Heti turmix –  Szomorú gyümölcs turmix

Azaz turmix olyan gyümölcsökből, amik már a konyhapolcon szomorkodnak, mert senki nem akarja megenni őket. Nem lesz vicces a bejegyzés, de a végén azért jön a happy end.

maradék gyümi turmix

TV Paprikán néha megy egy műsor, A Pazarlás kora. Ritkán nézem, de többször ment a háttérben, így megmaradt néhány részlet. Arról szól, hogy Amerikában ismert szakácsok olyan alapanyagokból főznek komplett éttermi vacsorákat, amiket a kereskedők már kidobásra szánnak, sőt sokszor már ki is dobtak. Döbbenetes, hogy milyen minőségű húsok, halak, és zöldségek landolnak a szemétben. Ami valahol szomorú, és nem amiatt az elcsépelt mondat miatt, hogy „Afrikában emberek éheznek”. Igen, sajnos több kontinensen emberek százezrei éheznek, de az ő problémájukra – bár így lenne –  de nem nyújt megoldást az, hogy egy másik kontinensen egy tányér étellel kevesebbet dobunk ki, vagy odafigyelünk arra, hogy mi mindent megegyünk. Continue reading

Heti turmix – rebarbarával és meggyel

Valójában egy sima rebarbara turmix volt a tervben egy kis gyömbérrel. Kíváncsi voltam rá milyen, ha szinte semmivel nem kombináljuk. Hát eléggé savanykás, amit ismervén a rebarbarát sejtettem, de ezt csak jóval később tudtam meg.

Rebarbi meggy turmix

A túráról nagyon későn értünk haza, és eléggé szétesett állapotban voltam, így egy órával később mentem dolgozni. Épp ezért lemaradtam arról az infóról, hogy az a rengeteg meggy, ami az egyik asztalon van, közös. Kora este (ugye tovább maradtam benn) szólt a főnököm, hogy valójában ezt ő hozta, és ha nem ettem belőle egész nap, akkor legalább vigyem haza, mert biztos tudok valami finomat csinálni belőle. Aztán nem történt vele semmi, nem is csócsáltam el, így úgy döntöttünk, hogy megy a reggeli turmixba, ártani biztos nem fog. A rebarbarát este megfőztem, hogy reggel csak hozzá kelljen pakolni a többi tartozékhoz, de e helyett inkább tovább aludtam, így munka után állítottam össze. Volt olyan érzésem, hogy a meggy jobban elnyomta a rebarbarát, mint gondoltam, de különösebben nem érdekelt, mert elképesztően finom volt. Meggy és a rebarbara együtt szerintem nagyon jó párosítás, ha máshol nem, akkor turmixban biztosan. A háttérben a gyömbér aromája még izgalmasabbá és egészségesebbé is teszi. Vacsora gyanánt tizenöt perc alatt egyedül elpusztítottam a közel egy liter turmixot. Pár nappal később csak kipróbáltam a tisztán a gyömbéres rebarbarás verziót, viszonylag kevés édesítéssel. Finom volt, és mindenkit bíztatnék is a tesztelésre, de az a helyzet, hogy nálam a meggyes verzió érezhető fölénnyel győzött. Számomra az sokkal kellemesebb és érdekesebb volt. Gondolkodtam még abban, hogy cseresznyével kombinálom, de most annyira extrém finom cseresznyét kaptam, hogy csak magában esszük A Nyúllal. Continue reading

Reszelt alma mézes joghurttal

Kaptunk egy jó adag bio – mondhatni nem vegán – de nagyon finom almát. Én magam is sokszor veszek, de ha nincs különösebb cél vele, ennyit soha, mindig csak max. 2-3 darabonként hordom haza. Így jött a kérdés, hogy mit kezdjek ennyivel. Ez az egyik ötlet, amire szívesen használtam. Hogy ez valójában micsoda, mindenki másra bízom. Lehet reggeli egy kis müzlivel, vagy granolával, lehet brunch étel, és aki fogyózik annak cukor nélkül vagy kevesebb cukorral egy egészséges desszert. Mi például uzsira ettük.

