Sajtos padlizsános krém

Nem hummus, csak hummusnak látszó étel :)

Van az úgy mikor az ember meglepné magát valamivel, vágyik valami kis újdonságra. A nőknél – gyanítom valami genetikai ok folytán – ez lényegesen sűrűbben esik meg, mint a férfiaknál. Ha pont otthon áll fenn ez a helyzet, és ezzel kb. egyidőben a kütyü kirakja a képernyőre (tudom, ezt a funkciót le lehet kapcsolni…), hogy egy magazinnak megjelent egy új száma, amit abban az állapotomban épp érdekesnek tartok, akkor tényleg egy gombnyomás, egy jelszó, és nem egész 3 perc választ el az áhított kis újdonságtól. Nyilván azzal áltatom magam, hogy anyagilag és helytakarékosság szempontjából két-három havonta egy ilyen akció optimálisabb választás mintha táskákkal és cipőkkel próbálnám csillapítani ezt a vágyat. Aztán néha megesik, hogy a nagy lelkesedésben végignézek egy pár perce letöltött magazint, beleolvasok, gyönyörködöm benne, de valójában alig találok olyan ételt vagy ötletet, amire azt mondom, hogy húúú ezt meg fogom csinálni. Persze megcsinálnám a yuzu parfét, és a mangós sajttortát maracuja mártással, de ezek beszerzése itthon nem mindig olyan egyszerű, pláne nem olcsó. És bármennyire is újra éled manapság a D.I.Y., a tornacipőm első harmadát az orrától a sarka felé, fix, hogy nem mártanám sárga festékbe azért, mert biztos, hogy más se teszi meg. Szóval a szuper egyedi Converse is ugrik. És bár nem költöttem rá tízezreket, de ilyenkor egy kicsit fáj a szívem, hogy ez most tényleg felesleges kiadás volt, és a valóságban mégse olyan hasznos, mint amilyennek az ízelítő alapján bizonyult. Valami hasonló félelem elfogott ennél a magazinnál is, miután megerősítettem a jelszavam. De ezúttal hamar elmúlt.

Greg Malouf receptjei az első pár oldalon jöttek fel, így hamar megnyugodhattam, hogy már megérte. Róla írtam már régebben, most egy bővített mondatban összefoglalva annyit, hogy a közel-keleti konyha a szakterülete, amit vele együtt nagyon kedvelek.  Szerepel is néhány olyan étel, melyet az ő útmutatásaiból kiindulva készítettem el. Így jött velem szembe ez a hummusnak látszó étel, ami valójában padlizsánkrém. Ez nem egy arabos változat, sőt szerintem még fúziósként is csak jó indulattal jellemezhetnénk. Viszont jobban beleszerettem, mint gondoltam, így elég sokszor készült el. Ugyan mindig finom volt, mindig hasonló volt, de valójában sose sikerült kétszer egyforma ízűre hangolni. Ennek oka, hogy mindig más sajttal próbáltam, volt, hogy elfelejtettem citromot csepegtetni a krémbe, vagy nagyobb adagra volt szükség és nem csak a mennyiségen, hanem az arányokon is változtattam egy kicsit, és van egy olyan érzésem, hogy egyszer még az olíva olaj is kimaradt.  De volt, hogy bővítettem, azaz kiegészítettem egy kis fűszerkeverékkel, akár zaatar-ral, ras el hanout-tal, vagy épp dukkah-val. Szóval nem egy kényes darab. Egy dolog minden verzióban közös volt. Míg volt belőle, addig úgy nyitogattam a hűtő ajtaját egy kis kanálnyi nasira a krémből mintha legalább egy adag csoki mousse-ról lenne szó.

Nagyon jó kis mezze étel, működik mártogatósként pita mellé, tálalhatjuk zöldségekhez, kenhetjük kenyérre szendvicsekhez vagy egy egyszerű ételt is megbolondíthatunk vele.

