Rengeteg tipp utazásra pakolás témában

Nemrég belefutottam egy Lonley Planet cikkbe, ami (egy rakás másik mellett) arról szólt, hogy a világot látott alkalmazottaik felsoroltak egy-egy tárgyat, vagy praktikát, ami szerintük igen fontos egy utazás alkalmával. Voltak benne praktikus dolgok, amiket nem próbáltam, és jó néhány amit, vagy amihez hasonlót én is évek óta alkalmazok. Persze utazás és utazás között van különbség, hisz nem mindegy, hogy az ember egy várost látogat meg 3-4 napra, más a prioritás, ha két hétig ugyanazon a szálláson lesz és akkor is, ha ez idő alatt bejár egy fél kontinenst vagy legalábbis térségen belül sokat változtat helyet. Lesz e túra, lesznek e olyan programok ahová jobb elegánsabban megjelenni, hideg lesz, vagy meleg, vagy mindkettőben lehet részünk, sokat utazunk míg elérjük a célpontot vagy csak pár órát, fejlett vagy fejlődő országban leszünk, mi magunk szervezünk mindent, vagy szervezett útra fizetünk be. Én elsősorban most a saját, igen aktív útjaimból indulok ki, ahol meleg lesz, saját szervezésben sok helyváltoztatás, és olyan hosszú út, aminek végén akár le is térünk a térképről, de ha onnan nem is, akkor a tömegturizmus által kitaposott ösvényről biztosan. Az itt leírtak közül én se használok minden útnál minden egyes tárgyat, de szerintem bármilyen útra is indulunk érdemes szemezgetni az ötletekből.

blog_7_IMG_8075

Continue reading

Perzsa ihletésű rántotta

Utazás helyett

Idén elég sokat vártunk arra, még szembe jött velünk az a repülőjegy, amire azt mondjuk ez az, jó az ár, jó az időpont és maximális a lelkesedésünk a célpont iránt. De egy jó ideig annyira nem jött szembe semmi, hogy már ott tartottunk, hogy magunk találjuk ki hova menjünk. Így esett, hogy a nagy ötletelés közepette, kimondtuk, hogy Perzsia, azaz a mai Irán. Annyira megtetszett, hogy nem tudtunk szabadulni az ötlettől, és elkezdtünk utána nézni. Nagyjából megvolt, hogyan lehet oda utazni, merre érdemes menni, milyen a hangulat az országban. Néhány neten fellelhető beszámoló szerint nem tombol a turizmus, így a helyiek alig találkoznak külföldiekkel. Ebből is következően olyan extrém kedvességről számoltak be, hogy döbbenetes. Volt olyan, aki azt írta, hogy az egyik helyi elvitte őt ingyen az autójával, pusztán azért, hogy beszélgessen vele, – igen, a jelenség létezik, nekünk is volt már hasonló élményünk – mindenki mosolyog, segít, nem beszélve arról, hogy bárhol bárhová nyúlt, olyan érzése volt, hogy csak Michelin csillagos ételt tud megfogni. Aztán mégis szembe jött velünk az a repjegy amit minden szempontból jónak ítéltünk, így a perzsa élmények most redukálódtak egy rántottára.

blog1_img_0400

Continue reading

Kora őszi curry

Állok a piacon a tökös bácsinál (aki leginkább különböző tökféléket árul, úgy mint cukkinit, átlag tököt, patiszont, sütőtököt, dísztököt..) és épp azt meséli, hogy a patiszont tegnap este szedte le. Ekkor a néni mellettem mondja, hogy vesz néhányat, mert nagyon kedveli, és ebédre kirántja. Én is kirántom, kérdi. Nem. Nem azért mert úgy gondolom manapság ciki bármit is kirántani, tulajdonképpen Nigella még a Mars csokit is kirántotta. Egyszerűen csak azért mert úgy érzem, hogy a prézli teljesen elveszi a zöldség ízét, ami olyan szempontból persze irreleváns, hogy gyakorlatilag egy, max. két darabban le is csúszik róla, és ezt követően külön életet él a tányéron. A néni azt mondta, hogy ebbe még sose gondolt bele, de való igaz, és akkor most ő is megpróbálja a kevés olajon a sütést. Persze a curry se kifejezetten az az étel, ami elsősorban a tök természetes ízére épül.