És mi a recept forrása? Hát az anyukák kollektív tudata. Mikor kicsi voltam és beteg, vagy csak tél volt, anyukám sokszor reszelt nekem almát. Egy régi vastag üvegtálunk volt, aminek a tetején volt a reszelő és az alján gyűlt az almapép. Ezzel, és egy kiskanállal rohangált utánam, vagy ha beteg voltam a konyhában a hokedlin kanalazta belém. Miután beugrott ez a dolog épp nálam volt barátnőm, aki az ország másik végében nőtt fel, és rákérdeztem erre a reszelt alma és anyuka kombinációra, és ő is hasonló emlékekről számolt be. Majd a páromnak az ország harmadik pontjáról is előcsaltam ezt a kiskori gasztroélménykéjét.
Amit hozzáköltöttem az a mézes joghurt, és nem azért felnőttesítettem egy kis piával, mert  dupla hatékonyságú orvosságot akartam, egyszerűen csak megláttam az egyik kedvenc ciderünket féláron. Az aszalt gyümölcs pedig a fotó miatt került bele, de ez egy nagyon szerencsés véletlen lett.

almapép

Elkészítés: nagyon egyszerű
Elkészítési idő: kb. 10-15 perc

 Hozzávalók két személyre:

  • 4-5 kisebb alma (csumázott súlya kb. 360g)
  • 3 kiskanál világosbarna melaszos cukor (vagy ízlés szerint és az alma édességétől függően), vagy méz
  • Fél teáskanál fahéj
  • Fél kiskanál citromlé*
  • Kb. 50ml* cider
  • 30g aszalt sárgabarack, vagy egyéb aszalt gyümölcs apróra vágva*
  • 200g joghurt
  • 20-25g méz
  • Fél kiskanál reszelt gyömbér vagy gyömbérlekvár* (elhagyható)
    1. Az almát lereszeljük, vagy késes élű robotgépbe tesszük, és azzal aprítjuk.
    2. Hozzátesszük a cukrot, a fahéjat, a citromlevet és a cidert, majd összekeverjük, vagy ha robotgépet használunk, tovább aprítjuk. A végén hozzáforgatjuk a felaprított aszalt gyümölcsöt.
    3. A joghurtot és a mézet összekeverjük.
    4. Kis poharakba halmozzuk a reszelt almát, majd a tetejére a joghurtot.

almapép

Megjegyzések:

  • Az alap a reszelt alma, ízlés szerint egy kis cukor vagy méz és egy kis fahéj. Az én almám most nem túl lédús, ezért kb. 50ml cidert tettem bele, de az alma levesességétől függően figyeljünk cider vagy esetleg egyéb ital mennyiségére. De ez persze el is  hagyható.
  • Ez a cider amit használtam és amit szeretek, félszáraz, azaz messze nem olyan édes, mint azok amik betörtek az elmúlt évben a hazai piacra. Így ha olyat veszünk (ami szintén jó) próbáljuk ki cukor nélkül, mert lehet, hogy együtt használva már túl édes lenne a pép.
  • A melaszos cukrot azért szeretem az ilyen receptekbe, mert nem marad szemcsés, hanem beleolvad a pépbe. Ha fehér kristálycukrot használnék, akkor felezném az adagot, vagy kb. ugyanennyi porcukrot kevernék hozzá. Egyébként nem túl édes, a 3 kiskanál barna cukorral, pont kellemes.
  • Anyu szerintem meghámozta az almát mielőtt lereszelte. Én gépben csináltam, és mivel az alma héja is sok vitamint rejt, nem finomkodtam, rajta hagytam.
  • A citromlé szerepe egy kis íz mellett, elvileg annyi, hogy az alma ne barnuljon be, de a fahéjtól és a barnacukortól értelemszerűen amúgy is barna lesz.
  • Aszalt gyümölcsöt nem feltétlen kell beletenni, én is csak díszítésnek szántam, de rájöttem, hogy az almához keverve egy kicsit feldobja annak ízét és állagát, és ad egy kis különlegességet az ételnek. Szerintem érdekes, érdemes kipróbálni. Én aszalt sárgabarackot használtam és egy kis cukrozott cseresznyét, de akár aszalt szilvával, áfonyával, esetleg csokiba mártott meggyel is lehet próbálkozni. Mindennel amit szeretünk.
  • Finom még ha egy kis (pl. fél kiskanál) gyömbért reszelünk a pépbe vagy a joghurtba, és e mellett nagyon egészséges. Vagy ha van otthon gyömbérlekvár akkor egy kiskanálnyit szintén a péphez és/vagy a joghurthoz keverhetünk, ez esetben elhagyhatjuk a cukrot.

