Burrata saláta

És akkor utoljára még egy kicsit a Gourmet Fesztivál margójára. Anyukám Mondta étteremnél mindig hatalmas sor áll. Idén nem szálltak be a paprikás csirke buliba, sőt ahogy látom, ők sose viszik ezt a dedikált étel vonulatot, ellenben minden évben hoznak egy aktualitást. Mint az első cikkből kiderült, ezt nem feltétlen bánom. Tavaly lassan sült bárányhús volt, tahinivel, idén pedig az ázsiai ihletésű banh mi-vel rukkoltak elő. És minden évben ott a focaccia, amit évről évre ugyanúgy készítenek. Vasárnap velük kezdtük a sort, de ezt megelőzően útközben még azon vitatkoztunk, hogy vegyünk a foccaciából vagy ne. Mondván ezt már ismerjük, és annyi újdonság van a fesztiválon, hogy inkább azokra kéne koncentrálni. De a fene vinné el, annyira finom. Az lett a vége, hogy veszünk, és az lett a legvége, hogy vasárnap egyáltalán nem volt már banh mi, így csak ezt ehettük.

Burrata

Gourmet Fesztivál 2015 - Anyukám Mondta burrata focaccia

Gourmet Fesztivál 2015 – Anyukám Mondta burrata focaccia

Egy riportban a szakácsok úgy mutatták be az ételt, hogy két és fél perc alatt kemencében (magas hőfokon) megsütik a tésztát, ekkor még nem szárad ki, de már finom ropogós, és ráteszik a sztracsatellát. Ez a sztracsatella nem fagyi csokidarabokkal, hanem a burrata sajt. Ez a sajt két részből áll, a külső réteg állaga hasonlít a mozzarellához, és ha ezt kibontjuk, kibuggyan a friss krémes, tejszínes és elképesztően finom lágy sajt. Ők csak ezt a lágy részt használják a foccaciájukhoz, és ezt hívták sztracsatellának.

Ilyen sajtot itthon sajnos nagyon ritkán lehet kapni, és szerencsére még senki nem próbálkozott azzal, hogy megcsinálja és kereskedelmi forgalomba dobja, ennek a butított változatát. Mikor a Culinarisban elcsíptem, akkor mesélte a Kedvenc Sajtos Srác, hogy a helyzet ugyanaz mint a mont d’or-nál, hogy mire megérkezik, ott csücsül nála néhány telefonszám, amire riasztást kell adni, hogy megjött a sajt. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy én is megadnám a számomat, de az a helyzet, hogy olvasván az elmúlt pár hét cikkeit, olcsóbban bedrogozhatnék, mint amennyiből ezzel igazán jól lakhatnék. (Ezek a cikkek persze ha nem is szó szerint, de folyamatosan azt nyomták, hogy inkább burratára költsük a pénzünket mint könnyűdrogra!) Ez is egy olasz recept, és hasonlóan ahhoz, amit a panzanella salátánál írtam, csak akkor az igazi, ha tényleg jó alapanyagokból készül. Viszont jó alapanyagból csak kevés kell. Épp egy kis paradicsom, rukkola, olívaolaj, egy kevés só, bors, és ennyi. Ha nem eszünk húst, a sonkát hagyjuk el nyugodtan, a nélkül is nagyon finom.

Burrata

Continue reading