blog_tok-3_img_9131

Continue reading

Carnitas Taco

Ami a görögöknek vagy a törököknek a gyros, illetve az amerikaiaknak, esetleg az angoloknak a pulled pork szendvics, az a mexikóiaknak a Carnitas. Tipikus utcai étel, alapja az apróra vágott vagy inkább tépett fűszeres disznóhús, melyből egy jó adagot tacora fektetnek, megküldenek egy kis salsával, sajttal, egy hanyag mozdulattal félbe hajtják, aztán már lehet is lazán a piros vagy sárga falnak dőlni, és csöpögtetni a farmerre és a mintás ingre.

blog_c_face_img_8973

Continue reading

Burrata saláta

És akkor utoljára még egy kicsit a Gourmet Fesztivál margójára. Anyukám Mondta étteremnél mindig hatalmas sor áll. Idén nem szálltak be a paprikás csirke buliba, sőt ahogy látom, ők sose viszik ezt a dedikált étel vonulatot, ellenben minden évben hoznak egy aktualitást. Mint az első cikkből kiderült, ezt nem feltétlen bánom. Tavaly lassan sült bárányhús volt, tahinivel, idén pedig az ázsiai ihletésű banh mi-vel rukkoltak elő. És minden évben ott a focaccia, amit évről évre ugyanúgy készítenek. Vasárnap velük kezdtük a sort, de ezt megelőzően útközben még azon vitatkoztunk, hogy vegyünk a foccaciából vagy ne. Mondván ezt már ismerjük, és annyi újdonság van a fesztiválon, hogy inkább azokra kéne koncentrálni. De a fene vinné el, annyira finom. Az lett a vége, hogy veszünk, és az lett a legvége, hogy vasárnap egyáltalán nem volt már banh mi, így csak ezt ehettük.

Burrata

Gourmet Fesztivál 2015 - Anyukám Mondta burrata focaccia

Gourmet Fesztivál 2015 – Anyukám Mondta burrata focaccia

Egy riportban a szakácsok úgy mutatták be az ételt, hogy két és fél perc alatt kemencében (magas hőfokon) megsütik a tésztát, ekkor még nem szárad ki, de már finom ropogós, és ráteszik a sztracsatellát. Ez a sztracsatella nem fagyi csokidarabokkal, hanem a burrata sajt. Ez a sajt két részből áll, a külső réteg állaga hasonlít a mozzarellához, és ha ezt kibontjuk, kibuggyan a friss krémes, tejszínes és elképesztően finom lágy sajt. Ők csak ezt a lágy részt használják a foccaciájukhoz, és ezt hívták sztracsatellának.

Ilyen sajtot itthon sajnos nagyon ritkán lehet kapni, és szerencsére még senki nem próbálkozott azzal, hogy megcsinálja és kereskedelmi forgalomba dobja, ennek a butított változatát. Mikor a Culinarisban elcsíptem, akkor mesélte a Kedvenc Sajtos Srác, hogy a helyzet ugyanaz mint a mont d’or-nál, hogy mire megérkezik, ott csücsül nála néhány telefonszám, amire riasztást kell adni, hogy megjött a sajt. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy én is megadnám a számomat, de az a helyzet, hogy olvasván az elmúlt pár hét cikkeit, olcsóbban bedrogozhatnék, mint amennyiből ezzel igazán jól lakhatnék. (Ezek a cikkek persze ha nem is szó szerint, de folyamatosan azt nyomták, hogy inkább burratára költsük a pénzünket mint könnyűdrogra!) Ez is egy olasz recept, és hasonlóan ahhoz, amit a panzanella salátánál írtam, csak akkor az igazi, ha tényleg jó alapanyagokból készül. Viszont jó alapanyagból csak kevés kell. Épp egy kis paradicsom, rukkola, olívaolaj, egy kevés só, bors, és ennyi. Ha nem eszünk húst, a sonkát hagyjuk el nyugodtan, a nélkül is nagyon finom.

