Rozmaringos szilvaleves

És egy bónusz mártás 

Tavaly kétféle szilvalevest készítettem, az egyiket vörösborral, amit azon nyomban fel is tettem a blogra, és az alábbi rozmaringos változatot, amit megtartottam ínséges időkre.

szilva_img_8978-2

Nemrég készült szilvás süti, ami igen finom lett, és most egy másik, ami sajnos kissé szárazra sikerült. Így egy kevés tejszínhabbal tálaltam, mellé pedig egy gyors szilvamártást készítettem.

Ehhez szűk fél kiló szilvát daraboltam fel, adtam hozzá körülbelül 3 evőkanál barnacukrot, fél kiskanál fahéjat, és 4-5 evőkanál bodzaszörpöt (bár most boltit használtam). Ezeket összefőztem 10 perc alatt, és botmixerrel nagyjából pürésítettem.
Lekvárt pedig annak idején így készítettem, szilvából, lekvárból és csokiból. Itt pedig egy másik finom sütemény, illetve egy szilvaital.

Hozzávalók:

  • 500g szilva
  • 270g körte (kb. 3 db közepes)
  • 300ml víz
  • fél evőkanál aprított friss rozmaring
  • 4 kocka feketecsoki
  • 2 evőkanál barnacukor (Ízlés és a gyümölcs édessége szerint akár egy kicsit több)
  • 100ml fehérbor (vagy vörös)

Mossuk meg és magozzuk ki a szilvát, vágjuk negyedekre. Adjuk hozzá a feldarabolt körtét, a vizet, a rozmaringot, a csokit és a barnacukrot. Főzzük kb. 5 percig, majd adjuk hozzá a bort, és főzzük további 5 percig, majd botmixerrel pürésítsük homogénre. Ezt követően még pár percig főzzük, és langyosan tálaljuk.

Megjegyzések:

  • Tálaláshoz kínálhatunk mellé joghurtot, mézes joghurtot, mascarponét, tejszínhabot, esetleg creme fraiche-t.
  • Ahogy a tavalyi levesnél írtam, ha használunk bort, akkor az olyan legyen amit mi magunk is meginnánk. Nem kell csúcsbornak lennie, de jó kis gyümölcsös jellegű bor finom hozzá.

elozetes_8968

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s