Árpagyöngy, édesköménnyel és sütőtökkel – Munkaebéd itthonról

Ez az étel finom. Ez az étel egészséges. De be kell vallanom nem az a fajta, amit akkor kell készíteni, ha megjelenik a lakásunkon egy romantikus vacsorára A férfi, vagy A Nő akit a főztünkkel (is) el akarunk bűvölni.  Tudom, most marketingből bukásra állok, de legyünk őszinték, ez tényleg nem ez az a fogás, ami fölött hosszan filozofálni lehet az ízek és textúrák merész sokféleségéről. ;)

Árpagyöngy, édesköménnyel és sütőtökkel

Ennek ellenére nagyon ajánlom, hisz ez az a fajta étel, amit a munkahelyünkre elvihetünk egy könnyű, ízletes és egészséges étel gyanánt, hisz hamar megvan, működik melegítve is, és egész laktató. Az az étel amit egy sietős hétvégén egy tálból ki lehet kanalazni, vagy az amit egy könnyed vacsinak megehetünk egy sorozat előtt. Fűszerezni persze lehet egy kicsit erősebben, de az egyik dolog ami megfogott a receptben az általam körülrajongott édesköménygumó. Így nem változtattunk semmit és hagytuk érvényesülni a zöldségek ízét. Utólag azt mondom, hogy beletettem volna még azt a kis cukkinit ami a hűtőben volt.

 Árpagyöngy, édesköménnyel és sütőtökkel

Nehézségi fok: egyszerű
Elkészítési idő: kb. egy óra
Mennyiség: 4 személyre
Előkészítés: Az árpagyöngyöt előző este be kell áztatni.

Hozzávalók:

  • Egy kis sütőtök, kb. 600g
  • 4-5 teáskanál olivaolaj
  • 2 nagyobb édesköménygumó (összesen 800-900g)
  • 2 gerezd fokhagyma, vékonyra vágva
  • 50g dió
  • 200g gersli, azaz árpagyöngy
  • 1/2 citrom leve
  • Tetejére kb. 20g parmezán vagy grana padano sajt
  • Egy kis csokor petrezselyem
  • Só, bors

További hozzávalók:

  • Egy kis cukkini
  • Adagonként egy púpozott evőkanál feta sajt
  • Tálaláshoz olivaolaj

Elkészítés:

0. lépés
Előző éjszaka mossuk meg, és áztassuk be a gerslit hideg vízbe.

1. lépés
Egy lábosba öntsük át a gerslit, és főzzük kb. 20-25 percig addig amíg nagyjából puha lesz. (Vagy ahogy a csomagoláson írják.)

2. lépés
Melegítsük elő a sütőt 190 fokra, kockázzuk fel a sütőtököt kb. egy-másfél centisre (héja nélkül). Tegyük a sütőlapra kb. 3 evőkanál olivaolajjal, sóval és borssal, és tegyük a sütőbe 15 percre.

3. lépés
Vágjuk fel az édesköményt is kisebb darabokra, és 15 perc után a fokhagymával (és ha használunk akkor a cukkínivel) együtt keverjük a sütőtökhöz. Süssük így kb. 20 percig. Addig amíg a széle barnulni, karamellizálódni kezd.

4. lépés
20 perc után adjuk hozzá a diót, majd süssük további 8-10 percig.

5. lépés
Ha kész a gersli, akkor szűrjük le, tegyük tálba és adjuk hozzá a sült zöldségeket az olajjal együtt. Reszeljünk rá sajtot, és adjuk hozzá a petrezselyem felét, esetleg az édeskömény megmaradt zöldjét ha rajta volt. Tálaláshoz pedig a friss petrezselymet, és ha használunk akkor egy kis feta sajtot.

Megjegyzések:

  • Harmadik napra már vesztett egy kicsit az aromából, és mikor fotóztam nem volt friss petrezselyem, így jött a feta ötlete. Ez elég jól feldobta egy kis olivaolajjal, de további parmezánt is  lehet rá reszelni.
  • Legközelebb még egy evőkanál kakukkfüvet fogok az ételhez keverni, szerintem nagyon jól fog menni hozzá.
  • Hugh Fearnley-Whittingstall receptje alapján.

https://www.facebook.com/HomeBisztro

Árpagyöngy, édesköménnyel és sütőtökkel

Árpagyöngy, édesköménnyel és sütőtökkel

Krémes fetás spenót – munkaebéd otthonról

Nálunk ez egy sztárétel volt a nyáron. Teljesen oda voltam (vagyok) érte, így többször megcsináltuk, mindig egy kicsit máshogy, mindig változtatva az arányokon és hozzávalókon, így lassan kialakult a mi verziónk, amiben tombolnak az ízek, de nem olyan sós mint az eredeti változat.
Az étel alapvetően egy ízesített szaftos zöldség, amit köretként szinte bármilyen étel mellé használhatunk. Pl. egy húspogácsához, zöldség fasírthoz, halakhoz vagy olyan ételekhez is kiváló, melyek magukban egy kicsit szárazak. Jó mártogatósnak, pl. egy enyhén megpirított pita háromszögen, zöldségekkel. Ennek ellenére mi legtöbbször magában ettük vacsorára paradicsommal esetleg péksüteménnyel. Munkaebédnek viszont legpraktikusabb, ha tésztaszószként  használjuk egy kis friss koktélparadicsommal ha szezonja van.

A hozzávalók első részében az alaphozzávalók lesznek, és aztán amivel még ki lehet egészíteni. Mi paradicsomot mindig tettünk hozzá, és pirított dió nagyon feldobja.

2 spenót

Elkészítés: egyszerű
Elkészítési idő: kb. fél óra

Alap hozzávalók két személyre:

  • Kevés olivaolaj a pároláshoz (kb. 40-50ml)
  • 2 kisebb fej salátahagyma (kb. 70-100g)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • Kb. 300g spenót
  • kb. 70-80ml tejszín
  • 100g fetasajt kis kockákra vágva
  • 40g parmezán frissen reszelve
  • ¼ esetleg ½ teáskanál szegfűbors
  • Bors

Alternatív hozzávalók:

  • 100g ricotta
  • 25g dió vagy kesudió (száraz serpenyőben kissé megpirítva)
  • Kb. 150-200g koktélparadicsom
  • Két adag tészta
  1. Megmossuk a spenótot. Ha nem bébispenótot választunk, praktikus kisebb csíkokra vágni.
  2. Egy serpenyőben az olajon megpároljuk a hagymát és a fokhagymát. Majd lépésekben hozzáadjuk a spenótot. Addig főzzük, még össze nem esik. A zöldségek eresztenek egy kis levet, ezt leöntjük.
  3. Ezt követően hozzáadjuk a tejszínt, belekeverjük a szegfűborsot, (ha használunk rikottát, azt is) a fetát (ha használunk diót azt is beletesszük) és ráreszeljük a parmezánt. Melegen finom.

Krémes spenót

Megjegyzések:

  •  Lehet érezni a spenót ízét, de más zöldséggel is működik. Pl. mángolddal biztosan, esetleg sóskával, vagy salátával (pl. rukkolával, vagy ha kapunk pak choi-al) is. Mivel domináns az öntet némi túlzással azt mondhatnám, hogy akár füvet is szedhetünk hozzá a kertben.
  • Szezonon kívül pedig mélyhűtött spenóttal is érdemes kipróbálni.

4 spenót

Spárga pesto

Tulajdonképpen nem pesto, mert elfelejtettem parmezánt venni, így szokás szerint valami klasszikus hozzávaló kimaradt belőle, de szokás szerint ennek ellenére elég finom lett. Lehetne akár spárgakrémnek is hívni. Tulajdonképpen ugyanúgy használhatjuk mint minden más pestot. Tehetjük zöldséglevesbe ízesítőként, halakhoz, husikhoz. Mi most tésztára tettük egy kis megmaradt spárgasíppal és paradicsommal. Ha kell a tészta főzővizével vagy még egy kis olivaolajjal lehet lágyítani. Tettük salátára öntet helyett. Egy kis rukkola, uborka, avokádó, citrom, paradicsom, tojás, épp ami van otthon. Használtuk szendvicskrémnek is. Mindenhol megállta a helyét.

Spátrgapesto

Continue reading

Fűszernövényes sajttallér

Ez inkább egy ötlet, mint egy recept. Jó magában egy kis snack-nek, vagy akár édesebb krémlevesek kísérőjeként. A variációk száma rengeteg. Lehet simán minden fűszerezés nélkül készíteni, lehet bele mákot, szezámmagot keverni, és bármilyen fűszernövénnyel készítve finom. Ha nincs friss, csak szárított fűszernövényünk, akkor azt gondolom a legjobb választás a kakukkfű. Szerintem ez az ami szárítva jobban megőrzi az aromáját mint a többiek.

Fűszernövényes sajttallér

Continue reading