Palacsinták Világnapjára
2017. február 28. kedd. A dátum hallatán elsősorban arra asszociálok, hogy szökik az év vagy sem, már megint itt egy hózárás, holnaptól már azt mondjuk tavasz van, de pont úgy fogok fázni, mint két napja télen. Vallási és gasztronómiai szempontból, is egy jeles nap a mai. Mára esik, a Húshagyó Kedd, és ezt követően kezdődik a 40 napos böjt, amit a Húsvét fog lezárni. De ami igazán újdonság számomra, hogy ez a nap A Palacsinták Világnapja.
Mielőtt egy műsor adásba kerül, rengeteg első lépés van. Onnantól kezdve, hogy valakit megszáll az ihlet, hogy egy ilyet műsorra kell tűzni, az illetékeseket meg kell győzni, megvenni a licenszet, kitalálni, hogy azt, amit külföldön már sikerre vittek, hogyan lehet adaptálni magyar helyzetre, ízlésvilágra, aztán elkezdeni megvalósítani.
A koncepció az volt, hogy olyan éttermeket keressenek, melyek nemcsak problémákkal küzdenek és több szempontból rosszul működnek, hanem egyenesen a tönk szélén állnak, azaz tényleg mentésre szorulnak. Több hónapos munka volt, hogy a műsor készítői kvázi az irodából összegyűjtsenek száznál több olyan helyet, amelyek megfelelnek a fenti az ismérveknek, viszont különböző helyszínen, különböző háttérrel, különböző típusú vendéglátóhelyek legyenek. Részben figyelték az ismerősöktől jövő információkat, támaszkodtak a szájhagyományokra, és persze a neten elégedetlenségüket megosztó kommentelők is hatalmas segítségükre voltak. Miután ezek alapján az első lista készen lett, ezrekben volt mérhető a kilométerek száma, amit a céges autók futottak, hogy egytől-egyik minden helyet végiglátogassanak, és ott több órán keresztül egy interjú keretében felmérjék a kiválasztott helyszínek működését. Ezt követően jött egy második, immáron szűkített lista, amit az éttermek melletti főszereplő, Bereznay Tamás segítségével néztek át, és közösen döntötték el, hogy végül kik kerüljenek műsorba. Gondolkodtam, hogy ilyen szituációban milyen reakciók lehettek az érintett tulajdonosoktól, és alkalmazottaktól a stáb felé egész onnan, hogy örültek a segítségnek, elutasították, mérgesek voltak, „nehogymár más mondja meg a tutit”, egészen addig, hogy „mit veszíthetünk, ha felújítgatnak egy kicsit, aztán majd lesz, ami lesz”. Nem kérdés, a segítségre rá voltak szorulva, így nem volt túl sok alternatíva, be kellett adni a derekukat, hisz a megélhetésükről volt szó. Hogy ez hogyan történt, nemsokára kiderül.
Fotó: TV2
A második lépés
Valahogy tudatni kell a közönséggel, hogy műsor lesz, és nézzék, azaz néhány epizód leforgatása után, beindul a marketing gépezete. Itt csöppentem a rendszerbe én is. Meghívást kaptam egy blogtalálkozóra amit a TV2 szervezett a Metro Gasztroakadémián. Némi keverés-kavarás, GPS problémák után Rizsázzunk Anikóval megérkeztünk. Ahhoz képest, hogy akkor találkoztunk először, nagyon vidám és közvetlen volt a hangulat az úton, aztán ahogy betoppantunk, egy számunkra teljesen ismeretlen, idegen közegbe, egy picikét lefagytunk. Onnantól, hogy belépek az irodaházba, és eljutok az asztalomig, minden egyes napon négy biztonsági kamera vesz fel, ennek ellenére még nem szereztem elég rutint ahhoz, hogy ne feszüljem végig a hivatalos beszélgetést, ahol az eddig megszokott életkörülményeimhez képest tömegével mászkáltak olyan emberek, akiknek a vállát egy kamera nyomta.
