Karfioltorta

A valódi ok más volt, de mondhatnám, hogy azért nem raktam fel ezt a bejegyzést, mert kell hozzá sütni, főzni, párolni, amit így egyszerre nem szívesen teszünk olyan időjárásban mikor a hőmérő higanyszála már felső harmadon is túlvan. 38, azaz harmincnyolc fok. Viszont tény, hogy nem mindennapi látvány az a hőmérő, ami ezt mutatja és nem mindennapi élmény annak, aki át is éli. Én magam leginkább a médiából értesültem róla. Néha mikor egy kicsit elbambultam két feladat között hosszú nadrágban és kardigánban, kezemben a meleg teával a légkondis irodában, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy tényleg olyan meleg van, mint amilyennek írják, vagy ezt most valóban felfújják az újságírók? Aztán jön a telefonomra a családtól az üzenet, hogy „hogy bírod ezt a nagy meleget??”  Bírom… Hazafelé levetkőzve a kardigánt és a kendőt, pedig elég jól éreztem magam a külvilágban, és minden eszembe jutott csak az elviselhetetlen kánikula nem. Mondjuk nem is kora délután indultam haza.

Édesburgonya szuflé tavaszi salátával

A mostani időjárás egy ételben – egy kis tél egy kis tavasz

Szeretem az átmeneti évszakokat. Még akkor is, ha az egyiket éppen a sokszor szürke, hideg (mostanában kevésbé hideg) tél követi. Szeretem az ősz színeit, kinn a természetben, itt a külvárosban, mikor az utcákat ellepik a lehullott falevelek, pláne eső után mikor még harsányabbak a színeik. Szeretem a piacot, mikor még akad egy kis paradicsom, még jó áron van a cukkini, a padlizsán, mindenhol ott a mély lila cékla, és megjelenik a sütőtök. És szeretem az ősz színeit az üzletek kirakataiban. Mindig elbűvöltek azok a ruhák, amikben kombinálják a finom meleg narancsszíneket, pirosakat, zöldeket, barnákat és lilákat. Sokkal visszafogottabbak, elegánsabbak, mint a harsogó nyári színek. Aztán telnek-múlnak a hónapok, jön a farsangi szezon, mikor lassan kezdem úgy érezni magam, mintha folyamatosan varjú jelmezt öltenék. Minden, ami rajtam van, barna, fekete, vagy egyéb rettentően sötét árnyalat, és a pár éve vett szívem egyik csücske sötétzöld pulcsim, amire hónapokig azt mondtam, hogy milyen jó, hogy nem sápít, és kiemeli a szemem színét, egyszercsak hordhatatlanná válik. Mondván, eret vágok, ha ilyen színben kell bárhol megjelennem. Ez az időszakom azért bőven farsang után, nagyságrendileg április közepe magasságában jön el, de ekkor már nemhogy nem szívesen veszem fel a sötétzöldet, de semmi nem tud elég rózsaszín, elég mintás és elég virágos lenni, ahhoz, hogy megfeleljen. Szóval a polcon is igyekszik előtérbe kerülni a romantika.

Gado-gado – Indonéz mogyorószószos zöldségtál

A gado-gado-t már említettem a mogyorószószos bejegyzésben, miszerint a lényege, hogy főtt zöldségekre salátaöntetként mogyorószószt használunk. Mivel jelentése pusztán annyi, hogy „zöldségek”, gyakorlatilag bármilyen zöldségkombinációban fogyaszthatjuk, bármit elhagyhatunk, és bármit ízlésünk szerint kicserélhetünk. Az általam felsorolt a hozzávalók azok, melyekkel Indonéziában a legtöbb alkalommal találkoztam, illetve amit a főzőtanfolyamon jegyzeteltem a témában. Emlékeim szerint a főtt krumplit, szójababcsírát, paradicsomot és tojást sose hagyták ki az ételből, többnyire bab is szerepelt, és a káposzta vagy a spenót volt amit sok esetben mással helyettesítettek. Azoknak, akik vegán étrendet folytatnak szintén meleg szívvel ajánlom az ételt. Simán elhagyhatják a tojást, ennek hiányában ez a fogás semmit nem veszít a jellegéből. A lényeg a mogyorószósz, az adja meg az étel karakterét, egyediségét, bármilyen zöldségeket is használunk hozzá. Egy fontos dolog viszont nincs a receptben. Mégpedig az Indonéziában elmaradhatatlan krupuk. Ez a rákszirom. Nem mintha kaffir lime levél vagy thai citromfű minden sarki kisközértben általános élelmiszernek kategóriába esne, de a krupuk az amit ugyan nem lehetetlen, de tényleg nem egyszerű beszerezni, és be kell valljam, hogy valójában nem is tartozott a kedvenceim közé.

 

A gado-gado volt az első étel amit Indonéziában megkóstoltam, és amit az ott töltött idő alatt ismételtem is, hisz nagyon ízlett, és mindig egy kicsit másképp készítették. 2006-ban Jáva szigetén, az egyik legnagyobb indonéz városban, Surabayában tett le minket a repülő, ahol se aludni, se körülnézni nem akartunk. Így, átszállásokkal együtt egy teljes nap utazás után bevállaltunk még közel 5 óra buszozást Yogjakartába. (Helyi neve röviden: Jogya vagy Jogja.) Egy régi bejegyzés második felében írtam arról, hogy igen kalandos volt a megérkezésünk, és már rég besötétedett mire a busz lerakott minket valami alig kivilágított utcasarkon, hogy akkor végállomás, kiszállás. Gyakorlatban nem éreztük olyan félelmetesnek a szituációt mint ahogy hangzik, így beültünk egy taxiba, jókat szórakoztunk a sofőrrel, hogy hány lámpányira vagyunk a szállástól, majd hasonlóan jó hangulatban elbúcsúztunk egymástól, és elfoglaltuk a szobáinkat. A mellettünk lévő szobában egy vulkanológus feleség olvasgatott magányosan akinek a férje szerintem éjjel-nappal az épp a kitörésen gondolkodó Merapit tanulmányozta, hisz őt magát sose láttuk az ott töltött pár nap alatt. De az asszony már érkezésünk pillanatában fontosnak látta, hogy ellásson minket jó tanáccsal, hogy mit csináljunk földrengés esetén ami persze hasznos is lehetett volna, de számunkra abban a pillanatban mégis az volt a legfontosabb és életbevágóbb tanács ami a recepciós lánytól jött, konkrétan az, hogy hova menjünk vacsorázni. A szállástól ötven méteren belül volt egy kisebb étterem, amiről azt éreztük, hogy nem kifejezetten a helyi közönségre specializálta magát. Egy trendi, fiatalos hely látszatát keltette, amit a mi kis guesthouse-unk vendégei biztosan nem tartanak el, de amiben megfordulhat az a néhány turista aki Jogya-ba jár, és kitéved a Szultán Palotájának vonzáskörzetéből, illetve néhány modern művészetre nyitott, jobb sorban élő helyi fiatal. Az akkori kiállítás témája épp papírból készült rap tornacipő variánsok voltak. Ennek a kis étteremnek a tetőteraszán ettem először ételt Indonéziában, pontosan a gado-gadot. És itt a tetőterasz romantikájához szorosan kapcsolódik a vulkanológus feleség. Megérkezésünk előtt nem egész fél évvel, volt egy világsajtót is bejárt földrengés Jáva szigetén, ami Jogjakartát elég erősen érintette. Az utcán sétálva lépten nyomon látszódtak a pusztítás nyomai. Házak fele romos állapotban, repedezett falak, beszakadt tetők, vagy épp felújítás alatt lévő tetőszerkezetek. A kertekben még mindig halomban álltak a kövek a földrengés után. A mi kis éttermünket se kímélte a földrengés a tetőteraszon lévő fal nagy része eltűnt, minden girbe-gurba volt, ahogy a rengés eltörte a betont. Pénzük még nem jött össze a felújításra, azt javították meg ami a legszükségesebb volt, és ami ahhoz kellett, hogy ne legyen életveszélyes a hely, de károk zömét növényekkel próbáltak eltakarni. Ennek ellenére a hangulat remek volt. A kiszolgálás vidám, az ételek finomak voltak, és lelkesen nyomták a helyi művészek mini kiállításait. Következő reggel láttuk, hogy a szállásunkat se kímélte a természet, ott azt mesélték, hogy egy egész kis házrészt döntött össze a rengés, de mikor mi ott voltunk, már a tetőn dolgoztak. Már nem emlékszem mi volt a hely neve, de nagyon kedves kis szállás volt, remélem azóta is üzemelnek és jól megy az üzletük és a közeli étterem azóta is ontja a kiállításokat és a gado-gadot.

 

Spárgával és édesköménygumóval töltött paprika

Spárgaszezon van. Egyetlen hátránya, hogy túl rövid, és a legnagyobb probléma, hogy nálunk ebben az évben még alig készült belőle valami… De rajta vagyok, hogy ezt a helyzetet a normál mederbe tereljem. Ebben az időszakban már tényleg mindenhol lehet kapni magához képest elérhető áron, így aki kedveli annak már szabad az út. A spárga klasszikus párja a tojás, de most más jön.

Az első recept a témában ez a „töltött paprika” amibe egy másik kedvencemet az édesköménygumót is becsempésztem. A recept simán variálható, lehet csak spárgával készíteni (ez esetben több fog kelleni), vagy az édesköménygumó helyett próbálhatjuk, cukkinivel*. Remek előétel, illetve rizzsel vagy salátával tökéletes főétel. Ha elhagyjuk a kis ízesítő sonkát vagy szalonnát akkor perfekt vegetáriánus, sőt vegán fogást varázsolhatunk.

A receptet ugyan próbáltam a paprikákra szabni, de mikor készítettem, nekem egy hatalmas édesköménygumó jutott, így még maradt a töltelékből. Ha így járunk, akkor tölthetünk vele egy másik paprikát, vagy következő reggel rántottába keverhetjük. De ami ennél jobb, pláne ebben az őszi időjárásban így tavasz vége felé, ha egy kis párolás után tojást a ütünk a spárgás-gumó tetejére, pontosan „ a napos oldalával felfelé”. Manapság e nélkül a tükörtojás nélkül, más esélyünk aligha van napot látni.
De egy kis magyarázat: Mikor elutazunk, sokszor kérek tükörtojást reggelire, amit eddig rendre, pontosan beazonosítottak mikor úgy fogalmaztam meg a rendelésem, hogy “fried eggs”. Az utolsó utazásunk alkalmával, mikor szintén így kértem a reggelimet, a pincér megállt egy pillanatra, csendben gondolkodott, majd félénken visszakérdezett: “sunny side up??????” IGEN! :) Nekem ez a kifejezés új volt akkor, de jót mosolyogtam rajta, így mára már az én szótáramban is ott a napocskás tojás. :) És néhány kép a recept végén, ahol fontos szereplő a nap.

Kíanai “húsvéti” tojások, azaz teatojások 茶葉蛋

Ez egy oximoron, mert valójában Kínában nem ünneplik a húsvétot. Bár elvileg a karácsonyt sem, ennek ellenére életem legnagyobb karácsonyi forgatagát mégis Hongkongban éltem át 25 fokban, egy trikóban és vékony nyári pulcsiban. Szóval semmi se kizárt, pláne, hogy a világ húsvéti dekorációjának nagy százalékát esélyesen Kínában gyártják.

Nagyon régen kaptam egy szép könyvet, ami Ázsia teáiról szól. Részben mert érdekelt, részben pedig azért, hogy olvassak angolul. Nem olvastam belőle annyit amennyit kellett volna, viszont négy fotó nagyon megragadt bennem. Az egyik egy kép egy régi kínai teaházról, hatalmas szürke teás dobozokkal, amin piros matricák fekete írással jelezték milyen tea van a dobozban. Volt még egy kép egy japán teaház belső részéről, illetve a tea mellé kínált süteményről. Ez a két dolog volt az, amiből összeraktam itt Európában, hogy milyen lehet egy teaház ott a Távol-keleten. És ez volt az amit lépten-nyomon kerestem, de nem találtam Hongkongban. Ugyanúgy volt egy kép az indiaiakról, ahogy öntik a chai-t a kis kerámia edényekbe. A könyvek szerint az a szokás, hogy amint megisszák a teát, a kerámia edényt azonnal eltörik a betonon. Így tudják elkerülni, hogy egy felső kasztbéli biztosan ne érintkezzen egy érinthetetlen (azaz alsó kasztbéli) ember ajkával. Persze ebből se láttam semmit. Akárhány éjszakai vonaton ébredtük, akárhány állomáson, piacon, útszéli kifőzdében jártunk, mindig egy eldobható műanyag, esetleg nem törésre szánt üvegpohárban szolgálták fel a chai-t. Így ennek a pohártörésnek a romantikáját se tudtam megtapasztalni. (Egyébként nem kizárt, hogy még él, csak mi nem futottunk bele. Például ha Kalkuttában jártam volna jobb esélyeim lettek volna.)

Az utolsó kép pedig ami talán a legjobban megragadt, a márványos tojások fotója volt. Érdekes, hogy sose csináltam meg őket, pedig mindig ott motoszkáltak az agyamban. Ami viszont most nagyon megpiszkálta, ezt az emléket az pont Hongkong volt. A Tsim Sha Tsui kerületben volt a szállásunk, ami a belváros (bár sokszor úgy éreztem, hogy egész Hongkong egy belváros), és közvetlen a parton, a Victoria Kikötő mellett van. Innen (is) lehet látni az este 8 órai fényjátékokat, és a kivilágított felhőkarcolókat. Onnan Hongkong szigetre mehetünk metróval is, ami egy kicsit drágább, de ha bevállalunk egy hosszabb sétát, akkor pedig mehetünk hajóval, azaz a legrégebbi hajózási társasággal a Star Ferry-vel. Ami viszont olcsóbb és sokkal érdekesebb. Ahogy mentünk a Star Ferry-hez a Tsim Sha Tsui oldalon mindig megcsapott a büfék mellett egy erős, jellegzetes és számomra idegen illat. Egy nagy tálban egy félelmetesen barna színű folyadékban ücsörögtek és illatoztak a főtt tojások, amit fura mód sose kóstoltunk meg. A tojások eredetét leginkább Kínához kötik, és máig is ott a legelterjedtebb, mint olcsó, utcai étel vagy snack, illetve tradicionálisan a Kínai újévkor kerül az asztalra. Mondják, hogy Malajzián át Indonéziáig több helyen fellelhető. Bár én utóbbi helyen sajnos nem találkoztam vele.

Update: Mióta az eredeti bejegyzést írtam, jártam Malajziában, ahol szép számmal élnek több generációval korábban bevándorolt kínai családok. Így ott, ha nem is lépten-nyomon de valóban találkoztunk ezzel az étellel. Például Cameron Higlandson, ami Malajzia teaültetvénye, és jóval magasabban fekszik az ország egyéb részeinél, így tejesen más az éghalat is. Hűvösebb, kellemesebb az idő. Ugyanakkor Cameron Highlands mégis a helyiek körében népszerű üdülőhely. Kuala Lumpur, Penang, és a környező városok lakói közül sokan töltenek ott egy-egy hosszabb hétvégét. Így ottani árusok inkább a helyiekre vannak felkészülve. Mikor rátaláltunk a tojásokra, és kiderült, hogy mi már ismerjük, sőt meg is csináltuk, nagyon megörült a büfés néni, és nagyon informatív is lett volna, ha beszéltünk volna közös nyelvet. De azért valahogy csak összehozták az információkat. A tojásokat egy teás lében főzik, amihez adnak még egy keveset a helyi gyógynövényekből, és jó sok szerecsendiót. Két napig fő a tojás a fekete lében mire elkezdik árulni. Mutatta a következő adagot, amit hajnalban tett fel, és pár nap múlva már az lesz elől a pulton. Itt már nem követtük el azt a hibát amit Hongkongban, értelemszerűen megkóstoltuk. Isteni finom volt. Nem tudom, hogyan működik a tojás sárgájának a kémiája, de még ez enyém túl kemény lett, addig neki két nap főzést követően krémesen puha. És két nap alatt tényleg tényleg jól átjárta a sok fűszer amit a főzővízbe tettek, és fura mód az egyik leginkább íz-gazdagabb kínai étel lett, amit valaha ettem. (Ez nem a kínai konyha számlájára írható, hanem arra, hogy kínai ételekkel eddig nem nagyon volt szerencsénk…)

Hongkongból hazaérve – ugyan néhány havi reakcióidővel – én is megcsináltam. Mikor főttek a tojások teljes lázban voltam, hihetetlen Hongkong illat volt a lakásban. Két órán át csak vigyorogtam. És mikor megpucoltam, annyit bírtam mondani A Nyúlnak (mert akkor csak ketten voltunk otthon), hogy ezek gyönyörűek. Mindenkinek meg kell csinálnia, egyszerű sikerélmény, nem hétköznapi, és mindenkit el lehet vele bűvölni. A recept egyébként nem kőbe vésett, találtam olyan változatot ahol pont a teát hagyják el, vagy ahol alig fűszerezik, és olyat itt amiben még több a fűszer. Kínában leginkább az erős ízű Pu Erh teából készítik, hisz ott a zöld tea a jellemző ami nem bírja a hosszú főzést, és ezt a hőfokot.

Hozzávalók:

• 6 db tojás (vagy több is lehet)
• 1 kiskanál só
• 2 csillagánizs
• 2 rúd fahéj
• 2 evőkanál szója szósz
• 2 púpozott evőkanál fekete tea
• Víz

Adható még a főzetbe:

• Egy kiskanál szecsuáni bors
• másfél evőkanál kínai ötfűszer keverék
• Fél kiskanál szerecsendió

1. lépés
A tojásokat tegyük egy lábasba, öntsük fel hideg vízzel, hogy kb. fél centiméterre ellepje. Forraljuk fel, és forrás után főzzük még öt percig.

2. lépés
Vegyük ki, öntsük ki a vizet, és mossuk meg a tojásokat. Közben forraljunk még egy ugyanakkora adag vizet, mint előzőleg. A vízhez keverjük hozzá a sót, és a szójaszószt, adjuk hozzá a fűszereket és a teát, majd tegyük vissza a tűzre.

3. lépés
Ha még melegek a tojások, akkor fektessünk egyik kezünkbe egy konyharuhát, így fogjuk meg a tojásokat egyenként, és egy evőkanál hátuljával ütögessük meg a tojás héját, hogy minél több helyen megrepedjen. Tegyünk vissza a fűszeres vízbe, forraljuk fel, majd ezt követően gyöngyöztessük minimum két órán át. Ha lehet, a vízbe hagyjuk egy kicsit kihűlni a tojásokat, és fogyasztás előtt óvatosan pucoljuk meg. 

Megjegyzések:

• Praktikus nem friss tojásból készíteni, mert a frisseket többnyire nem lehet szépen pucolni.
• Én teafüvet használtam és azt is ajánlom, de ha minden kötél szakad helyettesítsük két feketetea filterrel. Zöld teát ne használjuk, hisz az 70-80 fok fölött, pláne ilyen hosszú főzési idővel keserű lesz.
• Lehet két óránál tovább főzni, és a legjobb ha egész este a lében ázik a tojás, így jobban átjárja a fűszerek íze. Bár szerintem a tojások langyosan a legfinomabbak. És langyosan jobban is lehet érezni a fűszerek ízét.
• Elvileg nem kéne vizet cserélni a második lépésnél, csak a főzővízbe beleönteni a fűszereket. Mivel nem tudom, hogy a csirke popóján kívül mivel érintkezett a tojás, így szerintem higiénikusabb.
• Egy kis csalás, hogy a teaültetvényes fotók nem Kínában, hanem Indiában a Nilgiri ültetvényen készültek.

https://www.facebook.com/HomeBisztro