Burrata

Continue reading

Gado-gado – Indonéz mogyorószószos zöldségtál

A gado-gado-t már említettem a mogyorószószos bejegyzésben, miszerint a lényege, hogy főtt zöldségekre salátaöntetként mogyorószószt használunk. Mivel jelentése pusztán annyi, hogy „zöldségek”, gyakorlatilag bármilyen zöldségkombinációban fogyaszthatjuk, bármit elhagyhatunk, és bármit ízlésünk szerint kicserélhetünk. Az általam felsorolt a hozzávalók azok, melyekkel Indonéziában a legtöbb alkalommal találkoztam, illetve amit a főzőtanfolyamon jegyzeteltem a témában. Emlékeim szerint a főtt krumplit, szójababcsírát, paradicsomot és tojást sose hagyták ki az ételből, többnyire bab is szerepelt, és a káposzta vagy a spenót volt amit sok esetben mással helyettesítettek. Azoknak, akik vegán étrendet folytatnak szintén meleg szívvel ajánlom az ételt. Simán elhagyhatják a tojást, ennek hiányában ez a fogás semmit nem veszít a jellegéből. A lényeg a mogyorószósz, az adja meg az étel karakterét, egyediségét, bármilyen zöldségeket is használunk hozzá. Egy fontos dolog viszont nincs a receptben. Mégpedig az Indonéziában elmaradhatatlan krupuk. Ez a rákszirom. Nem mintha kaffir lime levél vagy thai citromfű minden sarki kisközértben általános élelmiszernek kategóriába esne, de a krupuk az amit ugyan nem lehetetlen, de tényleg nem egyszerű beszerezni, és be kell valljam, hogy valójában nem is tartozott a kedvenceim közé.

 Gado gado

A gado-gado volt az első étel amit Indonéziában megkóstoltam, és amit az ott töltött idő alatt ismételtem is, hisz nagyon ízlett, és mindig egy kicsit másképp készítették. 2006-ban Jáva szigetén, az egyik legnagyobb indonéz városban, Surabayában tett le minket a repülő, ahol se aludni, se körülnézni nem akartunk. Így, átszállásokkal együtt egy teljes nap utazás után bevállaltunk még közel 5 óra buszozást Yogjakartába. (Helyi neve röviden: Jogya vagy Jogja.) Egy régi bejegyzés második felében írtam arról, hogy igen kalandos volt a megérkezésünk, és már rég besötétedett mire a busz lerakott minket valami alig kivilágított utcasarkon, hogy akkor végállomás, kiszállás. Gyakorlatban nem éreztük olyan félelmetesnek a szituációt mint ahogy hangzik, így beültünk egy taxiba, jókat szórakoztunk a sofőrrel, hogy hány lámpányira vagyunk a szállástól, majd hasonlóan jó hangulatban elbúcsúztunk egymástól, és elfoglaltuk a szobáinkat. A mellettünk lévő szobában egy vulkanológus feleség olvasgatott magányosan akinek a férje szerintem éjjel-nappal az épp a kitörésen gondolkodó Merapit tanulmányozta, hisz őt magát sose láttuk az ott töltött pár nap alatt. De az asszony már érkezésünk pillanatában fontosnak látta, hogy ellásson minket jó tanáccsal, hogy mit csináljunk földrengés esetén ami persze hasznos is lehetett volna, de számunkra abban a pillanatban mégis az volt a legfontosabb és életbevágóbb tanács ami a recepciós lánytól jött, konkrétan az, hogy hova menjünk vacsorázni. A szállástól ötven méteren belül volt egy kisebb étterem, amiről azt éreztük, hogy nem kifejezetten a helyi közönségre specializálta magát. Egy trendi, fiatalos hely látszatát keltette, amit a mi kis guesthouse-unk vendégei biztosan nem tartanak el, de amiben megfordulhat az a néhány turista aki Jogya-ba jár, és kitéved a Szultán Palotájának vonzáskörzetéből, illetve néhány modern művészetre nyitott, jobb sorban élő helyi fiatal. Az akkori kiállítás témája épp papírból készült rap tornacipő variánsok voltak. Ennek a kis étteremnek a tetőteraszán ettem először ételt Indonéziában, pontosan a gado-gadot. És itt a tetőterasz romantikájához szorosan kapcsolódik a vulkanológus feleség. Megérkezésünk előtt nem egész fél évvel, volt egy világsajtót is bejárt földrengés Jáva szigetén, ami Jogjakartát elég erősen érintette. Az utcán sétálva lépten nyomon látszódtak a pusztítás nyomai. Házak fele romos állapotban, repedezett falak, beszakadt tetők, vagy épp felújítás alatt lévő tetőszerkezetek. A kertekben még mindig halomban álltak a kövek a földrengés után. A mi kis éttermünket se kímélte a földrengés a tetőteraszon lévő fal nagy része eltűnt, minden girbe-gurba volt, ahogy a rengés eltörte a betont. Pénzük még nem jött össze a felújításra, azt javították meg ami a legszükségesebb volt, és ami ahhoz kellett, hogy ne legyen életveszélyes a hely, de károk zömét növényekkel próbáltak eltakarni. Ennek ellenére a hangulat remek volt. A kiszolgálás vidám, az ételek finomak voltak, és lelkesen nyomták a helyi művészek mini kiállításait. Következő reggel láttuk, hogy a szállásunkat se kímélte a természet, ott azt mesélték, hogy egy egész kis házrészt döntött össze a rengés, de mikor mi ott voltunk, már a tetőn dolgoztak. Már nem emlékszem mi volt a hely neve, de nagyon kedves kis szállás volt, remélem azóta is üzemelnek és jól megy az üzletük és a közeli étterem azóta is ontja a kiállításokat és a gado-gadot.