blog almapép

Diópáni – Rumos diótorta körtével és karamellizált dióval

Vettem egy sütimagazint, azért akkor és ott, hogy hazafelé olvasgatni tudjam a villamoson. Ha egy olyan újságot veszek a kezembe, ami érdekel, akkor szigorúan az első dolog, amit elolvasok, az az Előszó. Nem lapozok tovább, még ennek a végére nem érek. Ebbe az előszóba a főszerkesztő egy idézetet csempészett Anette Funicello amerikai színésznőtől mely szerint „Az életnek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy csodálatos legyen”. Remélem ez Vivikének ad egy kis erőt, na meg az a diótorta, amit most sajnos csak virtuálisan, de elsősorban Neki szánok.

Nemrég felraktam a frangipane torta receptjét, úgy ahogy azt kell mandulával. Most, hogy beindult a dió szezon, leváltottam és egy teljesen új recept és íz világ kerekedett belőle. És egy új furcsa név is…. Ezt a verziót tavaly próbáltam ki először akkor krémesebben (ld. megjegyzés) és csokisan. Úgy is finom volt, érdemes variálni, mondjuk itt-ott elszórva csokidarabokkal, bár szerintem a krémhez kevert olvasztott csoki elnyomta a dió ízét, így ezt most elhagytam.  Jövőre pedig jön egy pisztáciás verzió.

  Diópáni diótorta

Elkészítési idő: tészta 10 perc + fél óra hűtés, ezt követően kb. 30-40 perc + 35-40 perc sütés
Nehézségi fok: közepesen egyszerű
Mennyiség: 8-9 ember, kb. 23 cm levehető aljú tortaforma

Hozzávalók a diós tésztához (1. és 2. lépés):

  • 200g sima liszt
  • 100g darált dió
  • 90g kristálycukor
  • 100g hideg vaj
  • 1 tojás

Hozzávalók a diós krémhez (3. lépés):

  • 100g szobahőmérsékletű vaj
  • 100g dió darálva+20g nagyobb darabokban hagyva
  • 90g cukor
  • 1nagy tojás
  • 15g liszt (2 evőkanál)
  • 15ml rum (1 evőkanál)

 Hozzávalók az összeállításhoz (4.lépés):

  • Kb. 4 kisebb körte (vagy alma) ami kb. 400g
  • Kb. 2 evőkanál lekvár
  • Bő kiskanál porcukor vagy fahéjas porcukor a szóráshoz

 Hozzávalók a karamellizált dióhoz (5. 6.lépés):