Fotó: TV2
A második programpont a főzés volt. Két csoport közül lehetett választani, az egyik csapat töltött csirkecombot készített, a másik pedig csokitortát. Annyira nyilvánvaló volt, hogy a csokoládé felé orientálunk, így beálltunk a pultba, és ekkor csatlakozott hozzánk Felelős Gasztrohős egyetlen férfitagja, aki fáradhatatlanul dolgozott a kezünk alá. Az elején még mindig megszeppenten próbáltuk bekapcsolni a mérleget, de aztán mikor úgy gondoltuk, hogy elő kell kóstolni az alapanyagokat (= mindhárman nekiálltunk csokit majszolni, és az eleinte ellenkező fotós srácot magunkkal rántottuk a mélybe), akkor éreztem, hogy egy pillanat alatt minden feloldódott. Onnantól tényleg nagyon jól éreztük magunkat, és egyre több emberrel képesek lettünk szót váltani. Míg sült a vacsora, szabad foglalkozás volt, valójában pedig ez volt az az időszak mikor Bereznay Tamással tényleg kötetlenül tudtunk beszélgetni. Kérdezhettünk, meghallgattuk miket mesélt, ő hogyan élte meg ezeket a szituációkat, mit jelentett ez neki. Azt nem mondanám, hogy kulisszatitkok mélyére vitt minket, nem is ez volt a cél, de azt talán igen, hogy nem csak a műsor szakmai részleteibe nyertünk egy kis bepillantást, hanem „pusztán” az emberi részébe is.
Fotó: Homebisztro
Fotó: Homebisztro
Ez egy nagyon egyszerű édesség, melynek alapja, hogy mascarponét összekeverünk olvasztott csokival. Ennyi. Vagy mégse ennyi?
Ez az édesség kiváló, ha könnyen-gyorsan kell valami kis nyalánkság. Továbbá, arra egyenesen tűzoltó ötlet, ha nagyobb csomagolásban vesszük meg a mascarponét, mert mondjuk most éppen csak azt lehet kapni, vagy mert ideális esetben így arányaiban olcsóbb, és azt gondoljuk, hogy jaj, hát ez finom, így a maradékból bármikor csinálok valami mégfinomabbat. Aztán csak nem történik vele semmi, hanem áll a hűtőben a megbontott csomagolásában, egyre hátrébb kerül a polcon, és néha idegesen észbe kapunk, hogy ez még van ám nekünk, és ha rövid időn belül nem nem kezdünk vele valamit, akkor dobhatjuk ki a pénzünkkel együtt. Ilyenkor jön jól ez az ötlet.
Bár finom magában, pontosabban csak csokival keverve, de sokkal különlegesebb ha két perc plusz munkát bevállalunk, körülnézünk a kamrapolcon és az ott talált egyéb finomságokkal ízesítjük. Fahéj mindig jó kezdet, és szinte minden háztartásban folyamatosan van. A kardamom már kevésbé ismert, de érdemes ismerkedni vele, és inkább a magokkal mint a porral. Teljesen más az íze. A kardamom klasszikus párosítás a csokival is és a naranccsal is. Lehet bolondítani őrölt gyömbérrel, vagy ha van szirupban eltett gyömbér, ami szintén nagyon passzol a csokihoz, azt is használhatjuk. Ha narancs lekvár nincs, de mondjuk van málnalekvár esetleg cseresznye vagy meggylekvár azzal se nyúlunk félre. Egy kis rum, vagy ha maradunk a narancslekváros változatnál egy kis Cointreau vagy egyéb narancsos likőr (ami nekem sajnos nincs) a létező legjobb választás, amivel különlegessé tehetjük az édességet.
Ha nem pohárdesszertként szeretnénk használni, akkor kevert tésztákra, muffinokra, piskótákra, vagy kekszre is kenhetjük.
A brownie jó dolog, finom dolog, egy darabig még a világ legegyszerűbb csokis édességének is tűnik, de azt gondolom, mára szinte mindenkinek megvan a maga két-három jól bevált receptje. Ha nincs, akkor pedig pillanatok alatt talál az egyszerűtől a furfangosig bármelyik szakácskönyvben, magazinban, és a világhálón, anélkül, hogy mélyre ásna a net bugyraiban. És mától már itt is fellelhető. Ez a változat nagyon finom, nagyon csokis, olvadósan puha belül, enyhén roppanós kívül, és ezek után még izgalmasabbá teszi a ropogós dió, és az enyhén savanykás aszalt meggy. De világot megrendítő csavar, nagy port kavaró másság nincs benne. Manapság már alap sütinek számít, ami nem csak azt jelenti, hogy a készítéséhez kapcsolódó gondolat megfoganása és az utolsó falat elfogyasztása közé mindössze egy szűk órácska ékelődik be, hanem azt is, hogy kiegészíthetjük más finomságokkal, azaz részévé tehetjük egy egyszerűbb házi desszertnek. Ebben a receptben ezt úgy próbáltam megoldani, hogy karamellizált szilvát sütöttem hozzá, és tejszínhabbal tálaltam. De ez utóbbi helyett lehetett volna fagyival is kínálni.
