaj
  • 1 kiskanál tökmagolaj
  • 1 kiskanál fehérborecet (én fügecetet használtam, de lehet sherry ecet)
  • 1 bő kiskanál dijoni mustár
  • 1 kiskanál méz
  • só, bors ízlés szerint

1. lépés
A céklát kb. 3 centis darabokra vágjuk, átforgatjuk az olívaolajban a kevés sóval és borssal, illetve a kakukkfűvel ha használunk. 200 fokos sütőben addig sütjük még puha lesz a cékla. Nem krémes, csak annyira puha, hogy a villát bele tudjuk szúrni.

2. lépés
Közben előkészítjük az öntetet. Minden hozzávalóját egy kis tálban jól összekeverjük, vagy egy csavaros üvegbe tesszük és összerázzuk. Mikor készítjük a salátát, és kicsöpög némi lé a narancsból vagy gránátalmából, később azt is hozzáöntjük.

3. lépés
Az almát, narancsot, sajtot kb. egy centis darabokra vágjuk. Ráhalmozzuk a bébispenótra, és meglocsoljuk az öntettel.

Megjegyzések:

  • *Azért bébispentót,  mert az finom, zsenge, és nagyon egészséges. Kevésbé erőteljes az íze mint az normál spenótnak, így nyersen, salátákba, ez működik a legjobban. De lehet helyette madársalátát, rukkolát, vegyes salátakeveréket, vagy bármilyen salátát használni.
  • ** A fehér sajt lehet feta, krémfehérsajt, dán sajt (aldiban ez olcsó), de az egyik legfinomabb hozzá a lágy kecskesajt. Lehetőleg az, aminek nincs fűszeres kérge.
  • A salátát kiegészíthetjük még egy kis póré vagy lilahagymával, hasonlóan ehhez a másik salátavacsorához szintén nagyon finom volt.

https://www.facebook.com/HomeBisztro

naricéklasali

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s