  • Kb. 40-50g kristálycukor
  • 50g dió

  diópáni diótorta

    1. A tésztához: a lisztet a diót és a cukrot összekeverjük. Ebbe belemorzsoljuk a felkockázott vajat, még az állaga morzsaszerű nem lesz. Enyhén felverünk egy tojást, és a tésztához keverjük. Ha nem áll össze egy kis tejjel vagy vízzel lehet hígítani. Ha van nagyobb késes betétű gépünk akkor lisztet a diót és a cukrot pár másodpercig keverjük, majd hozzáadjuk a hideg felkockázott vajat, és miután  morzsalékos állaga lesz, mehet a tojás majd szükség esetén a víz és a tej.
    2. A tésztát kilapítjuk, frissen tartó fóliába csomagoljuk és legalább fél órára a hűtőbe tesszük. Ezt követően (egyszerűbb ha két fólia vagy két sütőpapír között) kinyújtjuk és kivajazott kilisztezett tortaformába fektetjük és a kilógó széleit levágjuk. A tésztába villával lukakat nyomkodunk, teszünk a tésztalapra sütőpapírt majd erre nehezékként sütőbabot vagy lencsét, úgy, hogy széleihez is jussanak. 180-190 fokon kb. 15 percig sütjük, ezt követően levesszük a nehezéket és a sütőpapírt és még 5 percig sütjük. Ezzel elő van készítve a tésztaalap.
    3. A diós krémhez a vajat kikeverjük robotgéppel, még krémes lesz, hozzáadjuk a cukrot és a diót, elvegyítjük és a végén hozzáadjuk a lisztet a tojást és a rumot. Ezt követően 15 percre hűtőbe tesszük. Ezt előre is elkészíthetjük, a hűtőben simán elvan egy éjszakát. (Csak nehogy valaki elnasizza!)
    4. Felszeleteljük a körtét (vagy almát) esetleg citromos vízzel megkenjük, hogy ne barnuljon meg. Az (1. és 2. lépésben) előkészített tésztát vékonyan megkenjük lekvárral, rátesszük a diós krémet, majd elhelyezzük a torta tetején a gyümölcsöket, vékonyan megszórjuk porcukorral. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 percig sütjük.
    5. A diót egy száraz serpenyőben megpirítjuk kb. 10 perc alatt és félre tesszük.
    6. A karamellhez a cukrot vékonyan eloszlatjuk a serpenyőben, alatta meggyújtjuk a lángot, és békén hagyjuk. Nem nyúlunk hozzá, nem keverjük, csak megvárjuk még a cukor barna lesz és karamellizálódik. Esetleg a tálat egy kicsit mozgatjuk a gázon vagy a végén megrázogatjuk. Ha kész a karamell hozzákeverjük a diót, és mikor befedi sütőpapírra tesszük. Ha kihűl a dió és a torta, elhelyezzük a diót a tortán.

Diópáni diótorta

Megjegyzések:

  • Ezzel a diós tésztával kicsit nehezebb dolgozni, mint a normál linzer tésztával, mert lágyabb. De egy két evőkanál liszttel még rásegíthetünk. Sokszor csalok, és azonnal kinyújtom a tésztát, tortaformába fektetem, és úgy pakolom a hűtőbe. Előző nap is elkészíthetjük, ezzel a módszerrel, és már csak a hűtőből a sütőbe kell tenni az előkészített tésztát.
  • A torta (szerintem) akkor a legfinomabb ha kihűl és a linzertésztának is jót tesz az állás, akár egy napig.
  • Én most körtelekvárt használtam, mert rá lettem beszélve. Magamtól inkább a szilvalekvár mellett döntöttem volna, de gyakorlatilag bármi jó, de ha a lekvárt elhagyjuk úgy is finom.
  • Nemrég felraktam a frangipane tortát ahol a tortát főzött krémmel dúsítottam. Ez a verzió itt is működik, ezt is lehet krémmel dúsítani!

