Sabih

Ezt az ételt megcsináltuk és ízlett. De a vége az lett, hogy rákattantam, így az elmúlt időszakban elég sokszor ettük. Aztán szépen lassan arra is rájöttem, hogy valaha kb. ennek az ételnek a saláta és vegán, na meg igazán fogyókúrás változatát már elkészítettem, és azt is nagyon kedveltem.

Blog_IMG_0972

Continue reading

Sajtos padlizsános krém

Nem hummus, csak hummusnak látszó étel :)

Van az úgy mikor az ember meglepné magát valamivel, vágyik valami kis újdonságra. A nőknél – gyanítom valami genetikai ok folytán – ez lényegesen sűrűbben esik meg, mint a férfiaknál. Ha pont otthon áll fenn ez a helyzet, és ezzel kb. egyidőben a kütyü kirakja a képernyőre (tudom, ezt a funkciót le lehet kapcsolni…), hogy egy magazinnak megjelent egy új száma, amit abban az állapotomban épp érdekesnek tartok, akkor tényleg egy gombnyomás, egy jelszó, és nem egész 3 perc választ el az áhított kis újdonságtól. Nyilván azzal áltatom magam, hogy anyagilag és helytakarékosság szempontjából két-három havonta egy ilyen akció optimálisabb választás mintha táskákkal és cipőkkel próbálnám csillapítani ezt a vágyat. Aztán néha megesik, hogy a nagy lelkesedésben végignézek egy pár perce letöltött magazint, beleolvasok, gyönyörködöm benne, de valójában alig találok olyan ételt vagy ötletet, amire azt mondom, hogy húúú ezt meg fogom csinálni. Persze megcsinálnám a yuzu parfét, és a mangós sajttortát maracuja mártással, de ezek beszerzése itthon nem mindig olyan egyszerű, pláne nem olcsó. És bármennyire is újra éled manapság a D.I.Y., a tornacipőm első harmadát az orrától a sarka felé, fix, hogy nem mártanám sárga festékbe azért, mert biztos, hogy más se teszi meg. Szóval a szuper egyedi Converse is ugrik. És bár nem költöttem rá tízezreket, de ilyenkor egy kicsit fáj a szívem, hogy ez most tényleg felesleges kiadás volt, és a valóságban mégse olyan hasznos, mint amilyennek az ízelítő alapján bizonyult. Valami hasonló félelem elfogott ennél a magazinnál is, miután megerősítettem a jelszavam. De ezúttal hamar elmúlt.

blog_padli 3 mont

Greg Malouf receptjei az első pár oldalon jöttek fel, így hamar megnyugodhattam, hogy már megérte. Róla írtam már régebben, most egy bővített mondatban összefoglalva annyit, hogy a közel-keleti konyha a szakterülete, amit vele együtt nagyon kedvelek.  Szerepel is néhány olyan étel, melyet az ő útmutatásaiból kiindulva készítettem el. Így jött velem szembe ez a hummusnak látszó étel, ami valójában padlizsánkrém. Ez nem egy arabos változat, sőt szerintem még fúziósként is csak jó indulattal jellemezhetnénk. Viszont jobban beleszerettem, mint gondoltam, így elég sokszor készült el. Ugyan mindig finom volt, mindig hasonló volt, de valójában sose sikerült kétszer egyforma ízűre hangolni. Ennek oka, hogy mindig más sajttal próbáltam, volt, hogy elfelejtettem citromot csepegtetni a krémbe, vagy nagyobb adagra volt szükség és nem csak a mennyiségen, hanem az arányokon is változtattam egy kicsit, és van egy olyan érzésem, hogy egyszer még az olíva olaj is kimaradt.  De volt, hogy bővítettem, azaz kiegészítettem egy kis fűszerkeverékkel, akár zaatar-ral, ras el hanout-tal, vagy épp dukkah-val. Szóval nem egy kényes darab. Egy dolog minden verzióban közös volt. Míg volt belőle, addig úgy nyitogattam a hűtő ajtaját egy kis kanálnyi nasira a krémből mintha legalább egy adag csoki mousse-ról lenne szó.