Sajtos brokkoli leves

Technikai okok miatt (nem fogyókúra, bár ezt a mellékhatását sem bánom) a napokban csak pépes ételt eszem. Azaz turmixokon, leveseken, reszelt gyümölcsön, joghurton élek, sőt ha kész ételt vennék, arra az esetre még ajánlották a bébiételeket, de csak azokat amik 4 hónap alatti gyerekeknek készültek, mert azok nem darabosak.

Barackos bazsalikomos tészta – az ebéd

E hónapban a gasztronómiai breaking news az volt, hogy Huszár Krisztián és csapata elmegy a ZONA étteremből. Abból az étteremből, amit nem egész három éve, mondhatni az Ő stílusára építettek fel, és ez elég jól sikerült. Minden összhangban volt. Kedves volt a kiszolgálás, nagyon szép volt az étterem design-ja, jó zene szólt, és ha szerencsénk volt, akkor az ablak mellett kaptunk helyet, ahol Budapest egyik legjobb panorámája tárult elénk. Gasztronómiailag pedig meghökkentő fogásokat kaptunk. A fine dining vonalat képviselték, szerintem elég magas szinten, és olyan ételkombinációk kerültek az étlapra, melyek a legszínesebb álmaimban se kerültek volna képbe. Véres hurka mangóval? Elég bizarrul hangzik, és hihetetlen, de elképesztően finom és egyedi volt, mint a többi étel amit ott kóstoltam. Tény, hogy sajnos nem jártunk oda havi rendszerességgel, de jó volt tudni, hogy létezik egy ilyen hely, és ha valami izgalmas ételre vágytunk, akkor tudtuk hova kell asztalt foglalni. Ez nem lesz többé. Írhatnám, hogy ez a „hely”, végleg megszűnik, de valójában pont az volt a lényeg, hogy a hely, ételek, atmoszféra, együttese adott valamit, aminek most annyi. Kár érte. Persze temetni se kell még, hisz az étterem egy új designnal, új koncepcióval nemsokára ismét nyit, illetve azt gondolom Huszár Krisztiánnak és csapatának se kell sorszámot húzni a lakóhelyük szerinti illetékes munkaügyi központban, hogy új munkát találjanak.

Mikor megtudtuk, hogy bezár foglaltunk helyet a szombati ebédmenüre (igen, tudom, miért nem akkor mentünk, mikor kellett volna…). Menüt ettünk. Nem mondanám, hogy olyan olcsó, hogy „a hülyének is megéri” pláne szombaton, de tény, hogy ez a legpraktikusabb választás, ha nem csak jól lakni, hanem kóstolni is szeretnénk, azaz minél több fogást kipróbálni, minél több ízzel találkozni.

A mostani receptet egy olyan étel ihlette, amit pont nem próbáltunk ki. Az A la carte részlegben szerepelt egy hasonló tésztaétel barackkal, bazsalikommal, és mimolette sajttal, amit megbántam, hogy nem kóstoltam, így kitaláltam, hogy megcsinálom. Pontosabban bepróbálkozom valami hasonlóval, otthoni körülmények között a nélkül, hogy a szószt szifonban habosítanám.

Burrata saláta

És akkor utoljára még egy kicsit a Gourmet Fesztivál margójára. Anyukám Mondta étteremnél mindig hatalmas sor áll. Idén nem szálltak be a paprikás csirke buliba, sőt ahogy látom, ők sose viszik ezt a dedikált étel vonulatot, ellenben minden évben hoznak egy aktualitást. Mint az első cikkből kiderült, ezt nem feltétlen bánom. Tavaly lassan sült bárányhús volt, tahinivel, idén pedig az ázsiai ihletésű banh mi-vel rukkoltak elő. És minden évben ott a focaccia, amit évről évre ugyanúgy készítenek. Vasárnap velük kezdtük a sort, de ezt megelőzően útközben még azon vitatkoztunk, hogy vegyünk a foccaciából vagy ne. Mondván ezt már ismerjük, és annyi újdonság van a fesztiválon, hogy inkább azokra kéne koncentrálni. De a fene vinné el, annyira finom. Az lett a vége, hogy veszünk, és az lett a legvége, hogy vasárnap egyáltalán nem volt már banh mi, így csak ezt ehettük.