Energetizáló körtelé

Esküszöm valahol a Díványon olvastam ezt a receptet, mikor az álmosságtól csökkentett munkaképességgel próbáltam túlélni a napot a munkahelyemen. Nem tudom aznap mi volt a bajom, (Többiek szerint a kettős fronthatás) de máskor még egy buli utáni munkanap se viselt meg ennyire. Mivel a cikk címében valamilyen módon szerepelt az ENERGIA szó, a kávé, a tea, és a második hideg vizes arcmosás után nem bírtam ki, hogy ne kattintsak rá. A cikkben a megszokott kávé helyett néhány energiaital receptet írtak, amiből az egyik epres volt, amit majd előtúrok tavasszal, a másikban egy olyan szó szerepelt a kókusz mellett, amit életemben nem hallottam, de még megjegyezni se voltam képes, aztán voltak zöldséglevek amit egyszer egy étteremben a pincér többszöri intése ellenére sajnos kipróbáltam, és harmadik olyasmi mint ez.
Ez volt az, ami szezonális, ebben volt olyan gyümölcs, amiből nyolc kilót kaptunk és minden hozzávaló szokott itthon lenni. Sőt elég jól hangzott. Egy baj volt, hogy a cikket nem találtam meg, – bár nem is fektettem sok energiát az ismételt keresésre – hanem amire emlékeztem, és ahogy én gondoltam, megcsináltam. Az fix volt, hogy a körtét főzni kellett és az is hogy kb. milyen arányban. A körte mellett a citrom, gyömbér és fahéj is megvolt.
Ugyanakkor volt bennem egy kis szkeptikusság is. Részben azért mert ennek az italnak az alapjáról, a körtéről sose hallottam olyat, hogy robbanásig tombolnának benne a vitaminok és az ásványi anyagok. Sose volt olyan jó híre, mint például az almának, dinnyének, cseresznyének, vagy szilvának. Részben pedig azért mert van egy félelmem, hogy a benne lévő vitaminokat a fél óra alatt kifőzöm. Persze ennek ellenére az ital egészséges és finom. Azért a körtében (és a héjában) is ragadt némi rost és C-vitamin, jó hatással van a vérkeringésre, anyagcserére, koleszterinszintre. A gyömbér pedig szinte orvosság! Remek vértisztító hatású, tele vitaminnal, és amit a napokban hallottam, hogy hányinger ellen is hatékony, vagy csökkenti a felfúvódást. A citrom pedig a szokásos.

Az, hogy ettől kirobbanó energiám lett volna hírtelen vagy fokozatosan, azt azért nem merném nagybetűkkel leírni. Nekem langyosan nem nagyon jött be, következő nap hidegen pedig már az volt a baj vele, hogy fél óra alatt eltűntettük azt az egy liter levet. Szerintem hidegen nagyon finom, és egy kicsit laktató is. Olvastam, hogy fogyókúrához remek választás a körte. Ha valaki fogyózik szerintem jó ötlet egy adagot megcsinálni és evések között egy kicsit kortyolgatni nasinak. A recept hátránya, hogy nem egy Stahl Jutit féle, belepakolom a gépbe és már iszom is, hanem idő még elkészül. Előnye, hogy este előre elkészíthető, és reggel már kezdődhet is az energetizálás.

körtelé

Elkészítési idő: 30-40 perc főzéssel, és hűtés
Nehézségi fok: egyszerű

Hozzávalók kb. 1 literhez:

  • 6-7 kisebb körte (kb. 500g)
  • Egy nagyobb darab, kb. 50g gyömbér
  • Fél-egy kiskanál fahéj, ízlés szerint
  • 1 citrom vagy lime leve
  • Ízlés szerint 1-2 evőkanál barnacukor és/vagy 1-2 evőkanál méz
  • Kb. 75ml víz

 Változat:

A levet ízlés szerint tovább is lehet fűszerezni. Nálam volt olyan verzió (igen még mindig van a körtéből) amiben főzéskor egy csillagánizs, és mellette egy nagy (vagy két kicsi zöld) kardamom úszott. Ugyanakkor jó lehet bele egy kis szegfűszeg, szerecsendió, tonkabab vagy ízlés szerint egyéb fűszer, vagy gyümölcs. Főzhetjük a körtét pl. vegyesen almával.

  1. Vágjuk kis darabokra a körtét és dobjuk forró vízbe.
  2. A gyömbérdarabot hámozzuk meg, ezt követően reszeljünk le a külső részéből kb. 1 evőkanálnyit. (Itthon ritkán lehet igazán friss gyömbért kapni, belül többnyire már fás a gyökér.) A reszelt gyömbért tegyük félre, és a maradékot karikázzuk a körte mellé.
  3. Tegyük hozzá a fűszereket és addig főzzük, ha használunk akkor a cukrot, még a körte nagyjából megpuhul. Ez kb. 20-30 perc.
  4. Én itt hagyom kihűlni, aztán kiveszem a gyömbért (vagy a nagyobb darabban benne hagyott csillagánizst) beleteszem a reszelt gyömbért és a citromlevet, mézet majd turmixolom. Szükség esetén még egy kis vízzel hígítom.
  5. Ha akarjuk, leszűrhetjük majd hűtőbe tesszük.