A bevezető elején azt írtam, hogy egyszerűnek tűnik. Az összeállítása tényleg nem igényel komoly cukrászati tapasztalatot, amitől viszont egy kicsit kockázatos a gyártása, ahogy talán Nigella Lawson fogalmazta meg, ami – a pontosság igénye nélkül – valahogy így hangzik: A nagyon jó browniet a nagyon rossztól mindössze két-három perc választja el. Nekem egyszer elválasztotta. Nagyon régen épp egy fehércsokis verziót vittem a munkahelyemre, amit enyhén kardamommal és rózsavízzel dobtam fel, csak épp az állaga volt olyan, mint egy kissé kiszáradt kekszé. Annyi különbséggel, hogy vastagabb volt, mint egy megszokott keksz, és nehezebben lehetett harapni. De sokan mondták, hogy finom. Udvariasságból. Ez az, ami miatt résen kell lenni, hisz már számít a sütő maga, az, hogy milyen nagy tepsibe, milyen vastagságúra készítjük a süteményt. Szóval kissé magunkra vagyunk utalva, de a feladat kezelhető (ld. lenn a receptnél), bátran neki lehet vágni. Nekem a kb. 2 cm magas süti (kb 25×30-as tepsiben) 15 perces sütést vett igénybe. Continue reading
Ezt a receptet, tényleg de tényleg későbbre szántam. Hisz tavasszal és nyáron annyi virágtól és gyümölcsös édességtől lehet hízni, ami télen nincs, hogy inkább tartsuk meg a csokit az ínségesebb időkre. Aztán ahogy így tavasz végén az őszi időjárással küzdünk – hallottam olyanokról akik befűtöttek, az irodában a csajok az a fele amiben én is benne vagyok, előbányászta a csizmáját, és vastag pulcsiban, esőkabátban járok dolgozni – éppen, hogy mézes sütőtököt nem eszünk fűszeres forralt borral. Ezért úgy gondoltam mégis kell egy kis csokis vigasz.
De még akkor se ezt a receptet szántam a blogra, hanem egy félig piskótás, félig olvadós állagú csokilávát. Viszont a napokban csevegtem egy volt osztálytársnőmmel, aki olvassa a Homebisztrot és kérdezte, hogy nincs e valami gluténmentes (vagy már lisztmentes? Bár számomra még nem teljesen tiszta a cikk.) recept, mert úgy tűnik érzékeny rá. Nálam szerencsére nem cél, hogy akár a glutént, vagy a lisztet, akár a laktózt elhagyjam az étkezésemből, így amire figyelnem kell, mindössze az, hogy próbáljak a lehető legkevésbé gömbölyödni. Bár akinek nincs intoleranciája, annak e masszív csokitorta esetében már majdnem mindegy, hogy van benne liszt vagy nincs. Viszont amit a kedves olvasó szeretne, annak amennyire csak tudok, próbálok eleget tenni. És mivel azt mondta, a csokitorta jó, hát akkor a csokitorta jön. Nagyon finom, krémes állagú torta, amit kevés macerával viszonylag gyorsan el lehet készíteni és otthon felfalni vagy vendégségbe vinni. Magában is finom, de kissé ünnepibb és érdekesebb, ha krémmel vagy tejszínhabbal tálaljuk. Ha szezonja van díszíthetjük egy jó adag, porcukorral enyhén megszórt málnával, áfonyával vagy szederrel.
A jövőben pedig könnyen rákereshető is módon igyekszem jelölni a blogon, hogy épp milyen mentes a recept.
Szóval ezt a receptet tényleg, de tényleg előbbre szántam, ;) hisz ma végre egymás után a második tavaszi napunk van, nem pedig az a maszat mint mikor a bejegyzés 90%-át összeállítottam. De technikai okok miatt pár napot csúszott a publikálás. Viszont az elhatározás akkora volt, hogy ilyenkor már nem táncolunk vissza. :)
A recept a 2014 májusi Kifőztük magazinban is megjelent, további öt receptem és mások által készített finomságok társaságában.
Home Bisztro 