Meyer citrom puding

Az elmúlt évek sztár-citrusa kétségtelenül a meyer citrom volt. A pomelo vagy a sweetie alig érdemelt biteket vagy nyomdafestéket a blogok vagy a szakácskönyvek világában, annak ellenére, hogy ezek legalább hoznak egy kis frissességet az évtizedek alatt változatlan narancs-mandarin-grapefruit trilógiába, sőt még annak ellenére se nagyon esett róluk szó, hogy ezeket a gyümölcsöket a maguk valójában, minden átalakítás nélkül meg tudnánk enni, vagy valamibe be tudnánk kombinálni. Ahogy itt a sütőtök mellé. Nem úgy, mint a meyer citromot, ami a citromhoz hasonlóan leginkább ízesítésre alkalmas. A meyer citrom beszerzése igényel némi kihívást, és jó megfigyelési képességet. Vagy ritkán lehet kapni, olyannyira, hogy tavaly sehol nem tudtam beszerezni (ahol tudtam volna odáig eszem ágában nem volt eltúrázni érte), vagy simán lehet kapni, csak épp nincs kiírva a keresztneve csak annyi, hogy citrom. Pont mintha egyre menne, hogy golden almát vagy gránátalmát veszek.

Idén megláttam, és azonnal megvettem, de ekkor már csak halvány elképzelésem volt, hogy mit akartam belőle olyan nagyon nem egész egy évvel ezelőtt. Aztán a sors vagy nem a legtökéletesebb rend, pont a legjobb szakácskönyvemet sodorta a kezembe, és lett ez a pohárkrém, a maradékból pedig egy kis üdítőt csináltam.

A konklúzió: A meyer citrom valóban más, mint a „normál” citrom, tényleg van ízbeli különbség, ahogy zöld (lime) és a sárga citrom között is van különbség. Az, hogy bizonyos ételekben ez a különbség kijön, és más eredményt kapunk a kétfélé citrommal, az is igaz. Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy konkrétan e desszert tekintetében egy vakteszten ordítana, hogy melyik változathoz melyik citrusfélét használtuk, de azért lehet érezni egy kis különbséget. Ebből következik, hogy ezt a desszertet simán meg lehet csinálni normál citrommal, sőt naranccsal is, és az én fejemben is járkál egy új verzió egy kis ázsiai beütéssel. De ha ragaszkodunk a meyer citrom íz világhoz, viszont nem jutunk hozzá, akkor a citromlé egy részét cseréljük narancslére*. Nem lesz pont olyan, de hasonlítani fog.

A képeken helyes kis befőttes üvegekbe pakoltam az anyagot. E helyett nagyon jól működik a szokásos kerámia ramekin forma, vagy egyedi szilikon is, amit az pl. az IKEA-ban lehet kapni kevésbé elegáns formában, ámde nagyon vidám színekben. Pusztán e miatt üveget nem vennék. Nem néztem utána az aktuális álláspontnak, de mikor tanultam erről akkor még az volt a mondás, hogy nem tudják megmondani, hogy az üveg mennyi idő alatt bomlik le. Bármi is legyen az aktuális kutatások eredménye, ez azért erősen jelzi azt, hogy sajnos igen sokára. (Hacsak nem soha…) Így ha valamit hasonló üvegcsékben veszünk (pl. mustár, szószok, krémek, joghurtok) ne dobjuk ki azonnal az üveget, hanem ezzel a módszerrel felhasználhatjuk csinos tálalásra, vagy ezekben hordozhatóvá és ajándékozhatóvá válik a desszert. És nem utolsó sorban legalább egy cseppet tettünk azért, hogy minél később váljon az üveg hulladékká így egy kicsit segítsünk a környezetünkön.

Kókuszos reggeli keksz… vagyis cookie

Az egyik kedvenc keksz.

Valóban ez egy kedvenc keksz, és most kivételesen nem azért mert különlegesen fűszerezem, vagy egyedi hozzávalókat használok hozzá. Azt is nagyon szeretem, de ez most más műfaj.