Körtelé

Megjegyzések:

  •  A gyömbér nagyon intenzív ízű. Ha nem szeretjük, vagy ne reszeljünk bele, vagy reszeljünk bele kevesebbet.
  • Én 1 evőkanál barna cukrot használtam, és kb. 2 evőkanál mézet, vagy csak 2-3 evőkanál mézet. A mézet a végén tegyük az italba, mikor már nagyjából kihűlt.
  • A citromnak csak a leve kell. Ha aznap vagy következő nap csinálunk sütit érdemes lereszelni a citrom héját, egy kis tálba tenni, letakarni fóliával, és egy napig eláll a hűtőben.

Karamellás almás crumble

Kaptunk egy nagy adag almát, amiből többek között, értelemszerűen egy almás diós pitét szerettem volna csinálni egy kis ciderrel megbolondítva. És értelemszerűen mindent csináltam csak azt nem. De azóta megvan az új feladat, a párom ma öt kiló körte társaságában állított be, amit egy kollégája hozott. De az a jövő zenéje, most vissza az almához. Régebben csináltam már crumble-t, azaz morzsás sütit, de szerintem szilvából vagy valami erdei gyümölcs variációból. Az almás verzió ötletét pedig Gordon Ramsay adta. A TV Paprikán alkalmanként megy egy sorozat Mindörökké Gordon néven, ami az Ultimate Cookery Course című könyvét hivatott bemutatni. Nagyon jól megcsinálták, és mikor néztem ezt a műsort teljesen bevettem, hogy ez egyszerű, én is meg tudom csinálni, a karamell nekem is sikerülni fog nem lesz kristályos, nem lesz keserű, nem teszek kárt a konyhában. De ennek ellenére mégis hátra soroltam, mert annyi más olyan gyümölcs jött a képbe vagy inkább a piacokra aminek rövid a szezonja, hogy a végén a hátrasorolás után feledésbe is merült a recept. Olyannyira, hogy fel nem merült bennem, hogy erre használjam az almát, egyszerűen csak véletlen szembe jött velem és minden más ötletet felülírt. Szerencsére!!! Ugyanezt a receptet körtéből is érdemes kipróbálni.

almacobbler

Nehézségi fok: közepesen egyszerű, csak a karamell amit könnyen el lehet rontani
Elkészítési idő: kb. 30 perc + 10-15 perc sütés
Praktikus eszköz: egy kb. 22-25 cm serpenyő ami gázfőzőn (főzőlapon) és sütőben is használható

Hozzávalók 4 személyre:

  • 85g kristálycukor
  • Fél kiskanál fahéj, vagy egy kicsit több, ízlés szerint
  • 1 rúd vanília, vagy 1 kiskanál vanília aroma vagy kivonat (elhagyható)
  • 6-7 kisebb vagy közepes alma, ez kb. 650-750g
  • 40g aszalt áfonya
  • 1 citrom héja, és egy evőkanál a levéből*

A vajas morzsához:

  • 100g liszt
  • 2 teáskanál demerana cukor
  • 50g hideg vaj felkockázva
  • Fél kiskanál fahéj, vagy egy kicsit több, ízlés szerint
  • 40g mogyoró, mandula vagy dió** megpirítva
  • 25g müzli vagy 4 evőkanál granola
    1. Előkészítjük az almát. Nem kell meghámozni, rajta hagyhatjuk a héját. Ebben van egy csomó vitamin és íz is. Az almából 3-4 darabot nagy lyukú reszelőn esetleg késes élű gépben lereszeljük. A maradékot pedig kb. 1-1,5 centis darabokra vágjuk, és egy másik tálkába tesszük.
    2. Készítsük elő a vajas morzsát is. Összekeverjük a lisztet, a cukrot, a fahéjat, és hozzámorzsoljuk a vajkockákat, míg morzsás állaga nem lesz a tésztának. Ezt követően hozzákeverjük a müzlit és a magvakat, illetve és/vagy a granolát ha használunk.
    3. A serpenyőt a gáz vagy főzőlapra helyezzük közepes fokozaton és egyenletesen eloszlatjuk a cukrot. Békén hagyjuk, nem nyúlunk hozzá. Kb. 5-6 perc múlva elkezd barnulni, azaz szépen lassan karamell lesz belőle. Ne keverjük meg a cukrot, ha esetleg a közepe karamelles a széle még fehér akkor csak húzzuk arrébb a serpenyőt. Csak késő keverjük meg, mikor már majdnem kész.
    4. A karamellbe keverjük a reszelt almát, fahéjat, citromhéjat és levet és vaníliát ha használunk. Vegyítsük össze főzzük egy két percig majd keverjük hozzá az almadarabokat és az aszalt áfonyát, és főzzük tovább szűk öt percig.
    5. Ekkor míg a főzőlapon van az alma, egyenletesen szórjuk meg a vajas morzsával, és hagyjuk rajta pár percig. Ha a serpenyő oldalán látjuk, hogy egy kicsit bugyog a karamell, tegyük át a sütőbe 200 fokon, kb. 12-14 percre. De azért ellenőrizzük, nekem egy kicsit több idő kellett, és a végén pár percre bekapcsoltam a grillt is. De minden sütő egy kicsit más, itt figyeljünk oda.

alma és crumble

almás crumble

Megjegyzések:

  • *Az eredeti recept fél citrom levét ír. Nekem egy nagy és lédús citromom volt, és ennek a felének a leve szerintem egy kicsit sok volt. Finom volt, de elég lett volna kevesebb is. Én azt gondolom, hogy egy evőkanál ami ideális.
  • **Granola receptje itt van, de ez akár lehet bolti is. Elhagyható, én nem tettem bele. Ha lett volna, kb. 2evőkanállal használtam volna a mogyoró és a müzli mellé. Az eredeti recept nem ír magvakat, hanem 4 evőkanál müzlit, vagy granolát. A mogyorót én költöttem bele, és nagyon jót tett a sütinek. De lehet dió és egyéb mag lehetőleg megpirítva.
  • Ha nem vagyunk mindent előkészítős típusok, és gyorsan szeleteljük/reszeljük az almát, akkor a karamell készítéssel is kezdhetünk, vagy ez idő alatt állíthatjuk össze a vajas morzsát.
  • Ha félünk a karamell készítéstől, kkor mikor a cukor már barnul kb. egy evőkanál vajat is adhatunk hozzá.
  • Jó volt az alma és a morzsa arány, de kevesebb morzsával is el tudtam képzelni. Akár 80g lisztből is.
  • A süti frissen, langyosan a legfinomabb. Finom magában, tejszínhabbal, vanília fagyival, mézes joghurttal vagy egy kis enyhén cukros tejföllel vagy creme fresh-el.
  • Forrás: Gordon Ramsay, Ultimare Cookery Course

almás morzsasüti

Sült eper és sült eperből készült turmix

Szeretem az epret, de azért nem ő kedvenc gyümölcsöm. Mégis hatalmas láz van nálunk, mikor megérkezik a piacokra. Ugyanakkor úgy érzem fantasztikus a marketingeje, és győztes az időzítésben. Már lassan fél éve unjuk a banánt, a citrus félékkel együtt, amiket néha almával és esetleg körtével kombinálunk. És ekkor berobban az eper, aki első a tavaszi gyümölcsök között és persze, hogy mindenki imádja. Hát.. na jó, tulajdonképpen én is. Donna Haynek talán a karácsonyi számában van egy epres válogatás, úgy gondoltam azon végigmegyek az idén. Az első recepttel kezdtem, ami sült eper. Részben mert úgy gondoltam jó a még megmaradt granolához, és az egyéb helyről megmaradt tojásfehérjéből pedig pavlovát tervezek, amit ezzel kombinálnék.Sült eper

Continue reading