Nézzünk a piac mélyére – Mángold saláta turbolyával

Ez a „nézzünk a piac mélyére” nem túl bújtatottan azt jelenti, hogy tele az étel lehetetlen hozzávalókkal. Tényleg nem minden napos, és nem lehet minden zöldségesnél mángoldot kapni, illetve petrezselymet is hamarabb találunk, mint turbolyát. Arról nem is beszélve, hogy több polcot foglalnak el az üzletekben a maci, lapka és a trappista jellegű sajtok, mint a közepesen érlelt krémes kecskesajt. De ha ezeket az alapanyagokat egyszer megtaláljuk, akkor érdemes megvenni, kipróbálni, és frissíteni velük a repertoárunkat. Nem pedig otthagyni szegényeket a lelkesen újító termelőnél, mondván, én ezeket a fura növényeket nem ismerem, szóval nem tudom, hogy mit is csinálhatnék belőle.

A mángold levele pontosan úgy funkcionál mint a zsenge spenót. Jó frissen, nyersen, de enyhén fokhagymás, vagy fűszeres vajban átforgatva is. Illetve ahogy a spenót is, főzés közben ez is egy pillanat alatt összeesik, az íze pedig hasonló, csak egy kicsit enyhébb. Ami spenóttal működik, az mángoldal is, és fordítva. A mángold szára viszont külön funkcionál. Az a fantasztikus benne, hogy színes, lehet kapni zöldet, pirosat, narancssárgát, feketéset. Így nem csak ízben, hanem designban is feldobja az ételeket. Ezt viszont a rebarbarához hasonlóan pár perc alatt meg kell főzni, vagy sütőben, puhára sütni. A turbolyát pedig a francia konyhában használják, és gyanítom a háború előtt a hazai vidéki konyhákban is gyakoribb vendég volt, mint manapság. Íze egy kicsit ánizsos (nem annyira, mint a thai bazsalikom) és talán nagyon enyhén mentolos. Stílusban a korianderre emlékeztet, de az íze teljesen más, nem helyettesítő termékek. Szóval értem én, hogy ez, az egyébként nagyon finom, és szerintem különleges saláta egy kisebb fajta kutatómunkát igényel, (bár én 50 méteren belül mindent megkaptam hozzá) de merjünk új dolgokat kipróbálni, variálni. Lehet, hogy néha árnyékra vetődünk, hát akkor kevésbé jót eszünk és tanulunk belőle, de többnyire meglepően finom falatokat fogunk összehozni. Csak bátran!

Heti Turmix – Kivi turmix

Akkor most egy egyszerű, gyors és olcsó téli vitaminbomba jön. Almát mindig lehet kapni, a dobozban árult kivivel pedig most árasszák el az üzletek polcait. Sőt még akciózzák is, így megveszem, aztán fogalmam sincs mit kezdjek napokon belül vagy 20 kivivel, pláne, hogy még macerás is leszőrözni – bőrözni az egészet. De három darabbal azért gyorsan megvagyunk. Ha friss gyömbér nincs otthon, akkor érdemes beszerezni, mert finom, sokmindenre használható, nagyon egészséges, egyre több helyen lehet kapni, és egyre elérhetőbb áron. Nem kell kilószámra venni, elég egy fél tenyérnyi darab. Ha nincs, akkor hagyjuk el, gyömbérporral ne helyettesítsük. Egy dologra viszont figyeljünk. A kivi vagy a magja nagyon rövid időn belül kesernyés lesz, így ha hűtőben szeretnénk tárolni délutánig vagy holnapig akkor ihatatlan lesz. Perceken belül túl kell lenni rajta, de csúszik a lé, szóval ez menni fog.

Goldenblog és Homebisztro

Az első 70 és az első 5 között

A Homebisztro idén ismét be lett nevezve a HVG által indított Goldenblog versenyre. Eleinte nagyon lelkes voltam, más baráti blogot is bíztattam, hogy nevezzen be, aztán kiderült, hogy az akció lényegi része pont abban az időszakban fog futni, mikor mindentől (sok esetben még a világhálótól is) távol leszek. Így jártam.