Munkanapokon nem itthon reggelizem. Megítélésem szerint hajnalok hajnalán kelek, és olyan borzasztó korán kell megjelennem a munkahelyemen, hogy míg itthon vagyok, semmi nem bírna rá egy villásreggeli, egy szendvics vagy akár gyümölcs és joghurt összedobására, elfogyasztására, majd a tartozékainak elpakolására. Valójában akkor még annyira sem ébredek fel, hogy bármilyen élelmiszert be tudjak fogadni. Így marad későbbre a joghurt, müzli és gyümölcs valamilyen kombinációja, vagy ha minden kötél szakad útközben egy péksüti. De az egyetlen dolog, amit majdnem minden reggel van kedvem, és időm megcsinálni az a tea. Ugyan ez most változóban van, de a reggelek zömének szertartása, hogy leülök a csendben a kanapéra egy bögre teával és öt percig csak ülök és kortyolgatom, töretlenül bízva abban, hogy némileg felébreszt. Néha csatlakozik hozzám A Nyúl, egy kis simire, és néha ha van hogy, a tea mellé jut egy kis keksz is, amit lehet nyammogni vagy a teába mártogatni. A nap elején öt perc csend és nyugalom. Aztán kezdődhet a stressz! Ezekre az alkalmakra nagyon szeretem ezt az enyhén kókuszos, és nem vad, hanem lágy ízű kekszet. Ilyenkor sokkal jobban esik, mint egy ízbomba csokis, mogyoróvajas, vagy tahinis változat.

Anzac, bővített változatban

Az Anzac egy egyszerű ausztrál és egyben új-zélandi sütemény, ami Amerikában is nagyon népszerű. Három kontinens süti folyamatosan, ennek következtében kismillió recept létezik rá. Alapja a vaj, müzli, kókuszreszelék, liszt, cukor, és golden syrup, a legkülönbözőbb arányokban. Hihetetlen, de bárhogy is variálja az ember, lényegében szinte mindig majdnem ugyanazt az állagot és majdnem ugyanazt az ízhatást kapja. Beállva ebbe a véget nem érő sorba, ennek most egy viszonylag egészséges változatát írom. Csalás a receptben, hogy az alap süteményt – ami gyakorlatilag a cukorig tart a hozzávalók listájában – kibővítem még néhány jó kis hozzávalóval. Jogos a kérdés, hogy ez után ezt mennyire hívhatjuk Anzacnak… egy kicsit… ;)

A sütemény pályafutása onnan indult, hogy az I. világháborúban, az ausztrál és az új-zélandi katonák ezt vitték magukkal bevetésre. Fontos szempont volt, hogy nem tört össze, sok benne a tápanyag, csillapítja az éhséget, és nincs benne tojás, amitől akkoriban, mikor majdnem minden farmer a háborúban segédkezett, nagyon tartottak az emberek. Reméljük ez az aspektusa örökre történelem marad, és már csak azért válasszuk ezt a süteményt, mert annyira egyszerű az elkészítése, hogy szinte bármilyen fáradtan is gond nélkül kivitelezhető, vagy bármennyire is járatlanok vagyunk a konyhában, ezzel a sütivel fix a sikerélmény. Két helyen ronthatjuk el, az egyik, hogy elfelejtjük kivenni a sütőből és odaég, a másik, hogy korán le szeretnénk venni a sütőlapról, mikor még nagyon puha és könnyen szétesik.
Szerintem életem első alkotása is ez a süti volt, és már akkor is jól sikerült. A süti a maga nemében nagyon finom, de nem ez az, amit vendégvárónak szánnék. Ez az, amit el lehet pakolni a munkahelyre, suliba, uzsinak, vagy amit reggel egy gyümölcsös joghurt és tea mellé lehet majszolni. Ajánlom még túrákra, síelésre, utazásra, torna előtt, mint egy energiát adó snack, vagy szélsőségesebb esetben, mint túlélő falat. :)