Gourmet Fesztivál 2015 – Anyukám Mondta burrata focaccia

Egy riportban a szakácsok úgy mutatták be az ételt, hogy két és fél perc alatt kemencében (magas hőfokon) megsütik a tésztát, ekkor még nem szárad ki, de már finom ropogós, és ráteszik a sztracsatellát. Ez a sztracsatella nem fagyi csokidarabokkal, hanem a burrata sajt. Ez a sajt két részből áll, a külső réteg állaga hasonlít a mozzarellához, és ha ezt kibontjuk, kibuggyan a friss krémes, tejszínes és elképesztően finom lágy sajt. Ők csak ezt a lágy részt használják a foccaciájukhoz, és ezt hívták sztracsatellának.

Ilyen sajtot itthon sajnos nagyon ritkán lehet kapni, és szerencsére még senki nem próbálkozott azzal, hogy megcsinálja és kereskedelmi forgalomba dobja, ennek a butított változatát. Mikor a Culinarisban elcsíptem, akkor mesélte a Kedvenc Sajtos Srác, hogy a helyzet ugyanaz mint a mont d’or-nál, hogy mire megérkezik, ott csücsül nála néhány telefonszám, amire riasztást kell adni, hogy megjött a sajt. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy én is megadnám a számomat, de az a helyzet, hogy olvasván az elmúlt pár hét cikkeit, olcsóbban bedrogozhatnék, mint amennyiből ezzel igazán jól lakhatnék. (Ezek a cikkek persze ha nem is szó szerint, de folyamatosan azt nyomták, hogy inkább burratára költsük a pénzünket mint könnyűdrogra!) Ez is egy olasz recept, és hasonlóan ahhoz, amit a panzanella salátánál írtam, csak akkor az igazi, ha tényleg jó alapanyagokból készül. Viszont jó alapanyagból csak kevés kell. Épp egy kis paradicsom, rukkola, olívaolaj, egy kevés só, bors, és ennyi. Ha nem eszünk húst, a sonkát hagyjuk el nyugodtan, a nélkül is nagyon finom.

Rozmaringos almazselé – utazás a sajt körül 1. rész

Az elkövetkezendő bejegyzések tekintetében az elmúlt bő egy hét folyamán 360 fokos fordulat történt. Az eredeti gondolat az volt, hogy három bejegyzésen keresztül járkálunk egy kicsit sajt körül, ezt követően pedig néhány posztban jön az igazi streetfood, onnan ahonnan hagyománya van, nem trend, hanem valóban az emberek mindennapjainak a része. Mondhatni nem is streetfood, csak simán food. ;) Aztán, ahogy világ egy részét, úgy engem is sokkoltak a párizsi események, így arra gondoltam, hogy megemlékezésül egy francia recept lesz a blogon. De ez az a recept, amire részben nem jutott idő, részben pedig annyi gondolatom, véleményem volt a Charlie Hebdo jelenséggel kapcsolatban, hogy már az egyszemélyes klubomban is parázs vita kerekedett belőle. Szóval az ötlet abban a formában nem lesz megvalósítva. De mivel a sajtkülönlegesség, ami körül forgunk, annak francia és svájci gyökerei is vannak, gondoltam a sorozat utolsónak szánt bejegyzését előre teszem, és akkor mégis azonnal meglesz a francia vonal. De valamiért nem tudtam teljesen megbarátkozni ezzel a rendszerrel. És itt jön a 360 fokos fordulat, hogy minden tekintetben visszatérek az eredeti felálláshoz, miszerint: „Három bejegyzésen keresztül járkálunk egy kicsit a sajt körül”, majd a végén elérkezünk hozzá. Itt kapcsolódik be Franciaország, majd a sors fintora, hogy a streedfoodos rész, ami ezt követni tervezi, egyenesen az egyik legnépesebb muszlim országból Malajziából érkezik, ahol a helyieknek olyan pozitív országimázst sikerült produkálniuk, amilyet tévében sose lehet látni, és amilyenben eddigi utazásaim során is ritkán volt részem.