 Gado gado
Continue reading

Kókuszos kukorica

Ez az étel nagyon félelmetesen hangzik, ezzel tisztában vagyok. És azzal is, hogy elég nehéz belőni, hogy valójában milyen funkcióban is kéne enni ezt a valamit. Vajon valami saláta, ne adj isten köret, vagy inkább desszert? Klasszikusan ez az étel egy Balinéz reggeli. Zöldség, ami egészséges, tele napindító energiával, és cukor, ami kevésbé egészséges, de szintén egy lökést ad a nehezen induló munkanapnak. Hogy pontosabb jelzőkkel éljek, ez egy finom, szokatlan, laktató és hizlaló reggeli. De legalább utána egy darabig nem kívánjuk az édességet, szóval mégis meglesz az egyensúly az erőtérben. Sőt kalória, pláne tápérték tekintetében nem járunk rosszabbul mintha egy kakaós csigát ennénk, ami viszont itthon egy elfogadott reggelinek számít.

Balinéz kukorica

Indonéziában, ahogy az egyéb dél-kelet ázsiai országokban nem igazán erősek desszertben. Ami valahol furcsa, hisz ha ott valami édes, az nem viccel, sok esetben tényleg ragacsosan édes. Gondolok itt például a Coca Colára, aminek ott tényleg más, azaz sokkal édesebb íze van, vagy a helyi dobozos gyümölcslevekre, amikhez rutin kell, hogy a tömény cukor ízén átverekedve magunkat meg tudjuk mondani, hogy valójában milyen gyümölcs levét öntötték abba a dobozba. És elsőre egy vakteszten nem biztos, hogy sikerül megkülönböztetnünk az epret a mangótól. Édesség gyanánt népszerűek például a mindenszínű rikító zselék, de persze csinálnak igazán finom dolgokat is, amik leginkább banánkára (banán csak piciben), a rizsre, kókuszra és pálmacukorra épülnek, vagy olyan gyümölcsökre, zöldségekre, amelyeket itt alig ismerünk. Az egyik ilyen a jackfruit amire azt mondták, hogy éretlenebb állapotában zöldségként használják currykben, érett állapotában pedig mint gyümölcs funkcionál. Édesség gyanánt például gyümölcspépet készítenek belőle és ezt töltik tésztafélékbe, vagy keverik ki masszának, közben pálmacukorral édesítik. Ami viszont izgalmasabb, hogy imádják még a duriánt is, magában nyersen, és persze abból is készítenek főtt ételeket, édességeket is. Ez tiszteletreméltó dolog, hisz felvágva annak a szaga gyilkos. A szállodákból, közösségi helyekről ennek okán ki is van tiltva. Sok helyen, ablakokon, bejáratokon igen nagy sűrűséggel (nem aprózzák ám el) találkozhatunk NO DURIAN kiírásokkal. De ezen nem kell megbotránkozni, ha valaki egyszer megszagolja, rájön, hogy teljesen életszerű a tilalom, és valójában ő maga se szeretné a szép trópusi szállodaszobájából éjszakánként, hánytató szagban hallgatni a tenger morajlását. Ehhez képest az íze se meglepetés. Szerintem nem finom, és erre pontosan emlékszem, mert még órákra a számba ragadt kegyetlen aromája. De a helyiek imádják. Igen, mondják, valóban büdös, de ezen nevetnek, ők már megszokták, sőt minden évben töretlen lelkesedéssel, és saját pocakjuk körkörös simogatásával várják a „hmmm nyami” durián fesztivált. Imádom bennük ezt a gyerekességet! :)

Balinéz kukorica

Continue reading