Tavaly a közönségszavazatok alapján a 323 versenyzőből a 145. helyezést értük el. Ugyan régebben alapított, de akkoriban életre kelő blog lévén, nagyon örültem ennek az eredménynek. Meg is ünnepeltük egy panna cotta tortával. Akkor viszont az Életmód kategóriában nevezhettem, amiben nem csak gasztro, hanem egyéb, életvitellel, azaz például utazással, sporttal foglalkozó blogok között szerepeltünk együtt, így egy év távlatában összehasonlítást végezni az eredmény alakulásáról szerintem nem túl pontos.
Idén az egyik változás az volt, hogy a gasztronómia külön kategóriát kapott. A közönségszavazatok alapján 113 induló közül a 70. helyet érte el a Homebisztro. Ebből levonva a következtetést még bőven van hová fejlődni, van mit tanulni, még akkor is, ha ez számomra nem munka, hanem egy merőben más jellegű munka melletti kedves hobbi, kikapcsolódás, és érdeklődés. A közönségszavazatok publikálása után egy nappal, azaz  tegnap megjelent a Goldenblog oldalán a zsűri által felállított sorrend is, mely szerint a Homebisztro az 5. lett. :) Ebből levonva a következtetést még bőven van hová fejlődni, van mit tanulni.. ;) Na de akkor is… hát… HUH!!!! :) :)

Gado-gado – Indonéz mogyorószószos zöldségtál

A gado-gado-t már említettem a mogyorószószos bejegyzésben, miszerint a lényege, hogy főtt zöldségekre salátaöntetként mogyorószószt használunk. Mivel jelentése pusztán annyi, hogy „zöldségek”, gyakorlatilag bármilyen zöldségkombinációban fogyaszthatjuk, bármit elhagyhatunk, és bármit ízlésünk szerint kicserélhetünk. Az általam felsorolt a hozzávalók azok, melyekkel Indonéziában a legtöbb alkalommal találkoztam, illetve amit a főzőtanfolyamon jegyzeteltem a témában. Emlékeim szerint a főtt krumplit, szójababcsírát, paradicsomot és tojást sose hagyták ki az ételből, többnyire bab is szerepelt, és a káposzta vagy a spenót volt amit sok esetben mással helyettesítettek. Azoknak, akik vegán étrendet folytatnak szintén meleg szívvel ajánlom az ételt. Simán elhagyhatják a tojást, ennek hiányában ez a fogás semmit nem veszít a jellegéből. A lényeg a mogyorószósz, az adja meg az étel karakterét, egyediségét, bármilyen zöldségeket is használunk hozzá. Egy fontos dolog viszont nincs a receptben. Mégpedig az Indonéziában elmaradhatatlan krupuk. Ez a rákszirom. Nem mintha kaffir lime levél vagy thai citromfű minden sarki kisközértben általános élelmiszernek kategóriába esne, de a krupuk az amit ugyan nem lehetetlen, de tényleg nem egyszerű beszerezni, és be kell valljam, hogy valójában nem is tartozott a kedvenceim közé.

 

