Gyors quinoa egytálétel

Ez egy hirtelen felindulásból jött étel, és bejegyzés. Semmi magasztos gondolat nincs mögötte, hogy hozzuk be a tavaszt és a színeket a november egyik legrondább szürkéit és barnáit felvonultató, nem mellékesen esős és hideg napjába. Mindössze az a helyezet, hogy nem bírok kimozdulni a lakásból, még olyan szavak hallatára se, hogy „jó kávé”, „süti”, „kocsival”, stb.. Szerintem a legjobb dolog, amit ma tenni lehet (ha már a hasznosra nincs kedvem), hogy továbbra is nézzük a Big Bang Theory randomszerűen kiválasztott évadának részeit és folyamatosan röhögünk rajta.Blog2_2

Continue reading

Advertisements

Quinoa reggeli

Superfood reggeli

Valójában lehetne desszert is, így a superfood projekt vége felé járva pedig pláne mondhatnám azt, hogy ez az igazán egészséges desszert, amit mindenki minden lelkiismeret furdalás nélkül fogyaszthat. De számomra a desszert valami más. Igen, valami kevésbé szuperfúd, kevésbé bio, és bármennyire is nehéz leírni, de valami kevésbé egészséges, és persze sokkal hizlalóbb. Desszert lehet egy krémes csokitorta, vagy gyümölcstorta, most leginkább epertorta, lehet pavlova, pohárdesszert, szóval valami masszívabb anyag. Ez a kemény igazság.

quinoa reggeli

Viszont ennek az ételnek is van létjogosultsága, hisz nem lehet mindig desszerten élni, és egy habos babos finomsággal kezdeni a napot. De néha jól esik reggel az édes, és kell egy energialöket a naphoz. Ebben a reggeliben, hasonlóan a porridge-hoz vagy zablásához mindent be letet pakolni amihez épp kedvünk van, vagy amit a kamrában találunk. Ebbe a verzióba pedig mindent beletömtem, ami energiát ad egy nehéz naphoz, és ami tele vitaminnal. Azaz padlizsánon kívül minden csodaélelmiszer itt van, egy édes reggeliben.

Continue reading

Quinoa egytál étel

Folytatva a superfood projektet, az első új recept jön. Ez az étel lehetne egy jó kis köret hús, hal, sőt egy zöldség-pogácsa mellé. Viszont nem véletlen, annyi mindent pakoltam bele, hogy egy könnyed, ám teljes értékű ebédnek vagy vacsorának is megfeleljen. Nálam így funkcionált.

blog_quinoa3

A recept szerintem jó úgy ahogy van, ugyanakkor azt is állítom, hogy nem kell szó szerint követni. Adhatunk hozzá más zöldségeket, brokkoli helyett például karfiolt, így május közepén kombinálhatjuk spárgával és tojással, használhatunk zsenge zöldbabot, és nemsokára a piacról, de most akár a mélyhűtőből, kombinálhatjuk egy kis zöldborsóval. Sőt, tipikusan az az ötlet, ami minden maradék zöldséget képes „elnyelni”, így ha valami a hűtőben szomorkodik, akkor nyugodtan mehet az ételbe. A képen mini mozzarellával készült, de ha kaptam volna kecskesajtot akkor az került volna bele, vagy ha nincs hatalmas sor a sajtpultnál akkor feta vagy feta jellegű sajtot adtam volna hozzá.

Continue reading

Superfood – azaz szuper élelmiszerek

Mi az a superfood, azon felül, hogy egy remek marketingelem, amivel elég sok ételt el lehet adni? A nagyjából hivatalos formula szerint, azok az élelmiszerek, melyeknek kiváló élettani hatásuk van, magas tápértékkel és vitamintartalommal bírnak, ezen felül nem túl hizlalóak.

superfood

Continue reading

Szuperleves – Quinoaval és brokkolival

Értem ez alatt, hogy szuperegészséges. No és persze laktató is, annyira amennyire egy vegetáriánus zöldségleves laktató lehet.

quiona leves

Mostanában próbálok néhány kilót vagy inkább centit leadni, így elvesztegettem némi időt azzal, hogy megnéztem néhány aktuálisan futó fogyókúrás étkezési trendet. Volt olyan, amivel még a maga hendikepjeivel együtt is sokáig szimpatizáltam, és úgy gondoltam, majd ha majd elmúlik annak a sokmindennek a szezonja, aminek épp akkor volt, és ami egytől egyik tiltólistán szerepelt, akkor belekezdek. De számomra érthetetlen módon annyi egészséges és finom ételt zártak ki a kúrából, hogy valójában alig tudtam volna mit enni. Persze ha nem tud mit enni az ember, nyilván örült tempóban tud fogyni. Szóval megvan a siker kulcsa. Végeredményben minden módszerben találtam olyan ideológiát, ami távolabb áll tőlem, mint az univerzum a legközelebbi féregjárata. Sok esetben taszított, hogy tényként kezeltek olyan dolgokat, melyek nincsenek bizonyítva, vagy épp az ellenkezője a reálisabb. Szerintem.

Hosszú idő óta, egész a mai napig egyetlen egy fogyókúrás módszer tartja magát sziklaszilárdan, amit még senki nem döntött meg. Mégpedig az, hogy éld túl a napot a megszokottnál kevesebb kalóriával. Azaz vagy vigyél be az eddiginél kevesebbet, vagy szabadulj meg az eddiginél többtől, magyarán sportolj. A leghatékonyabb és legkellemesebb a két lehetőség kombinációja. A kevesebb étkezés vonalán elindulva, azt se tartom jónak, sőt egészségesnek se, ha sanyargatni kezdjük a testünket, és mindent megvonunk tőle. Nem csak a kalóriákat, hanem a vitaminokat, tápanyagokat, és az ízeket is. Éhezünk, nem tudunk gondolkodni, nevetni, mindössze az évés kontra nem evés foglalja le az agyunk kapacitásának zömét, aminek az lesz a vége, hogy egy ideig fogunkat összeszorítva tartjuk magunkat, majd rövidesen – jellemzően az éjszaka közeledtével – feltépjük a frizsider ajtaját és még ott álltában kitakarítjuk a hűtőből fél malacot, a hideg krumplipürével és a megmaradt süteménnyel együtt. Azaz egy teljes nap koplalás után zabálunk, mintha nem lenne holnap, majd fogat mosunk és elmegyünk aludni.

quiona leves

Continue reading