Mogyorószósz

A Homebisztro hatalmas stábja (A Nyúl kivételével) szabadságra megy. (Valójában már megérkezett az első állomásra.) Sajnos nem hónapokra, csak pár hétre. Innen úgy tűnik rengeteg kaland vár ránk, és ugyan az akciónak nem ez a mozgatórugója, de reméljük, hogy gasztronómia tekintetében is izgalmas napjaink lesznek, amiről talán sikerül néhány hasonlóan izgalmas beszámolót írni. Hogy mikor azt nem tudom. Nem látom előre mikor lesz időnk, lehetőségünk, és energiánk erre, vagy mit publikál a csapatnak az egyetlen otthon maradt tagja. Addig is egy kis rövidre szabott bemelegítés, a jövő posztjait illetően. Blog_mogyi1

A mogyorószósz az indonéz konyha egyik meghatározó tagja. Jáva és Bali szigetén szinte minden étteremben találunk olyan ételt, amibe belekombinálják. A helyiek zömének persze messze nincs pénze ilyen éttermekre és nem is nagyon alakult ki az étterembe járás szokása. Ott nem jellemző, hogy egy  szülinapot, vagy bármilyen életeseményt étteremben ünnepeljenek, vagy az egymás közti bizniszeiket ott tárgyalják meg. Így ők a mogyorószót máshol eszik. A warungok, azaz a helyi kifőzdék egyik tipikus fogása a gado-gado, azaz zöldség-zöldség. (Egyébként pedig pontosan a fordítás úgy hangzik, hogy zöldségek, hisz az indonéz nyelvben a főnevek többes számát úgy fejezik ki, hogy duplán mondják ki magát a főnevet.) Ennek van egy klasszikus változata – ami lassan itt is fenn lesz – de gyakorlatilag az elnevezés azt takarja, hogy olyan étel ami legalább két, (enyhén főtt) zöldségből áll, és le van öntve mogyorószósszal. A másik, szembetűnőbb és tipikusabb étel pedig a csirke satay, amit mi leginkább sasliknak ismerünk. Minden étteremben adott a lehetőség ennek kóstolására, de valójában ez az egyik legtipikusabb utcai ételük. Akár biciklik hátuljából, de legtöbbször fix utcai bódékból árulják. Egy hurkapálcára felhúzzák a húsokat, és jellemzően faszénen, fűszeresen (többnyire pont mogyorószósszal pácolva) grillezve, füstölve megsütik, majd leöntik mogyorószósszal. Mi ezt a változatot először Jáva szigetén 2006-ban kóstoltuk. Pontosabban: a foci VB idején, kb. egy évre rá, hogy Balin egy sok áldozatot követő robbantás történt, fél évre a hatalmas, világsajtót is bejárt jávai földrengésre, és egyébként pont akkor amikor a karnyújtásra lévő Merapi vulkán épp azon gondolkodott, hogy kitörjön vagy se. Szóval nem ez az az időszak mikor dugig vannak a szállodák turistacsoportokkal. Két napunk volt közvetlen a Borobodur mellett, szabad bejárással egy viszonylag olcsó szálláson, úgy, hogy rajtunk kívül mindössze két szoba volt foglalat. Teljesen halott volt a város. A szállásnál kialakítottak egy TV szobát, ahol ismeretterjesztő filmeket lehetett nézni a Borobodurról, többek között az első időszakról mikor megnyitották a közönség számára. A felvételek szerint megközelítőleg úgy özönlöttek az emberek a műemlékre, mint Amerikában egy Jacko koncertre. Ehhez képest mi néha magunkban, néha egy helyi idegenvezetővel kószáltunk naphosszakat, és alig találkoztunk valakivel, a másik két szállodavendégen kívül.. Így volt lehetőségünk igazán megérezni a hely hangulatát, és varázsát. Más ismerősöm aki nagy turistacsoporttal látogatott oda, semmi spirituálisról vagy különlegességről nem számolt be, minket viszont taglózott és azóta vágyunk oda  vissza. Minden sztupában van egy Buddha, és egy olyan sztupa van, amiben ha meg tudod érinteni a benne ülő Buddha kezét, akkor az ott elmondott kívánságod teljesülni fog. Ez minden ázsiainak hatalmas dolog, hisz olyan kicsik, hogy alig érik el a Buddhát, és nagyon irigyen nézik végig ahogy négy „nagy” európai (azaz mi) mosolyogva kezet fogunk a buddhával.  Annyira jól éreztük magunkat a Boroboudurnál, hogy az utolsó pillanatig maradtunk ameddig be nem zárták a kaput, de addigra viszont rég bezárták a szálloda éttermét. Enni pedig kell, így kisétáltunk a városba. Faluba pontosabban. Közvilágítás gyanánt vagy 100 méterenként volt egy-egy pislákoló neonfényű lámpa, de a leghatékonyabb fényforrás az volt amit az étel árusok adtak. Végigettük az egészet. Az egyik ilyen bodé pont a satay sütő volt, itt ettünk először mogyorószószos csirkét. Aztán elmentünk enni a másikba is. Igen, gyakorlatilag kettő volt. Ott pedig a mai napig nem tudom mit ettünk, és mikor a srác nekikezdett az ételnek, még fogalmunk nem volt, hogy a levestől a desszertig tartó tartományban hol fog elhelyezkedni az étel amit kapunk Ő semmit se beszélt angolul,  mi meg semmit se értettünk a kizárólag indonéz kiírásokból. Idővel kiderült, hogy valami piskóta szerű tésztát kavart össze, aminek a közepébe lekvárt rakott, azt összehajtotta, jól átsütötte, bedobozolta, négyszögekre vágta és megvolt a desszertünk pár száz forintból két napra.

Blog_mogyi2

Continue reading

Advertisements