Ez az a szituáció, mikor a kókusztej és a szeder együtt van a hűtőben.
Külföldön, például itt Európában tőlünk nyugatabbra a kereskedelemben létezik egy olyan szokás, ha egy termékből többet csomagolnak össze, akkor az adott termék fajlagosan olcsóbb. Pl. ha egy db joghurt mondjuk 50 cent, de ha hatos csomagban vesszük meg, akkor nem 3 eurót fizetünk érte, hanem mondjuk 2,70-et, így az egységcsomagban 45 cent a joghurtunk darabára. Itthon több helyen (konkrétan joghurtoknál is) nem egyszer találkoztam olyannal, hogy olcsóbban jönnék ki, ha egyenként vennék hatot, mintha a hatos csomagolást teszem a kosaramba. Találkoztam karácsonykor olyan margarin akcióval, ahol duplázták a kocka méretét, jól bemarketingelték, de mégis drágább volt így, mintha kettőt vettem volna a megszokott alap-mennyiségből. Ennek ellenére mindenkinek a kosarában ezt láttam. Hasonló észleléseim – ugyan nem joghurt és margarin ügyben – drogériákban is előfordultak. Persze ez nem mindig van így, és nem is minden tábla csoki 90g-os, de érdemes erre odafigyelni. Valójában ezzel most arra akarok kilyukadni, hogy bárhogy is számoltam, vagy bármilyen cédulát is néztem, a kókusztej esetében eddig mindig tartották, hogy a nagyobb kiszereléssel anyagilag jobban járok. Ezért fordul elő, hogy az ételek, melyek a konyhákban születnek, nem feltétlen igazodnak a 400g-os kiszereléshez, és többször előfordul, hogy a maradékkal kezdeni kell valamit.
Valahogy így született ennek a levesnek is a receptje. Amit nőiesen bevallok, hogy a tervezés első fázisában messze nem levesnek, hanem pohárdesszertnek indítottam, amit jó habosan-gyümölcsösen képzeltem el. Aztán jött a könyörtelen valóság, mikor észleltem, hogy annyi tejszínből, ami maradt, abból nem lesz szabad szemmel érzékelhető hab, így ha akartam, ha nem, változott a terv. De a cél, hogy a maradék tejszínt elhasználjam, maradék (nagy kiszerelésű) joghurtot elhasználjam, és a megbontott kókusztej és rendelkezésre álló gyümölcs mennyiségét csökkentsem, teljesült.
Az itthon klasszikus gyümölcsleves, vagy meggyleves szintén tejszínes és cukros, szóval annyira nem extrém a recept. Ezeket a leveseket nagyon szeretem, de nem az étkezés első fogásaként. Sokszor zavart, hogy eszem az egyébként finom, de édes gyümölcsös levest, aztán ezt követően jön rántott hús, vagy a rakott kel, amit az édes után már nem igazán kívántam, és az első 3-4 falat igencsak ímmel-ámmal csúszott le. Az elmúlt években pedig akár otthon, akár étkezdékben feladtam a hosszú éveken át tartó szégyellős magatartást, hagyomány-őrzést, miszerint a leves fixen az első fogás, és manapság az édes jellegű leveseket mindig utolsó fogásként eszem, kvázi desszertként. És ebben a felállásban jobban is esik. Ezt a levest is leginkább így ajánlom. Most nyáron akár jéghidegen, télen pedig langyosan. Igazodva a szezonálisan gyümölcsökhöz, barack, szeder és áfonya volt a levesbetét, amit kombinálhattam volna még sárgadinnyével. Télen viszont banánnal és/vagy mangóval fogom készíteni, hogy becserkésszek némi trópusi hangulatot a kötött pulcsi alá.
Köszönhetően a literes kiszerelésnek, kókusztej még mindig maradt, gyümölcs még mindig maradt, így következő napi reggelin se kellett gondolkodni.
Continue reading →