A gado-gado volt az első étel amit Indonéziában megkóstoltam, és amit az ott töltött idő alatt ismételtem is, hisz nagyon ízlett, és mindig egy kicsit másképp készítették. 2006-ban Jáva szigetén, az egyik legnagyobb indonéz városban, Surabayában tett le minket a repülő, ahol se aludni, se körülnézni nem akartunk. Így, átszállásokkal együtt egy teljes nap utazás után bevállaltunk még közel 5 óra buszozást Yogjakartába. (Helyi neve röviden: Jogya vagy Jogja.) Egy régi bejegyzés második felében írtam arról, hogy igen kalandos volt a megérkezésünk, és már rég besötétedett mire a busz lerakott minket valami alig kivilágított utcasarkon, hogy akkor végállomás, kiszállás. Gyakorlatban nem éreztük olyan félelmetesnek a szituációt mint ahogy hangzik, így beültünk egy taxiba, jókat szórakoztunk a sofőrrel, hogy hány lámpányira vagyunk a szállástól, majd hasonlóan jó hangulatban elbúcsúztunk egymástól, és elfoglaltuk a szobáinkat. A mellettünk lévő szobában egy vulkanológus feleség olvasgatott magányosan akinek a férje szerintem éjjel-nappal az épp a kitörésen gondolkodó Merapit tanulmányozta, hisz őt magát sose láttuk az ott töltött pár nap alatt. De az asszony már érkezésünk pillanatában fontosnak látta, hogy ellásson minket jó tanáccsal, hogy mit csináljunk földrengés esetén ami persze hasznos is lehetett volna, de számunkra abban a pillanatban mégis az volt a legfontosabb és életbevágóbb tanács ami a recepciós lánytól jött, konkrétan az, hogy hova menjünk vacsorázni. A szállástól ötven méteren belül volt egy kisebb étterem, amiről azt éreztük, hogy nem kifejezetten a helyi közönségre specializálta magát. Egy trendi, fiatalos hely látszatát keltette, amit a mi kis guesthouse-unk vendégei biztosan nem tartanak el, de amiben megfordulhat az a néhány turista aki Jogya-ba jár, és kitéved a Szultán Palotájának vonzáskörzetéből, illetve néhány modern művészetre nyitott, jobb sorban élő helyi fiatal. Az akkori kiállítás témája épp papírból készült rap tornacipő variánsok voltak. Ennek a kis étteremnek a tetőteraszán ettem először ételt Indonéziában, pontosan a gado-gadot. És itt a tetőterasz romantikájához szorosan kapcsolódik a vulkanológus feleség. Megérkezésünk előtt nem egész fél évvel, volt egy világsajtót is bejárt földrengés Jáva szigetén, ami Jogjakartát elég erősen érintette. Az utcán sétálva lépten nyomon látszódtak a pusztítás nyomai. Házak fele romos állapotban, repedezett falak, beszakadt tetők, vagy épp felújítás alatt lévő tetőszerkezetek. A kertekben még mindig halomban álltak a kövek a földrengés után. A mi kis éttermünket se kímélte a földrengés a tetőteraszon lévő fal nagy része eltűnt, minden girbe-gurba volt, ahogy a rengés eltörte a betont. Pénzük még nem jött össze a felújításra, azt javították meg ami a legszükségesebb volt, és ami ahhoz kellett, hogy ne legyen életveszélyes a hely, de károk zömét növényekkel próbáltak eltakarni. Ennek ellenére a hangulat remek volt. A kiszolgálás vidám, az ételek finomak voltak, és lelkesen nyomták a helyi művészek mini kiállításait. Következő reggel láttuk, hogy a szállásunkat se kímélte a természet, ott azt mesélték, hogy egy egész kis házrészt döntött össze a rengés, de mikor mi ott voltunk, már a tetőn dolgoztak. Már nem emlékszem mi volt a hely neve, de nagyon kedves kis szállás volt, remélem azóta is üzemelnek és jól megy az üzletük és a közeli étterem azóta is ontja a kiállításokat és a gado-gadot.

 

EU szendvicsvacsora – avagy mi hiányzik Ázsiából

Nem recept, csak egy ötlet.

Hogy mi hiányzik a Délkelet-ázsiai konyhából? Mikor ott van az ember, akkor semmi. Régebben a két hétbe beiktattunk egy pizza napot, azaz egyszer ettünk olyan ételt, ami nem ázsiai, és szeretjük. Például egy szerelt pizzát. Mondjuk a hummus-t és a közel-keleti próbálkozásokat megszívtuk, azt ott senkinek se ajánlom, ha csak nem valami tényleg jó, speciális helyet nem talál. Aztán ezt a szokásunkat teljesen elhagytuk, és tényleg csak helyi ételeket ettünk.  Tésztákat, curryket, rizst, halakat, és egyéb finomságokat, amiket találtunk. Aztán mikor hazajöttünk és anyu kérdezte mit ennénk, akkor annyit mondtunk, hogy csináljon rántott húst krumplival. Megcsinálta, jóízűen megettünk, és azt követően egy évig nem mondtunk ilyet. Szóval bármennyire is rajongunk az ázsiai konyháért, valahogy egyszer mindig rátör az emberre, hogy enne friss vajas fehér kenyeret sonkával és paprikával, disznósültet, aminek lehet mártogatni a finom kocsonyás zsírját, vagy egyszerűen csak sajtot egy jó szalámival és finom paradicsommal. Ó a sajt…. az nagyon tud hiányozni. Meg néha, és ritkábban, mint itthonról gondolnánk, a csoki, és a krémes piskótás sütemények. De ebben az évben semmi nem hiányzott. Ugyan egyszer bementünk Bangkokban egy plázába kávézni, és mikor megláttuk a pékséget olyan áhítattal bámultuk a kínálatot mintha egy gyémántkiállításon lennénk. És mikor a kókuszos forró csoki mellé a banános, nutellás, krémes piskótás sütit ettük, megszűnt létezni a külvilág. De addig, amíg ezeket nem láttuk meg, semmi hiányérzetünk nem volt.