Nagyon jó kis mezze étel, működik mártogatósként pita mellé, tálalhatjuk zöldségekhez, kenhetjük kenyérre szendvicsekhez vagy egy egyszerű ételt is megbolondíthatunk vele.

blog_padli 2_IMG_3294

blog_padli 4_5483

Continue reading

Padlizsánsaláta pirított magokkal

Valami hasonló ételt akár devoni River Cottageban is ehetnénk. Nem azért, mert hirtelen ennyire profi lettem, hanem mert az étel a River Cottage séfje, Gillon Meller receptje alapján készült. Viszont itt nem pontosan abban a formában írtam, ahogy Ő publikálta, hanem áthangoltam az én ízlésemre. blog padli4Ő az öntethez lényesen több citromot használt, konkrétan egy egészet (persze igencsak változó, hogy abból mennyi lé jön ki…) én viszont kevésbé kedvelem, ha egy étel erősen citrusos. A tahini ízét szeretem, de egy kicsit lágyabban, így több joghurtot használtam. Mézből talán több csúszott az öntetbe, mint egy evőkanál, de még mindig nem annyi, mint amit Ő írt az az eredeti receptben. Ezekkel az arányokkal szerintem az öntet megtartotta a különleges íz világát, de kissé lágyabb, és a hazai ízlésvilággal kompatibilisebb lett. Mi önmagában ettük, egy könnyű vacsoraként, de húsok, halak, fasírt, vagy akár egy vegetáriánus zöldségpogácsa mellé is remek köret. Ha a hozzávalókat beszerezhetetlennek vagy idegennek érezzük, akkor lenn a megjegyzésnél van még néhány egyéb ötlet.blog padli8

 

 

 

 

Continue reading

Padlizsános lencsesaláta

Üdv 2015! Szerencsésen, egészségesen és finoman!
B.U.É.K.

Padlizsános lencsesali

Tavaly elmélkedtem az újévi babonárkól egy lencsés malackás recept mellett. Ebben az évben talán elég lett volna ismét csak azt feltennem, hisz beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Akkoriban volt egy nagyobb lélegzetvételű eladási tranzakció az életemben, ami hosszú ideig elég döcögősen ment. Leginkább mert nem kezeltem hatékonyan, és hosszú idő után csak tavaly nyáron szedtem össze magam. Télen – azaz pont egy éve – úgy nézett ki, hogy van esély arra, hogy sikerüljön, így ezt a kis esélyt megtámogatván hívtam segítségül újévkor a szerencsehozó malackát, és a pénzt hozó lencsét. Később még rásegítettem egy kiadós levessel, és… hát mondjuk ennek eredményeképp… ;) márciusban sikeresen zártuk az akciót. Hogy ez után a sikerszéria után idén miért csinálok mást? Mert most épp nem tudok arról, hogy van mit eladnom. Viszont a következő év egy fontos projektje egy tudatosabb étkezés és alakformálás lesz. És ez egy olyan recept, ami ebbe a rendszerbe teljességgel beleillik, így újévkor nálam ezt szimbolizálja. Hisz finom, tele tápanyaggal, és vitaminnal, szóval abszolút, egy szuperegészséges étrendbe illeszthető fogás. A kezdéssel persze nem kell megvárni január első napját, vagy idén az ötödikét mikor úgy istenigazából elkezdődik az év. Akciós tornabérlet már megvan, ki is próbáltam, a receptek és az ötletek gyűlnek, a fogások szépen lassan készülnek és elfogynak. Bejgli már nincsen, a kuglófból még van mit enni, sőt valószínű szilveszterkor is lesz valami sütemény, sós tészta, amit idővel egy kicsit mellőzni kell, de a készülés, bemelegítés már beindult.

