Mázas sonka

Ami az angoloknak a karácsonyi menü, nálunk húsvéti. Mondhatni. Ha megnézzük szinte bármelyik sztárszakács műsorát vagy belelapozunk a könyveikbe, szinte biztosan találkozunk az egyben sült sonkával, amit sütés közben egy finom mázzal meg-meg locsolnak, és a karácsonyi menü egyik főszereplője. Később, mikor tippeket adnak a maradék felhasználására, a sonka szintén többször felbukkan a receptekben. Tavaly Gordon Ramsay távsegítségével mi is kipróbáltuk, és nem csodálkoztunk azon, hogy ez annyira népszerű.

Sonka

Continue reading

Malacka szűzérme, szír lencsesalátával

Az ember életében vannak kis szertartások, amiktől racionálisan simán meg lehetne válni, de mégsem, mert valamiért jó, hogy van velünk egy kis misztikum, egy kis plusz ami miatt úgy gondoljuk nagyobb eséllyel sikerül valami. Vagy egyszerűen csak jobb nekünk, ha ott a mi kis szertartásunk vagy tárgyunk, amit egy kis varázslattal ruházunk fel. Mikor elmentem futni mindig egy bizonyos kőnél kezdtem a kocogást, egy másik fix ponton kezdtem el sétálni, és egy harmadikon pedig leültem nézelődni 5-10 percet.  Ugyan a futás mennyiségén változtattam, de úgy, hogy ezek a pontok a helyükön maradjanak. Simán csak a két liget kör miatt nehezebb lett volna kimozdulni otthonról. Ha itthon én kelek korábban, kihagyhatatlan, hogy egy teával a kezemben ne üljek le a csendben a kanapéra legalább öt percre Nyuszit simogatni, vagy egy évben egyszer mikor igazán elutazunk, megvan az a pontja a városnak ahol  hátradőlök a taxiban és azt mondom, most már tényleg elindultunk. Értelemszerűen az ingyen utazó kabalával, aki az út alatt vigyáz ránk. De, hogy egy híres példát is mondjak Gabriel Gracia Marquez pl. csak úgy volt hajlandó dolgozni, hogy egy csokor sárga virág díszelgett az asztalán.

újévi malacka

Ezek a kis szertartások, babonák hozzátartoznak az ember életéhez, és sokszor segítenek is, de ezzel együtt néha stresszhelyzetet is okozhatnak, hogy mi van akkor, ha a szertartás rendszerébe hiba csúszik, vagy egyszerűen csak elmarad. Valószínű hasonló az oka annak, hogy az ismerőseink sokszor nem tudják maguknál tartani az olyan maileket, hogy ha nem szedsz össze 3 órán belül 30 ismerőst akinek ezt a tartalmatlan levelet továbblövöd, akkor apokalipszis lesz, és ha azok nem válaszolnak még rövidebb időn belül vissza, akkor még az apokalipszisnek is vége lesz. ;) És minden év végén vagy inkább következő év elején, szintén egy babona ad még kétnapi életet rengeteg halacskának és szárnyasnak. Szerintem az újévi babonákat jobb nem is ismerni, mert esélytelen, hogy mindent betartsunk így ha komolyan vesszük, már az első naptári napon lőttek az évünknek. Így amit lehet, megpróbálok kizárni. Azt gondolom ha megtelik az a kuka a konyhában, nem fogom otthagyni bűzölögni, és persze igyekszem számomra kellemes dolgokkal tölteni az év első napját. De ha tényleg a babona szerint működne a világ, akkor az év első napja mintájára már éveket aludtam volna át és mivel akkor nem dolgozunk, folyamatosan munkanélküli lennék. Viszont a szerencsének és a pénznek nehéz ellenállni, hisz mindig kitalálok valamit, amihez mindkettő kell. Ez a szituáció egy bizonyos helyzet miatt, most kitalálás nélkül is fennáll, szóval hatványozott szükségem van, fogalmazzunk úgy, hogy szerencsére, és ha ez megvan a többi talán jön magától. Szóval racionalitás, ide vagy oda, az igazán racionális döntés, hogy nem kockáztathatok. Így belekomponáljuk a menübe azt az állatkát, aki kitúrja a szerencsét az orrával, és fő mellé a pénzt jelképező lencse is. Így állt össze 2014 első ebédje. Malacka! Előre is köszönjük Neked!

Nehézségi fok: közepesen egyszerű
Elkészítési idő:
Hús: 1 nap pácolás, 15 perc előkészítés, 20 perc sütés.
Lencse: 1 nap előáztatás, 15 perc előkészítés, 40-50perc főzés
Mennyiség: 4 személyre
Előkészület: A lencsét előző éjszaka áztassuk be, és praktikus a húst is előző nap bepácolni

Hozzávalók a szűzérméhez:

  • 2 sertés szűzérme
  • Kb. bő fél -1 deci olivaolaj
  • 1 teáskanál egész romai kömény aprítva
  • 1 teáskanál koriandermag összetörve
  • 1 teáskanál füstölt fűszerpaprika
  • Kevés chili
  • ¼  teáskanál fahéj
  • ¼ teáskanál gyömbérpor
  • 2 duci gerezd fokhagyma átpréselve
  • Kiskanál citromlé
  • 1 -2 evőkanál aprított korianderzöld
  • Só, bors ízlés szerint

Hozzávalók a lencsepüréhez:

  • Kb. 4+2 evőkanál olivaolaj
  • 1 hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma vékony szeletekre vágva
  • 2 teáskanál római kömény mozsárban aprítva
  • 2 babérlevél
  • 250g lencse
  • Kb. 1 liter víz (amennyi ellepi)
  • 1 lilahagyma
  • 1 szűk evőkanál balzsamecet
  • Só, bors ízlés szerint

újévi malacka

A szűzérméhez:

    1. A fűszereket (római kömény, koriander) összetörjük mozsárban. Hozzáadjuk a fűszerpaprikát, chilit, fahéjat, gyömbért, fokhagymát, citromlevet és korianderzöldet majd elkeverjük az olivaolajban.
    1. Ezzel megkenjük a szűzérméket és egy éjszakára, de legalább egy pár óra bepácoljuk.
    1. Ha kivettük, a páclevet leszedjük (megéghetnek rajta a fűszerek pl. korianderzöld amitől kesernyés lesz a hús), félretesszük, majd serpenyőben kérget sütünk a húsra.
    1. Ezt követően ismét bekenjük az imént félretett páccal és kb. 15-20 percet sütjük 180 fokon.

A szír lencsepüréhez:

  1. Szeleteljük fel a hagymát és a fokhagymát, illetve a korianderzöld szárát, tegyük hozzá a frissen őrölt római köményt és 4 evőkanál olivaolajon kb. 5 percig időnként megkevergetve, (hogy ne égjen le) pároljuk.
  1. Ezt követően hozzáadjuk a lencsét, a babérleveleket, kis sót, és annyi vizet amennyi ellepi. Ez kb. egy bő liter. Addig főzzük, amíg a lencse meg nem puhul, és enyhén krémes nem lesz. Ez kb. 40-50 perc. Néha kevergessük meg, és ha szükséges, egy kis vizet adjunk hozzá.
  1. E közben karamellizáljunk egy nagyobb lilahagymát. Ehhez vágjuk vékony szeletekre a hagymát és pirítsuk enyhén barnára serpenyőben és a végén adjuk, hozzá a balzsamecettel, és ezt párologtassuk el, hogy kiforraljuk belőle az erős ecet ízt.
  1. Az összeállításhoz a lencsét keverjük el egy kis citromlével, a karamellizált hagymával a korianderrel és két kanál jó minőségű olíva olajjal. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Megjegyzések:

  • A husiból valószínű maradni fog, de hidegen is nagyon finom.
  • A saláta Sam&Sam Clark, Casa Moro c. könyve alapján.