Kókuszos kukorica

Ez az étel nagyon félelmetesen hangzik, ezzel tisztában vagyok. És azzal is, hogy elég nehéz belőni, hogy valójában milyen funkcióban is kéne enni ezt a valamit. Vajon valami saláta, ne adj isten köret, vagy inkább desszert? Klasszikusan ez az étel egy Balinéz reggeli. Zöldség, ami egészséges, tele napindító energiával, és cukor, ami kevésbé egészséges, de szintén egy lökést ad a nehezen induló munkanapnak. Hogy pontosabb jelzőkkel éljek, ez egy finom, szokatlan, laktató és hizlaló reggeli. De legalább utána egy darabig nem kívánjuk az édességet, szóval mégis meglesz az egyensúly az erőtérben. Sőt kalória, pláne tápérték tekintetében nem járunk rosszabbul mintha egy kakaós csigát ennénk, ami viszont itthon egy elfogadott reggelinek számít.

Indonéziában, ahogy az egyéb dél-kelet ázsiai országokban nem igazán erősek desszertben. Ami valahol furcsa, hisz ha ott valami édes, az nem viccel, sok esetben tényleg ragacsosan édes. Gondolok itt például a Coca Colára, aminek ott tényleg más, azaz sokkal édesebb íze van, vagy a helyi dobozos gyümölcslevekre, amikhez rutin kell, hogy a tömény cukor ízén átverekedve magunkat meg tudjuk mondani, hogy valójában milyen gyümölcs levét öntötték abba a dobozba. És elsőre egy vakteszten nem biztos, hogy sikerül megkülönböztetnünk az epret a mangótól. Édesség gyanánt népszerűek például a mindenszínű rikító zselék, de persze csinálnak igazán finom dolgokat is, amik leginkább banánkára (banán csak piciben), a rizsre, kókuszra és pálmacukorra épülnek, vagy olyan gyümölcsökre, zöldségekre, amelyeket itt alig ismerünk. Az egyik ilyen a jackfruit amire azt mondták, hogy éretlenebb állapotában zöldségként használják currykben, érett állapotában pedig mint gyümölcs funkcionál. Édesség gyanánt például gyümölcspépet készítenek belőle és ezt töltik tésztafélékbe, vagy keverik ki masszának, közben pálmacukorral édesítik. Ami viszont izgalmasabb, hogy imádják még a duriánt is, magában nyersen, és persze abból is készítenek főtt ételeket, édességeket is. Ez tiszteletreméltó dolog, hisz felvágva annak a szaga gyilkos. A szállodákból, közösségi helyekről ennek okán ki is van tiltva. Sok helyen, ablakokon, bejáratokon igen nagy sűrűséggel (nem aprózzák ám el) találkozhatunk NO DURIAN kiírásokkal. De ezen nem kell megbotránkozni, ha valaki egyszer megszagolja, rájön, hogy teljesen életszerű a tilalom, és valójában ő maga se szeretné a szép trópusi szállodaszobájából éjszakánként, hánytató szagban hallgatni a tenger morajlását. Ehhez képest az íze se meglepetés. Szerintem nem finom, és erre pontosan emlékszem, mert még órákra a számba ragadt kegyetlen aromája. De a helyiek imádják. Igen, mondják, valóban büdös, de ezen nevetnek, ők már megszokták, sőt minden évben töretlen lelkesedéssel, és saját pocakjuk körkörös simogatásával várják a „hmmm nyami” durián fesztivált. Imádom bennük ezt a gyerekességet! :)

Kókuszos sült barack, és kókuszos sült barack torta

Tavaly néhány nem túl erős kisugárzással rendelkező barack egy egyszerű mentőakcióban részesült, és ekkor döbbentem rá, hogy mennyire szeretem ezt a gyümölcsöt sütve. De most új ötlet jött. Épp Annabell Langbein műsora ment, aki lelkesen ecsetelte, hogy felejthetetlen desszertet fog készíteni, sárgabarackot úgynevezett macaron toppiggal. Neki amúgy is elhittem volna, hogy finom, nekem is kellemesek az emlékeim a sült barackról, de azért leteszteltem. Megbízható a nő.