Padlizsános lencsesali

Continue reading

Paradicsomos padlizsán

Ez egy nagyon finom és egészséges recept nem kevés olasz beütéssel. Rengeteg változat létezik erre az alapra, amiben ez egy kicsit más, és amitől talán nem is igazán autentikus, hogy a paradicsommártásba rozmaringot használok, holott a bazsalikom a jellemző. Részben ennek az az oka, hogy a bazsalikomot jobban kedvelem nyersen, szerintem úgy jobban kiadja az ízét, mint mikor belefő a mártásba. Másrészt a friss rozmaringot mindenki számára, az év minden évszakában elérhetőbbnek érzem. Nekem évek óta folyamatosan van otthon a balkonládámban. Ugyan egyszer ez is kihalt, de strapabírásban, áttelelésben még mindig messze vezet a többi fűszernövény előtt. Csak ajánlani tudom, hogy vegyünk egy csinos kaspót, és tegyük ki az ablakba, vagy lépcsőházba, így minimális gondoskodással a friss rozmaring, kaspóval együtt pár ezer forintból évekre megoldva.

paradicsomos padlizsán

Sajnos kicsit megkéstem ezzel a recepttel, hisz a paradicsomnak már kinn a lába az igazi szezonból, ugyanakkor ezt bármikor helyettesíthetjük konzervparadicsomból készült mártással, ami szintén nagyon finom, és semmi probléma nincs vele. Nem egészségtelen, valóban paradicsomból készül, és nem nyomják dugig adalékanyagokkal. Az elkészítése pontosan olyan mintha friss paradicsomból készülne, csak kevesebb ideig kell főzni, és konzervtől függően nem is biztos, hogy kell turmixolni. Illetve lehet kombinálni is a receptet, bármikor adhatunk hozzá egyéb zöldségeket is. Mentettem már meg paprikát úgy, hogy a tálba tettem sülni a többiekkel, volt már cukkini is az ételben, és most, hogy közeleg a szezonja, biztos fogom készíteni a nagy kedvenc, édesköménygumóval.

Azt be kell valljam, a kép kicsit csalóka. A fénykép kedvéért igyekeztem szépen tálalni, és úgy pakolászni az alapanyagokat a tepsibe, hogy minden szépen egymás tetején legyen, ne csúszkáljon szét, de a való életben, pláne ha még egyéb zöldségeket is belekombinálok, nem lesz ilyen szépen tálalható állaga. Sokkal inkább terül el úgy a tálon, mint egy lecsó, de ettől még igazán finom ebéd lesz belőle.

paradicsomos padlizsán

Continue reading

Sült padlizsánleves – munkaebéd otthonról

Ezzel a recepttel régóta szemezek. Gyakorlatilag onnantól, mikortól a padlizsán szinte aranyárban volt, keresztül azokon az időkön át mikor nem akartuk bekapcsolni a sütőt, egészen mostanáig. És ezt pedig most kell megcsinálni. Tipikus őszi-téli étel, finom, meleg, tartalmas, és ha valaki nem akarja használni a melengető étel kifejezést amit az angol comfort food-ról fordítottuk, akkor ez lehet ennek a tökéletes szinonima.
Ez egy olyan leves, ami némi túlzással akár lehetne főzelék is. Nagyon laktató, selymes, és mindez tejszín nélkül. Egy szervezési hiba van benne, hogy télen, mikor igazán jól esik nagyon drága a padlizsán, így most kell megcsinálni, mikor még bőven lehet kapni és jó árban van. Lehet egy könnyű munkaebéd esetleg egy péksüteménnyel, vagy egy esti vacsi a kanapén ülve egy pléd alatt.
A receptet Yotham Ottolenghi és Sami Tamimi Jerusalem c. könyvéből vadásztam. Van benne egy hozzávaló, amire nem találtam magyar megfelelőt. Mondhatni lefordíthatatlan, vagy inkább fogalmam nincs micsoda. Ez a moghrabieh. Ezt hívják libanoni couscousnak is, de valójában nem couscous (búzadara), hanem egy más fajta tészta, ami jóval nagyobb és közel-keleten szárított verzióban is lehet kapni. Ahogy a levesben főzzük, egy kissé megdagad, és nagyon jól átveszi az ételek ízét, ezért igen népszerűnek tűnik a térségben. Ha az itthoni éléskamrában kutatunk, akkor azt gondolom, leginkább a tarhonya hasonlíthat rá. Nekünk még maradt egy adag csipetke a múltkori bableves után, így mi ezzel oldottuk meg a tészta jelenlétét a levesben. Szerintem jó volt így is, de ha legközelebb a szír boltban járok, megkérdem mit tudnak mutatni vagy mondani a témában.