Idén, a jet-lag hatékony kezelése érdekében a reptérről munkába mentünk, és munkahelyen ebédeltünk. Én mexikóit. Vagy valami olyasmit. Esküszöm nem volt íze az ételnek. Következő napra anyu csinált egy adag pörköltet, ami finom volt, de most nagyon nem kívántam. Hiányoztak az ázsiai ízek, a könnyed rizses ételek, a curryk nagyon, és az egzotikus gyümölcsök, gyümölcslevek. És eleve Ázsia, meg az utazás, a folyamatos élmények, kalandok, amiktől szerencsére egy óra nyugtunk nem volt, csak akkor mikor aludtunk. Nem beszélve arról, mikor megéreztem vagy felfogtam, hogy valójában mire is jöttem haza, érthetetlennek láttam, hogy arra meg minek, mikor ott minden olyan jó volt. Még az se bírt felvillanyozni, hogy megnyílt a Zara Home.

Ma elmentünk vásárolni, egy kicsit feléleszteni a háztartást. Az egyik beszerzőhely pont a Culinaris volt, mondván kéne venni galangalt, és thai citromfüvet, mert SOS kell valami ázsiai étel.  Meg hát nézzünk körül, ha már ott járunk. Mint kiderült, most épp tesztelik a népet. Rendeltek négy féle főtt sonkát, négy féle ízesítéssel. Meglátják mekkora lesz a siker, és annak tükrében döntik el, hogy melyik, vagy melyikek legyenek az állandó kínálatban, vagy egyáltalán legyenek e. Nem mintha naponta vásárolnék ott, de remélem sokan vetik rá magukat ezekre a sonkaérdekességekre, és örökre kaphatóak lesznek. Van gyömbéres, earl grey teával ízesített, narancsos, és sörös lében főtt. Ebből a gyömbéreset kóstoltuk, és teásat vettünk. Hihetetlen finom volt mindkét verzió. Mindkettőben kellemesen lehet érezni az aromákat, amitől nem veszti el a sonka az eredeti jellegét, de mégis kap egy kis pikantériát. Szóval ma ez lesz nálunk az európai vacsora. Ez olyan étel, ami Ázsiában aligha van, ha van, akkor pedig nagyon drága, és azt gondolom ott nem feltétlen ezt érdemes enni. Míg az ázsiai ételek összetettek, erősen fűszeresek, addig ez a vacsora csak néhány igen egyszerű, de jó minőségű és finom alapanyagból áll.

Hozzávalók két személyre:

• Két finom sajtos kifli vagy egy jó minőségű bagette, vagy paillasse kenyér
• 50g earl grey, gyömbér, sör vagy narancsos ízesítésű főtt sonka, vagy egyéb finom főtt sonka
• 50-60g fiatal gouda sajt (vagy egyéb sajt, ami nem túl karakteres, hisz elnyomná a sonka ízét)
• 1 maréknyi rukkola, mizuna, madársaláta, esetleg bébispenót (elhagyható)
• vaj (elhagyható)

A kenyeret félbevágjuk, megvajazzuk – bár ha ilyen finom hozzávalókat veszünk, akkor ez elhagyható – és sonkát, sajtot, esetleg salátát teszünk hozzá.

 https://www.facebook.com/HomeBisztro