Krémes ricotta torta

Azt hiszem hétfő reggel elég álmos volt minden beszélgetésben részt vevő fél, így azóta gondolkodom, hogy milyen arányban volt a poén és a komolyság a kérdésben. Kávénál miután túlestünk a szakmai részen, gondoltam lazuljunk egy kicsit és megmutattam micsoda képeket csináltam, arról a sütiről, ami nekik már nem jutott. És ekkor jött az ominózus kérdés, hogy akkor ez most milyen süti. Mikor még a fejtegetés a krémesnél tartott bólogattam rendesen, de mikor úgy folytatódott, hogy puding van benne és zselével le van öntve, mint amit régen mindenki csinált már visszafogtam magam. Pedig azt a fajta sütit is meg lehet igen jól csinálni, de ez most máshogy készült.

k_img_7296

Az olaszoknak van egy sima ricotta torta receptjük mazsolával, amit még sose mertem megcsinálni. Pusztán az okból, hogy kis adag muffinban már kipróbáltam egy hasonló receptet, és ugyan finom lett, de mégse jött az a hűűűha élmény.  Valószínűleg ezt Jamie Oliver is hasonlóan gondolhatta, mert egyszer láttam nála, hogy a ricotta felét mascarponéra cseréli. Meg nem mondom, hogy ez mennyire az ő receptje vagy nem, de nálam most ezzel a krémesebb módszerrel készült.

blog_nari-1

Hozzávalók a linzertésztához* (1. és 2. lépés):

  • 125g szoba hőmérsékletű vaj
  • 80g kristálycukor
  • 1 tojás
  • 250g fehér liszt

Hozzávalók a töltelékhez:

  • 250g ricotta
  • 250g mascarpone
  • 2 tojás
  • 70g méz
  • 15g nádcukor vagy fehércukor
  • 1 kiskanál vanília kivonat
  • 1 csipet só
  • 1 kicsi narancs, 1 kis citrom vagy lime, és 1 kis mandarin héja**
  • 1 evőkanál citrus lé (bármelyikből, de el is hagyható)

Továbbá kb. 5 citrus (Ez lehet narancs, vérnarancs, mandarin, lime, grapefruit, pomelo, vagy bármi akár vegyesen, akár magában. De szezonjában használhatunk barackot, epret, bogyós gyümölcsöket is, vagy persze bármit, amit kedvelünk.)

1. lépés
A tésztához a vajat és a cukrot késes robotgépbe tesszük, keverjük még össze nem áll, majd hozzáadjuk a tojást tovább keverjük, és a végén a liszttel keverjük simára.  Vagy kézzel összekeverjük a cukrot, a lisztet és a vajat, míg morzsalékos állaga nem lesz, majd hozzáadjuk a tojást. Ha nem áll össze egy-két kiskanál hideg vizet adhatunk hozzá.

2. lépés
Frissen tartó fóliába csomagoljuk és fél órára hűtőbe rakjuk. Két fólia, vagy két sütőpapír között kinyújtjuk pénzérme vastagságúra és tortaformába fektetjük. A széleket levágjuk, és villával lukakat szúrunk a tésztába. Sütőpapírt teszünk a tésztára, rá sütőbabot és 190 fokon 15-20 percig sütjük. Majd levesszük a sütőpapírt és a babokat, és még 5 percig sütjük.

3. lépés
Összekeverjük a mascarponét, ricottát, tojásokat, mézet, cukrot, vaníliát, sót és a citrushéjakat, majd robotgéppel bő egy perc alatt habosra verjük.

4. lépés
A krémet a már kész tésztába öntjük és 170 fokon kb. 40 percig sütjük.

5. lépés
A narancsokat, megpucoljuk, levágjuk a fehér hártyákat, és karikákra*** vágjuk, majd a megsült tortára fektetjük. Szükség esetén meghinthetjük egy kis porcukorral, vagy meglocsolhatjuk kevés mézzel.

blog_nari-2

Megjegyzések:

  • *Linzer/édes-omlós/pite tésztából nyugodtan használjuk a kedvenc receptünket, nekem ez elég jól bevált.
  • ** A citrus héj tényleg lehet bármilyen, én itt 3 félét használtam. Vagy tényleg kis gyümölcsök héját tegyük bele, vagy ne reszeljünk bele egy teljes narancsot, citromot, stb., hanem kb. minden gyümölcsnek csak a ¾-ed részét. Nem jó az se, ha túl intenzív benne a citrushéj.
  • ***A kép miatt meg egyébként is nagyon szépen mutat ez a narancskarika dísz, de be kell valljam, nem túl kényelmes szeletelni. Szóval nyugodtan vághatjuk a narancsot cikkekre, akár kockákra.

Facebook: https://www.facebook.com/HomeBisztro/
Instagram: https://www.instagram.com/homebisztro/

 

k_img_7286

blog_nari-3

blog_nari-4

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s