A sajt sorozat első része a rozmaringos almazselé. Finom, enyhén almás, édeskés, a rozmaringtól pedig különleges. Bármilyen, főleg masszívabb aromájú sajtokhoz kiváló. Ahogy az itthon már jobban ismert levendulazselé, ez is egy ízbombává varázsolja azt a falatkát, amibe becsempésszük. És elég ha ez a falatka, egy szelet kenyér, esetleg keksz -féle, rajta egy finom karakteresebb sajttal. Ez lehet például gorgonzola, vagy egy kevés vékonyra szeletelt parmezán, de egy jobb camanbert, ementáli, érettebb cheddar, rokfort, -kecske, vagy szinte bármilyen sajt, aminek van íze. Mi ettük a nélkül is, hisz sajnos nincs mindig tele a hűtő finom francia sajtokkal, és úgy is megállja a helyét. Ha valaki fél a zselé készítésétől, ezzel nyugodtan próbálkozhat, hisz az alma tele van pektinnel, így garantált a siker. És milyen jó lett volna ehető ajándék gyanánt.

Ehhez zseléhez az alma szilárdabb halmazállapotú részére viszont nincsen szükségünk, csak a levére. De mégsincs szíve az ember lányának közel egy kiló almát kidobni, így „side effect”-ként itt egy almapép, vagy almalekvár is, amit tehetünk sütikbe, vagy sütikre, osztrák módszerrel a smarnira, ehetünk magában, keverhetjük más gyümölccsel, de akár fűszerezhetünk fahéjjal, szegfűszeggel és így  egy egészséges reggeli része is lehet.

A második részben pedig jön az, amire mindezeket kenhetjük, a kenyér. Ez esetben egy kelesztés nélküli kenyér az úgynevezett sodabread érkezik. Ez a változat félig fehér, félig teljes kiőrlésű lisztből készül, aszalt gyümölcsökkel és fűszerekkel gazdagítva. Tipikus sajtozós falatka.

A harmadik rész pedig már maga A Sajt, pontosabban a Mont’dor, aminek mindezek remek kiegészítői lehetnek, és így együtt igazán különleges, és hangulatos vacsorát adnak. Ennek ellenére, hogy legyen egy másik ötlet, ott a sajtot héjában sült burgonyával fogom tálalni, ami tipikus francia szokás. Klasszikusan a rachlettet mindig egy vinegrette öntetes salátával, kis sonkával, és az olvasztott sajt mellé héjában sült burgonyával tálalják.

Elkészítési idő: 1 óra + kb. 4 óra vagy egy éjszaka csepegtetés
Nehézségi fok: közepes
Mennyiség: alma lédússágától is függ, de kb. 4dl almazselé lesz, és fél liter almapép

Hozzávalók:

• 900g alma (csak megmosva, nem kell meghámozni)
• 1 citrom héja (nagyobb, keskeny darabokban, nem reszelve)
• 750ml víz
• 4 ág rozmaring (2 db kb. 12-15 centis, illetve üvegtől függően 2 db kb. 8-10 centis)
• 300g fehér kristálycukor
• 30ml citromlé (+1 kiskanál az almalekvárhoz)

1. lépés
Az almát kb. két-három centis kockákra vágjuk, egy nagyobb lábosba rakjuk a 2 nagyobb ág rozmaringgal, citromhéjjal, és a vízzel. Lefedjük, felforraljuk, majd forrás után levesszük a tetőt, és addig főzzük, még az almák teljesen megpuhulnak. Ez kb. 30 perc.