blog padli2

Elkészítés: Kb. másfél óra
Mennyiség: 4 személyre
Nehézségi fok: Kicsit bonyolult

Hozzávalók:

  • 5-6db kisebb azaz kb. 1,4kg padlizsán
  • A sütéshez egy kis olaj
  • 1 db vörös vagy lila hagyma (kb. 125g) felszeletelve
  • 2 teáskanál frissen őrölt római kömény
  • 1 doboz hámozott paradicsom konzerv *
  • 350ml csirke vagy alaplé*
  • 400ml víz
  • 4 fokhagymagerezd összetörve vagy fokhagymaprésen átnyomva
  • 2-4 teáskanál cukor
  • 2 evőkanál citromlé
  • 100g mograbieh, vagy csipetke, tarhonya vagy egyéb tészta
  • 3-4 evőkanál petrezselyem vagy bazsalikom, esetleg koriander vagy amit kedvelünk
  • Só, bors
      1. 3-4 padlizsánt egyben hagyunk, hosszában négyrét bevágjuk, és 190-200 fokon bő egy órát sütjük addig, amíg krémes állaga nem lesz, és a héja megég.
      2. A maradék padlizsánokat kis kockákra (kb. 1-1,5 cm) vágjuk, és egy serpenyőben kb. 2-3 evőkanál olajjal sűrűn kevergetve 10-15 percig sütjük, míg mindenhol megbarnul. Szükség esetén kevergetés közben adjunk hozzá egy kis olajat. Tegyük félre, kissé sózzuk borsozzuk, és hagyjuk az oljat lecsöpögni. Másik variáció, hogy egy másik tálban egy kicsit később a felkockázott padlizsánt szintén a sütőbe tesszük egy másik polcra a egész padlizsánok alá.
      3. Ha a padlizsánkockákat a tűzhelyen sütöttük, miután kivettük a maradék olajban (legalább egy evőkanálnyi legyen benne, ha nincs, pótoljuk ki) közepes lángon dinszteljük az apróra vágott hagymát és a római köménnyel együtt, kb. 7 percig. Adjuk hozzá a paradicsomkonzervet és főzzük pár percig.
      4. Ezt követően adjuk hozzá a vizet, az alaplevet, fokhagymát, a cukrot, a citromot, másfél teáskanál sót, és borsot. Főzzük kb. 15 percet.
      5. Egy külön lábasban főzzük meg a vízben a tésztát vagy a mograbieh-t, al dente-re a csomagoláson lévő utasítás szerint, de valószínű kb. 15 percig. Ha kész, öblítsük le hideg vízzel.
      6. A leveshez adjuk hozzá az egész padlizsánok kikapart (krémes) belsejét, és egy botmixerrel pürésítsük, majd adjuk hozzá a tésztát és főzzük tovább pár percig.
      7. Tálaláskor szórjuk a levesbe a padlizsánkockákat és szórjuk meg fűszernövényekkel.

blog padli

Megjegyzések:

  •  * Az eredeti recept szerint 2 paradicsom (kb. 350g) és másfél kiskanál paradicsompüré.  Nekünk püré most nem volt, így egy teljes paradicsom konzev ment a levesbe. Ha paradicsomot és pürét használunk, akkor a pürét a 3. lépés végén adjuk hozzá, és a felkockázott paradicsomot a 4. lépésnél. A miénkben most inkább a paradicsomot lehetett érezni, de így is nagyon finom volt.
  • Az alaplé helyett most bio zöldségleves kockát használtunk.
  • Yotham Ottolenghi és Sami Tamimi Jerusalem c. könyve alapján.

blog_padlizsánleves

Egy másik finom padlizsános recept: