Sült édesburgonya snack

Egészséges

Jó ideje megcsináltam a képeket, de nem volt ihletem bármi informatívat hozzátenni az édesburgonyához. Aztán megjött az ihlet, meg is írtam a hasonlóan édesburi-fan Kolléganőnek, hogy azzal az egzotikus felütéssel tudnám blogosítani, hogy „Együk azt, amit az indonéz malacok!” Vagy gondolkodjak még? Szerintem azt sugallta, hogy gondolkodjak még egy kicsit. Így a kis gondolkodás eredménye lett az “egészséges” szó.

blog_IMG_5523_1500

Indonéziában Sulawasi, más néven Celebes szigetén találkoztam édesburgonyával, azaz a szigetország egyéb helyein még sose. Sőt visszagondolva egyéb Délkelet-ázsiai utazásaimra, sok ételre emlékszem, megvolt már a jam gyökér, jackfruit minden verzióban, manióka (más néven cassava), de a batáta nem rémlik. Talán thaiföldön curryben találkoztam vele. Sulawasin egy szállás volt ahol snack-ként sörtésztában kisütötték, és nagyon jól esett a helyi Bintang sör mellé két fürdőzés között. Sulawasi és az édesburgonya kapcsolatáról viszont pár nappal korábban, északabbra, Tana Toraja régióban tudtam meg többet. Két napos túra vége felé jártunk, mikor az egyik kis faluban sétáltunk, és épp alábbhagyott a beszélgetés. Ekkor kérdezte meg a guide, hogy szerintem mi az a zöld növény, ami mellett megyünk. Persze fogalmam nem volt. Ekkor mesélte, hogy ez az édesburgonya, amiből elég sokat termesztenek a szigeten, ugyanis a malacok imádják ennek a levelét, és itt ez az egyik fő táplálékuk. Ebből egyébként senki ne vonja le azt a következtetést, hogy ezeket az állatokat kényeztetik, de még azt se, hogy jól tartják. A burgonyát (ami növénytani besorolás szerint nem burgonya, és a disznó kedvencének a gyökere) pedig kiviszik a piacra. Azt mesélte, hogy nagyon olcsón adják, hisz ott nem igazán szeretik az emberek, mindig ez az egyik utolsó portéka, amit elvisznek a piacról, ha egyáltalán elviszik, így sokszor a helyi árusok nyakán marad. Ő és a felesége viszont kedveli, így mivel szerintük finom is, és még olcsó is, sokszor van náluk. Rendszerint olajban sütik ki, és nyilván valami egész csípős szósszal öntik nyakon.

blog_1Ez az étel nálunk egy kicsit régebbi időkre tekint vissza. Leginkább snack-ként szoktuk enni, mondjuk így chips helyett, csak épp maszatosabb verzióban. De nekem többnyire elég egy vacsinak is. Két hasonló verziót írok le. Az első az a változat, amit nagyjából meg lehet csinálni különösebben megtervezett vásárlás nélkül. A másik pedig Yotam Ottolenghi receptje egy kicsit átformálva.

blog_IMG_5548

Nehézségi fok: egyszerű
Elkészítési idő: kb. 40 perc
Mennyiség: 2 személyre

Hozzávalók a batátához:

  • 2-3 édesburgonya (kb. 800-900g)
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • csapott teáskanál füstös pirospaprika
  • Kevés só, bors
  • Ízlés szerint chili pehely

Hozzávalók a mártáshoz:

  • 200g görög joghurt esetleg tejföl
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1-2 gerezd áttört fokhagyma
  • 1 kiskanál lime vagy citrom leve
  • 1 evőkanál friss kakukkfű vagy 2 evőkanálnyi aprított petrezselyem vagy korianderzöld
  • só, bors

Hozzávalók az Ottoleghi ihlette batátához:

  • 2-3 édesburgonya (kb. 800-900g)
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál őrölt koriander (legjobb ha mi zúzzuk meg frissen)
  • fél teáskanál őrölt édesköménymag (legjobb ha mi zúzzuk meg frissen)
  • Kevés só, bors
  • 2 centinyi friss chili

Hozzávalók az Ottoleghi ihlette mártáshoz:

  • 200g görög joghurt esetleg tejföl (Ő creme fraiche-sel készíti)
  • fél thai citromfű apróra szinte péppé vágva, vagy 1 kiskanál szárított thai citromfű
  • 1 evőkanál lime lé, és egy lime héja
  • 1 evőkanálnyi aprított petrezselyem vagy korianderzöld elhagyható
  • 1 gerezd áttört fokhagyma (elhagyható)
  • 20-25g friss gyömbér reszelve (kb. 3×1 cm)
  1. lépés

Ha a batátának szép a héja, akkor csak jól megmosom, és nem pucolom meg. Ha nem így ítéljük meg, akkor pucoljuk meg. Sokszor csak negyedekbe vágom, azaz viszonylag nagy darabokban hagyom, sokszor pedig majdnem mint hasáb vagy steak burgonya. (Ízlés és kedv szerint.)

  1. lépés

Az olívaolajat összekeverem a fűszerekkel, (az is jól működik ha csak olajba forgatom, és megszórom a fűszerekkel) és megforgatom benne a burgonyadarabokat, majd magas hőfokon (200-210 fok) mérettől függően kb. 20-30 perc alatt megsütöm. A friss chilit vagy a pelyhet a tálaláskor szórom az édesburgonyára.

  1. lépés

A mártás hozzávalóit összekeverem.

blog_4blog_IMG_5550blog_2blog_IMG_5509blog_3

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s