Édes croissant szendvics

Tipikus – atipikus

A terv:
Majd (és mint utólag kiderült, hogy ezen a szón maradt a hangsúly) jól utána nézünk, és lesz Belgiumban egy jó kis gasztro hétvégénk, izgalmas éttermekkel, sajtlevessel, sörös ragukkal, rengeteg csokoládéval, abból készült desszertekkel, kávéval, és a nap közepétől a végéig az elmaradhatatlan belga sörökkel.

A múlt:
Nem néztünk utána, valójában még annak se, hogy mikorra szól a repülőjegyünk visszafelé. Viszont még épp időben, konkrétan a második napon A pontból B pontba tartva a vonaton észrevettük, hogy a mégse a negyedik nap este indulunk, ahogy mi azt az elmúlt egy hónapban „tudtuk”, hanem annak a napnak a hajnalán.

Érkezésünk napján egész délelőtt szakadt az eső, de mikor Brüggben letett minket a busz, elállt. Így ledobtuk a cuccot, rohantunk a városba, és gyorsan egy bódénál ettünk egy autentikus belga utcai ételt, azaz egy-egy adag sült krumplit. Ugyan tervben volt, hogy idővel befizetünk valami trükkösebbre is, de az a helyzet, hogy javulni kezdett az idő, így nem mertünk sehová se beülni. Hisz ki tudja, lehet, hogy (ott) ez az év utolsó napsütése. És ezt a gondolatot az előrejelzés se nagyon cáfolta.

Mire beültünk volna egy emlékezetes vacsorára, akkor sorra jöttek a problémák, hogy nem lett meg amit kinéztünk, marha drága a másik amit kinéztünk, és talán nem kéne közel 100 eurót eltapsolni egy vacsira már az első nap. Rohanni kell, mert ha nem fejezzük be időben a vacsorát lemaradok a kék óráról és pont akkor (is) szeretnék fotózni… Szóval eltelt úgy az első nap, hogy semmi helyi vagy különleges ételt nem kóstoltunk, de amit azóta se bocsájtottam meg magamnak és a páromnak, hogy még csokit se! De este legalább söröztünk.

A második estét már Brüsszelben töltöttük, oda viszont szó szerint este érkeztünk meg, éhesen, hulla fáradtan, sötétben, és eszünk ágában se volt egy ismeretlen várost átutazni egy vacsoráért. Így lesétáltunk a kis no-go zónánkba, és elkezdtünk keresni bármit ahol enni kapunk. Az első helyen senki nem volt, így ismervén a szabályokat mi se mentünk be. A második vendéglátó egység kezdett zárni, a harmadik viszont már nem kongott és a pultos srác aki épp kijött rágyújtani mikor odaálltunk nagyon kedvesen segített. Cigit letette és lelkesen mondta, hogy igen, van még konyhájuk, és próbálta mutogatni az étlapot is, de akkor már azt mondtam, bármit is adnak megesszük. Erre még ráerősített az Ember, hogy ki van írva, hogy „tipikus bisztró”, szóval célba értünk. Bekísért minket a szerepjátékosnak kinéző láncdohányos, és benn már kedvesenen egy folyamatosan mosolygó, tetovált, tökéletesen kidolgozott felsőtestű kolléga fogadott minket. Nem kellett sok idő, hogy észrevegyem minden ruhadarab feszül rajta, ahhoz viszont már egy kicsit több idő kellett, hogy leessen, rám kevesebbet mosolyog, mint a pasimra. A hely pont olyan volt mint amilyen a kilencvenes évek elején lehetett, csak egy kicsit lehasználtabb berendezéssel, muzeális DJ pulttal, és az akkoriban épp aktuális mesekönyvekkel.

Megbeszéltük a söröket, közben egy hardcore rocker kolléga az asztalhoz jött és odaadta az étlapot, majd magunkra hagytak. Mi pedig megtaláltuk megnyugvást, mint az izgága nyugati turista egy indiai ashramban, és jókedvűen konstatáltuk, hogy mindenki mennyire jó arc és végre már csak percek választanak el minket a vacsorától és a sörtől. Kinyitjuk az étlapot, és az első dolog amit meglátok: Quinoa Burger. WTF????!!!!! Még három percig értetlenül szörföztünk az étlapon a saláták és a szuperfúdok között, majd kapom a kérdést, hogy menjünk vagy maradjunk. Maradtunk. Egyikünk rendelt – a belgiumi belga sörözőben (vagy ott csak simán sörözőben) – egy currys csirkemellet fűszeres lencsesalátával, a másikunk pedig egy bivalytejes mozarella salátát pestoval és ökörszem paradicsommal. Már vacsorázunk, mikor az ember kinéz oldalra a hátam mögé és azt mondja: “Áhhh. Most látom a teljes feliratot. Kb. így szól: Tipikus bisztró, atipikus cuisine.” Egyébként finom volt.

Hozzá kell tennem marha jól éreztük magunkat, és az éhezés egy teljesen vidám sörözésbe csapott át. Nem egy szép, elegáns helyen voltunk, de mégis volt benne valami irigylésre méltó. Abszolút jól és békében működött együtt a nagydarab rocker, a vékonyka szerepjátékos és a tökéletesen kidolgozott testű meleg pincér triója. Egy olyan helyen, ami úgy néz ki mintha a nyolcvanas kilencvenes években a tükrös diszkó gömbbel együtt az idő is megállt volna, csak az ételek érkeztek volna a jövőből. Minden mindennek az ellentéte volt, és mégis minden mindennel harmóniában volt és tökéletesen működött együtt.

Ennek a sztorinak pont annyi köze van köze az alábbi recepthez mint az utazás előtti gigantikus terveinknek az utazás alatt megtörtént gasztronómiai eseményekhez. Ezt a sütit, egyébként egy brüggei cukrászdában ettük, ahol minden finom volt, mindenki kedves és segítőkész volt, de semmi extrém kapcsolódó sztori nincs.

Hozzávalók 4 személyre:

4 croissant (pékségből hoztam)
200ml habtejszín habbá verve (Ízlés szerinti mennyiségű cukorral. Én kb. másfél – két evőkanálnyit használtam)
6 evőkanál karamella
2 banán

Amivel még fokozni lehet:

6 evőkanál olvasztott csoki vagy nutella
A karamellába keverhetünk még egy kis mandulapelyhet és/vagy aszalt gyümölcsöt. Ld. karamella bejegyzés

A crissantokat hosszában félbevágjuk. Alsó részét megkenjük kb. 2-3 evőkanál karamellel. Fél banánt rákarikázunk (vagy hosszában félbevágva helyezzük el) majd a tetejére halmozunk kb. 3 púpos evőkanál tejszínhabot, és a croissant felső részével zárjuk a „szendvicset”. Díszítésnek a tetejét meglocsolhatjuk egy kis karamellel vagy megszórhatjuk porcukorral.

Ötletek a deluxe változathoz:

A croissant felső részére kenhetünk még kis csokit vagy nutellát.
A karamellát pedig feldobhatjuk egy kis mandulapehellyel, dióval, és vagy aszalt gyümölccsel, ahogy a karamellás bejegyzésben szerepel.
A tejszínt helyettesíthetjük egy kis vaníliával/alkohollal és kevés cukorral kikevert mascarpone krémmel, vagy dúsíthatjuk kb. 100g mascarponéval. Illetve jól illik még hozzá ennél a sütinél használt vaníliás creme fraiche.

Háát odavág a fogyókúrának, de remek étel brunch vége felé, akár reggelire. Az evőeszköz pedig nem csak fotókellék a képen, hanem kifejezetten hasznos.