2. lépés
Egy tál fölé egy szűrőt teszünk, abba egy muszlin kendőt fektetünk, és beleöntjük a főzött almát, a levével együtt. Hagyjuk lecsöpögni legalább 3-4 órán át, de akár egy éjszakán át. Ha lecsöpögött, a főtt almára a zseléhez nincs szükségünk, csak a levére így az almákat tegyük félre.

3. lépés (almazselé)
Az almalevet tegyük ismét egy tiszta lábosba. Adjuk hozzá a cukrot és a citromlevet, és magas lángon forraljuk fel. Ezt követően vegyük lejjebb a lángot, és keverés nélkül főzzük 30-35 percig. Ekkor tegyünk be egy cukorhőmérőt* és ha eléri a 110 celsius fokot* öntsük sterilizált üvegekbe**, melyekben előzőleg elhelyeztünk egy-egy rozmaring ágat.

4. lépés (almalekvár és joghurtos almalekvár)
A főtt almák közül vegyük ki a rozmaringot, esetleg a citromhéjat, ha maradt, adjunk az almához kb. 1 kiskanál citromlevet, és botmixerrel pépesítsük. Ízlés szerint ízesíthetjük 1-2 evőkanál mézzel, vagy barnacukorral, adhatunk hozzá egy kevés fahéjat és/vagy szerecsendiót.

A reggelihez pedig egy tálba tegyünk 1 doboz natúr joghurtot, keverjük hozzá almalekvárt ízlés szerint, de kb. 3-4 evőkanállal, adjunk hozzá valamilyen szezonális gyümölcsöt (én most mandarinnal ettem), és dióval és/vagy egy kis müzlivel vagy granolával ehetjük. Ízlés szerint egy kis mézzel meglocsolhatjuk.

Megjegyzések:

• Az almazselét Donna Hay receptje alapján készítettem.
• Én egy intenzívebb alma és rozmaring ízt szerettem volna, így egy kicsit csökkentettem a cukor mennyiségén, és növeltem a rozmaringét. Az eredeti recept a 4 ág (bár nem írja mekkora ág) rozmaringot 1,8 kg almához írja, és ehhez ad egy citrom héját. A citromhéjat nem feleztem, jó volt így és a fél adag almához így több rozmaringot használtam. Szóval ha kevésbé rozmaringosat szeretnénk, a rozmaringot lehet az én verziómhoz képest felezni, de szerintem és többek szerint így nagyon jó volt.
• A cukrot a kémia miatt nem nagyon mertem csökkenteni. De legközelebb teszek egy próbát 250g cukorral. Jó hír, hogy mikor már zseléként esszük, nem érezzük tolakodóan édesnek, így szerintem ez a 300g cukormennyiség is jó.
• *Az almalevet a 3. lépésnél nekem nem sikerült 110 fokra felforralnom, csak 105 fokra, de köszönhetően az alma magas pektin tartalmának így is szépen zselésedett. Ha nincs cukorhőmérőnk, akkor ezt az állapotot úgy ismerjük fel, hogy az almalének kezd egy kissé karamelles illata lenni, és a lé nagy buborékokkal forr pár perce. Ilyenkor fedővel letakarhatjuk, hogy még melegebb legyen az almalé. Kicsit félelmetes laborkörülményeknek hathat, de semmi baj nem lesz.
• ** sterilizált üvegeket úgy csinálhatunk, hogy az üvegeket tisztára mossuk, majd 100-110 celsius fokos sütőben kb. 10-15 percet „sütjük”.
• Az almazselé hűtőben kb. 1 hónapig eltartható, az almalekvárt 3 napon belül használjuk fel.

 https://www.facebook.com/HomeBisztro