Tipikus – atipikus
A terv:
Majd (és mint utólag kiderült, hogy ezen a szón maradt a hangsúly) jól utána nézünk, és lesz Belgiumban egy jó kis gasztro hétvégénk, izgalmas éttermekkel, sajtlevessel, sörös ragukkal, rengeteg csokoládéval, abból készült desszertekkel, kávéval, és a nap közepétől a végéig az elmaradhatatlan belga sörökkel.
Fogyókúra napló 2
Most egy kicsit fordítva ülök a blogon. Azt gondolom joghurtot, lekvárt, müzlit és gyümölcsöt valójában mindenki össze tud keverni, ha ehhez van kedve, így nem is terveztem blogosítani. De valamelyik szombat reggel, csak úgy a játék kedvéért nem müzlis tálba, hanem egy kicsit kreatívabban pakoltam össze a reggelit, például mert volt kedvem fotózni. Aztán olyan szépen sikerült a sorozat, hogy kár a könyvtárakba hagyni a képeket.
Bár közel vagyunk az új évhez, de azt gondolom, hogy nem ez inspirálta a női kollektívát. Talán valami olyasmi, hogy egyikünk (én) szinte minden reggel valami hasonlót eszik, a másik gyereke amazt szereti, van aki konditerembe jár, van aki mozgás nélkül fogyókúrázik, na meg amúgy is szokták mondani, hogy az egy munkahelyen lévő csajok úgymond szinkronizálódnak. Hát azt a részt pont nem tárgyaltuk ki, de ami egyre látványosabb, hogy reggeli szintjén már biztosan megtörtént a szinkronizálódás. Ilyen elképesztő ütemben még sose fogyott chiamag és natúr zabpehely mint mostanság. Illetve egész jó lett a tornaterembe járási mutatónk is, így tényleg elmondható, hogy valamit teszünk azért, hogy még egészségesebben éljünk.
Két változatban
Ezt a reggeli / brunch bejegyzést, simán fel lehet fűzni „a hova nem jutottunk el” vonalra. Európa északi részén egy helsinki átszállást leszámítva még sosem jártam. A legközelebb akkor voltam egy ilyen utazáshoz, mikor böngésztem az egyik légitársaság honlapját, majd kipirult arccal hívtam fel Az Embert, hogy Stockholmba most olcsóbban vehetnék repülőjegyet, mint egy márkás pulóvert a szomszédos plázában. Hát akkor mégis mi tart minket vissza? Erre válaszul egy pillanat alatt kerekedett egy terjedelmes felsorolás, mely olyan elemekből állt, hogy a szállások nagyon drágák, a belépők nagyon drágák, az ételek nagyon drágák, és ismerve engem biztosan szeretnék venni valami kis letisztult skandináv csetreszt, melyek szintén nagyon drágák. Szóval egy hosszú hétvégét elméletben egy perc alatt kihozott közel annyiból, mint két hét Ázsiát a gyakorlatban. Hát ennyit Svédországról.
Utazás helyett
Idén elég sokat vártunk arra, még szembe jött velünk az a repülőjegy, amire azt mondjuk ez az, jó az ár, jó az időpont és maximális a lelkesedésünk a célpont iránt. De egy jó ideig annyira nem jött szembe semmi, hogy már ott tartottunk, hogy magunk találjuk ki hova menjünk. Így esett, hogy a nagy ötletelés közepette, kimondtuk, hogy Perzsia, azaz a mai Irán. Annyira megtetszett, hogy nem tudtunk szabadulni az ötlettől, és elkezdtünk utána nézni. Nagyjából megvolt, hogyan lehet oda utazni, merre érdemes menni, milyen a hangulat az országban. Néhány neten fellelhető beszámoló szerint nem tombol a turizmus, így a helyiek alig találkoznak külföldiekkel. Ebből is következően olyan extrém kedvességről számoltak be, hogy döbbenetes. Volt olyan, aki azt írta, hogy az egyik helyi elvitte őt ingyen az autójával, pusztán azért, hogy beszélgessen vele, – igen, a jelenség létezik, nekünk is volt már hasonló élményünk – mindenki mosolyog, segít, nem beszélve arról, hogy bárhol bárhová nyúlt, olyan érzése volt, hogy csak Michelin csillagos ételt tud megfogni. Aztán mégis szembe jött velünk az a repjegy amit minden szempontból jónak ítéltünk, így a perzsa élmények most redukálódtak egy rántottára.
Home Bisztro 